Már csak két nap, és elcsattan az első pofon

Ez a nagyszerű viadal immár évek óta a megyei szövetség, az országos szövetség, illetve az önkormányzat közös rendezésében öregbíti a cívisváros hírnevét.
– A magunk részéről teljesítettük a vállaltakat, felőlünk kezdődhet a verseny! – mondta a Cívishírnek Váradi János, a megyei ökölvívó-szövetség elnöke, aki maga is számos Bocskain részt vett még aktív versenyzői korában. – Kedden érkeznek a csapatok, szerdán kezdődik a verseny. Igazán színvonalas küzdelmekre van kilátás, jó lenne, ha minél többen látogatnának ki az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba.
A viadal történetében nem először fordul elő, hogy az ökölvívás két legnagyobb hatalma, Kuba és Oroszország emeli a nívót. A tavalyi Bocskain számos fergeteges meccset láthattunk a karibiak és a orosz bunyósok előadásában, így nyugodtan csatlakozunk Váradi Jánoshoz, mert meggyőződésünk, hogy senki sem csalódik majd a színvonalban, legfeljebb a pontozással lesz gondja, de ez már annyira hozzátartozik a bokszhoz, mint a szorító.
A szerdai selejtezőket ingyen tekinthetik meg a sportbarátok, fizetni csak csütörtöktől kell, de nem sokat. A diák-nyugdíjas belépő 200, a felnőtt jegy 500 forintba kerül.
A Bocskai-emlékverseny programja:
Szerda: selejtezők (14 és 18 óra)
Csütörtök: negyeddöntők (14 és 18 óra)
Péntek: elődöntők (14 óra)
zombat: döntők (16 óra)


















