Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Örömünneppel zárult a budapesti atlétikai világbajnokság

| 2023. 08. 28. | 10:31:00
Gyulai: a munkát folytatni kell.
Örömünneppel zárult a budapesti atlétikai világbajnokság
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke pozitívan értékelt a budapesti atlétikai világbajnokság kilencedik, egyben zárónapján augusztus 27-én. – Ha számot kell vetni az elmúlt több mint tíz évről, akkor mindazok, akik eddig a magyar atlétikában tették a dolgukat, büszkék lehetnek – mondta a MASZ honlapjának Gyulai Miklós, majd azt is kifejtette, versenyzői pályafutása és az elmúlt 14 évben betöltött vezetői tapasztalata alapján hogyan látja a magyar atlétika helyzetét a világban. – Felelősséggel tudom mondani, hogy egyértelműen előreléptünk és ezt a vb is megmutatta.

Gyulai kiemelte, hogy a nézőtéren sétálva örömmel tapasztalta, hogy a szurkolók értették, mi történik a pályán.

– Kialakult egy kiállás az országért, a vb-ért, akár a sportvezetésben, de a politikában és a közvéleményben is, ami még inkább megerősített abban, hogy jó ebben a közegben és közösségért dolgozni – fogalmazott Gyulai. A sportszakmai szempontokra kitérve arról beszélt, most kaptak egy pontos képet arról, hol tartanak és hová szeretnének eljutni, amihez meg is van a potenciál a sportágban. A sportvezető hozzátette, ebben a Zsivótzky Gyula Program, a Kölyökből Atléta Program, valamint a Talent Program is nagy szerepet kapott, mivel a felnőttek sikerei mellett az utánpótlás korosztály csaknem két tucat érmet zsebelt be a világversenyeken. – A munkát folytatni kell, mert nem mondhatjuk azoknak a fiataloknak, akik rátették erre az életüket, hogy vége a vb-nek, menjetek, amerre láttok, őket nem hagyhatjuk cserben. Jövőre Európa-bajnokság, olimpia lesz, utána világbajnokság Tokióban, mi pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig nem állhatunk meg – fogalmazott Gyulai.

Magyarország 2004-ben fedett pályás világbajnokságnak, 1998-ban pedig Európa-bajnokságnak adott otthont, emellett évek óta megrendezi a hatalmas érdeklődésnek örvendő Gyulai Memorialt, és az új Nemzeti Atlétikai Központ kapcsán a hazai médiában már a Gyémánt Liga-sorozat egyik állomásának megpályázását latolgatják.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Derencsényi István és Czeglédi Zsolt fotóit 7438 kép közül választották ki.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
NHL-sztárok egész sora ellen bizonyíthat Mihalik András.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
A Hajdúszoboszló SE teniszezője 15 ezer dollárral gazdagodott.
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Róma: két szoboszlói is a főtáblán
Róma: két szoboszlói is a főtáblán
Bondár Anna sikerrel vette a selejtezőt.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
A Hajdúszoboszló SE teniszezője 15 ezer dollárral gazdagodott.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna döntős
Wiesbadeni torna: Bondár Anna döntős
A hajdúszoboszlói teniszező Darja Semenistaja ellen lépett pályára.
Ostravai tenisztorna: Piros elődöntős
Ostravai tenisztorna: Piros elődöntős
Belga vagy cseh ellenfél vár rá.
Gulyás Michelle világkupagyőztes
Gulyás Michelle világkupagyőztes
Az olimpia óta ez az első aranyérme.
Madridi tenisztorna: Marozsán kiesett
Madridi tenisztorna: Marozsán kiesett
Szoros meccsen szenvedett vereséget az első fordulóban.
Marozsán a nyolc között Münchenben
Marozsán a nyolc között Münchenben
A hajdúszoboszlói teniszező a negyedik kiemeltet búcsúztatta.
Oeirasi torna: Bondár nyolcaddöntős
Oeirasi torna: Bondár nyolcaddöntős
A szoboszlói teniszező Francisca Jorgét győzte le.
München: könnyed Marozsán-győzelem
München: könnyed Marozsán-győzelem
A szoboszlói teniszező bejutott a második fordulóba.
Marozsán négy helyet javított
Marozsán négy helyet javított
Itt a legfrissebb világranglista.
Az utolsó napra is jutott egy debreceni arany
Az utolsó napra is jutott egy debreceni arany
Az úszó országos bajnokság zárónapján két érmet szereztek a DSI Debrecen kiválóságai.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés