Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bölönit kiosztották

| 2010. 02. 11. | 11:59:38
Liege – A jelenlegi legismertebb, legsikeresebb magyar edző, Bölöni László, aki tavaly az Év edzője címet nyerte Belgiumban, súlyos kritikát kapott egyik volt játékosától.
Bölönit kiosztották
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Bölöni László a legroszszabb edző, akivel valaha együtt dolgoztam – nyilatkozta a Le Soir napilapnak a 21-szeres válogatott, korábban az Internazionaléban és az AS Romában is megfordult futballista. – Fogalma sincs arról, hogyan kell más emberekkel együtt dolgozni. A tavaly megnyert bajnoki cím csak elődje, Michel Preud'homme munkájának köszönhető.”

A Dicsőszentmártonban született, játékosként a Marosvásárhelyi ASA-ban hírnevet szerző Bölöni László 2008 nyarán vette át a Standard irányítását. Az erdélyi szakember a Belga Szuperkupa megnyerésével kezdte liege-i pályafutását, 2009-ben pedig a bajnokságban is diadalmaskodott, majd a csapattal a Bajnokok Ligája csoportköréig jutott. A Standard a BL-ben 5 pontot gyűjtött a még az Arsenalt, az Olimpiakoszt és az Alkmaart felvonultató csoportban, ezzel pedig harmadik lett - az Európa Ligába átkerülve a Salzburg vár rá. A belga bajnokságban viszont botladozik a címvédő Standard: 25 mérkőzés alatt 35 pontot gyűjtött, és ezzel jelenleg csupán a pontvadászat ötödik helyén áll. Ezért Bölöni napokkal ezelőtt lemondott a vezetőedzői posztról.

Dacourt-nak (a képen) most elege lett, és elmondása szerint a 2009-ben a belga bajnokság legjobb edzőjévé választott Bölöni miatt.
„Bölöni nem tisztelt engem, nem úgy, mint például José Mourinho vagy Fabio Capello, akik részéről akkor is éreztem ezt, ha a kispadot koptattam. A Standard-ban 8-szor játszottam, és csak háromszor kezdőként, s mikor már beilleszkedtem volna, az edző nem adott játéklehetőséget. Nem a pénzért jöttem a Standard-hoz, hiszen Olaszországban annyit kerestem volna egy hónapban, mint itt egy év alatt. Segíteni jöttem, de most már bánom, hogy így döntöttem” – fogalmazott a francia játékos.

Bölöni László 108-szoros román válogatott, 1986-ban vezéregyénisége volt a BEK-et nyert Steaua gárdájának. Civilben fogorvos. Edzőként volt román szövetségi kapitány, klubszintén irányította a Sporting Lisszabont és az AS Monacót is.

www.kronika.ro

A belga élvonal állása:

tabella: www.focitipp.hu

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A hazai pálya előnye: a miskolci Német-Németh duó nyerte a Diósgyőr-ralit
A hazai pálya előnye: a miskolci Német-Németh duó nyerte a Diósgyőr-ralit
Német Gábor pályafutása során először nyert hazai ralibajnoki futamot abszolútban.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Debrecen polgármestere a Lázár-féle Közlekedési Múzeumról
Papp László a Természettudományi Múzeumról is beszélt.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.