A Magyar Kupa negyeddöntőinek a párosítását kedden sorsolták ki az MLSZ-ben. Azt még nem lehet tudni, hogy a Siófok a Debrecen vagy a Fehérvár ellen lép majd pályára, mert a Fejér megyeiek megóvták a két gárda első, székesfehérvári mérkőzését. Történt ugyanis, hogy a találkozón óriási bírói baki következtében a DVSC portását, Csernyánszki Norbertet kiállították. Cserével a debreceniek kapujába a fiatal Verpecz István állt, aki azonban
a Loki II-ben már játszott kupameccset ebben a szezobnban, márpedig a szabályok értelmében egy játékos két csapatban nem szerepelhet ugyanazon sorozatban. A mérkőzést követően a fehérvári klubvezetők többször is kijelentették: bár a DVSC vétett a szabályok ellen, nincs erkölcsi alapjuk óvni, mert a bíró indokolatlanul, tévesen küldte le a pályáról az elsőszámú Loki-hálóőrt.
Aztán lejátszották a visszavágót is, nyert és továbbjutott a Loki, a fehérváriak pedig benyújtották az óvást...
A debreceniek azzal védekeznek, hogy Verpecz számára külön engedélyt kértek, mivel az elsőszámú kapusuk, Vukasin Polekszics a montenegrói válogatott edzőtáborában készült az ominózus meccs napján.
Az MLSZ várhatóan csütörtökön dönt az ügyben.
A negyeddöntő párosításai:
MTK-Újpest
Siófok-Debrecen vagy Fehérvár
Kazincbarcika-Győr
Honvéd-Kecskemét
A Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzéseit 2009. március 18-án, míg a visszavágókat március 25-én rendezik.
- BeA -
Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.