Sok sikert, debreceni szép leányok!
Kovács Iván szövetségi kapitány kihirdette a női párbajtőrözők felnőtt és U23-as válogatottait. Örömteli, hogy két debreceni versenyző, Mihály Kata és Zavoda Dóra az U23-as válogatott tagjaként léphet pástra a lengyelországi Torunban június 5-én és 8-án.
Mihály Kata és Závoda Dóra
A debreceni vívónők a lengyelországi versenyre utazhatnak el a nyár elején ahol Európa legjobb 23 év alatti sportolói mérik össze erejüket. Június 5-én a DHSE-PMD két kiválósága az egyéni küzdelmek során ragad fegyvert, majd három nappal később a csapatversenyen is pástra lépnek. A hölgyeknek nagy lehetőség ez a világverseny, és akár érmet, érmeket is nyerhetnek. Mihály Kata tavaly ugyanebben a korosztályban sikeresen szerepelt, és a válogatottal bronzérmet sikerült szereznie.


















