Hirdetés
Ferenczi: nincs mit magyarázni
| 2009. 09. 21. | 15:02:02
Ferenczi István, a Ferencváros támadója csapata 2–1-es debreceni vereségét követően jogosnak ítélte, hogy együttese pont nélkül maradt.
A korábban a liokiban is megfordult támadó elmondása szerint gólján kívül egyetlen lehetősége sem akadt az FTC-nek. Arra a kérdésre, hogy miért játszott ennyire alárendelt szerepet a második félidőben a Ferencváros a következőket mondta:
– Igazából az első félidőben is több helyzete volt a Lokinak, és ezt a második játékrészben gólokra is tudta váltani. Szerencsével a döntetlen benne lehetett volna a meccsben, de elég megnézni a helyzetek számát. A gólon kívül több lehetőségünk nem is volt! Hasonlóan nehéz mérkőzések következnek, hiszen hazai pályán fogadjuk a Videotont, aztán Újpestre megyünk – nyilatkozta a futballista a pepsifoci.hu-nak.
A mérkőzés összefoglalója:
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Szalagkorlátnak, majd villanyoszlopnak ütközött egy kocsi a 4-esen
Szoboszló és Szovát között.
A baloldaliakat is várják a június 1-jei békemenetre
Bencsik András azt mondta, sorsdöntő pillanatban rendezik meg az eseményt.
Gazdaság
Papp László: fennállásának legjobb eredményét érte el a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.
Az adózás előtti eredmény 4,76 milliárd forint.
Falubeli és tanyákhoz vezető utak is megújulnak Kokadon
Kiírták a közbeszerzést.
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata
Az ajánlatokat május 28-ig várják.
Adóbevallás: siessen, ha még nem fogadta el a tervezetet!
Adója 1+1 százalékáról is dönthet.
49 közgazdász hallgatót sikerült „beoltani” a pénzügyi szakma szeretetével
A következő félévben ismét meghirdetik a kurzust.
Középiskolások ingyenes jogosítványszerzése: körvonalazódik a kép
Sok minden még nem tiszta, de várhatóan hamarosan kormányrendeletet hirdetnek ki.
Támogatott tartalom
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban – Debrecenben is
A Vodafone folyamatosan fejleszti hálózatát.
Parkolási rend a pünkösdi hétvégén Debrecenben
A DV Parking Kft. tájékoztatója.