Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kata és Dóra, mindent bele!

| 2013. 01. 04. | 11:25:28
A debreceni vívósport nagy sikere, hogy két versenyzővel is számolnak a válogatottban.
Kata és Dóra, mindent bele!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kovács Iván szövetségi kapitány két, kiemelkedően tehetséges debreceni vívót is meghívott a január 4-6. között Tatán megrendezésre kerülő felnőtt válogatott edzőtáborba.

Mihály Kata mellett Zavoda Dóra gyakorolhat rutinos mesterekkel és partnerekkel a következő megmérettetés előtt. Kata neve ismerősen cseng a debreceni vívás kedvelői számára, a belgrádi Világkupán második helyezést elérő, a világranglista első kétszáz versenyzője között szereplő párbajtőrözőnk mellett Dóra a 2012-ben nyújtott kiemelkedő eredményeiért vehet részt a felkészítésen, hiszen novemberben Szolnokon, a  Felnőtt Vidékbajnokságon  2. helyen végzett, Tatán a Felnőtt Válogatón 7. helyet,  decemberben pedig a felnőtt Országos Bajnokságon a  3. helyet harcolta ki magának.

A szakmai táborban a február első hétvégéjén rendezendő budapesti Westend felnőtt Grand Prix-re készülnek a résztvevők, remélhetőleg szép eredményeket érnek el a rendkívül erős mezőnyben.

Kata és Dóra mellett az alábbi nemzetközi versenyeken szurkolhatunk debreceni vívóinknak ebben a hónapban:

Január 12-13. Junior Világkupa, Mödling: Pártos Zsófia
Január 20. Kadet Európai Körverseny, Pozsony: Fedor Tamara
Január 25-27.  Felnőtt Világkupa, Milano: Serra Solt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Arany után ezüstöt nyert a debreceni vívó
Arany után ezüstöt nyert a debreceni vívó
Osváth Richárd elégedett lehet.
Világkupa-győztes a debreceni vívó
Világkupa-győztes a debreceni vívó
Hosszabb szünet után tért vissza a pástra.
Bronzérmes Battai Sugár
Bronzérmes Battai Sugár
A DEAC vívója jó formában várta a Kréta fővárosban rendezett versenyt.
Világkupa: Battai Sugár parádézott
Világkupa: Battai Sugár parádézott
Vezérletével ezüstérmet szerzett a magyar csapat.
Világkupa: Battai Sugár a nyolcaddöntőig jutott
Világkupa: Battai Sugár a nyolcaddöntőig jutott
A Debreceni Egyetem sportklubjának két kiválósága is érdekelt.
Nem jutott a 16 közé a debreceni vívó
Nem jutott a 16 közé a debreceni vívó
A tuniszi Grand Prix-versenyen szerepelt Battai Sugár.
Battai Sugár nem talált legyőzőre
Battai Sugár nem talált legyőzőre
Hat debreceni kardozó lépett pástra.
A világkupa főtáblájára jutott a debreceni vívó
A világkupa főtáblájára jutott a debreceni vívó
Ötvenszázalékos mérleggel zárt.
Battai Sugár máris tett egy lépést a Los Angeles-i olimpia felé
Battai Sugár máris tett egy lépést a Los Angeles-i olimpia felé
A debreceni kardozó az ománi világkupán szerepelt kiemelkedően.
Betörtek a magyar olimpiai bajnokhoz, és ellopták az aranyérmét
Betörtek a magyar olimpiai bajnokhoz, és ellopták az aranyérmét
Minden bizonnyal pénzzé akarják tenni a medált.
Ezüstérmes a magyar női kerekesszékes tőrcsapat
Ezüstérmes a magyar női kerekesszékes tőrcsapat
A válogatott minden dicséretet megérdemel!
A debreceni vívó az ötödik helyen végzett Párizsban
A debreceni vívó az ötödik helyen végzett Párizsban
Osváth Richárd számára véget ért a paralimpia.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés