Fiatal edző kezében a DEAC gyeplője

Új edzővel kezdi meg a felkészülést a férfi kézilabda NB II. Keleti csoportjában a DEAC. Az egyetemisták májusban kiestek az NB I/B-ből, ahova a következő szezonban szeretnének visszajutni. Bíró Imrét Mándi Norbert, a csapat eddigi kapusa váltja a kispadon. A fiatal tréner jó pár éve edzősködik már, de a DEAC lesz az első felnőttcsapata, amelyet irányíthat.

Igazi kézilabdás család a tiétek. A testvéreid is ezt a sportágat választották…
Mándi Norbert: Sőt édesanyánk is kézilabdázott, kapus volt előbb a Medicorban, majd a Medikus SE-ben, de amikor abbahagyta, akkor sem szakadt el a sportágtól, mert egy ideig még játékvezetőként dolgozott. A testréveim közül Robi hozzám hasonlóan kapus volt, most személyi edzőként dolgozik. Krisztián irányítóként és balszélsőként játszott, jelenleg pedig a DEAC U15-ös és U16-os csapatának az edzője. Mindhárman a tócóskerti Kazinczy általános iskolába jártunk, ahol Dobszai Jenő igazgató egyszer bejött egy osztályfőnöki órára, hogy gyerekeket toborozzon. Korábban több sportágat is kipróbáltunk, de végül a kézilabda mellett döntöttünk, amit nem bántam meg. Jenő bácsi volt az első edzőm, szép emlékek fűznek az ott eltöltött évekhez.

A DKSE abban az időben szűnt meg, amikor a korosztályod éppen álmodozhatott volna az NB I-es szereplésről. Ezt hogy éltétek meg?
Mándi Norbert: Tizenkilenc éves voltam, amikor ifijátékosként felkerültem a nagycsapathoz, de nem sokkal később meg is szűnt a DKSE, ami hatalmas szívfájdalom volt nekünk, hiszen ezzel nagyjából el is dőlt, hogy jó eséllyel Debrecenben nem lehetünk NB I-es játékosok. Összesen négyszer voltam a felnőttcsapat keretében, és ha jól emlékszem, kétszer léptem pályára az NB I-ben. A korosztályomból sokan külföldön próbáltak szerencsét, csak páran maradtunk itthon, és az ország különböző pontjain igyekeztünk megtalálni a számításunkat.

A DEAC mostani fiataljai hátha szerencsésebbek lesznek, és nem kell lemondaniuk az álmukról, vagy éppen máshol valóra váltaniuk…
Mándi Norbert: Fontos lenne, hogy lássák maguk előtt azt a perspektívát, a jövőt, hogyha kellő alázattal dolgoznak, és minden feltétel adott lesz, akkor igenis Debrecenben is NB I-es játékos válhat belőlük. Remélem, minél hamarabb eljön ez az idő. Addig is a saját fiataljainkra építjük a csapatot, kellő időt tölthetnek a pályán, biztosított a fejlődésük, ami ebben a korban nagyon fontos. Nem biztos, ha máshova igazolnának, ott is megkapnák ezt a lehetőséget.

Ezek szerint a fiatalokra építed a jövő évi csapatot?
Mándi Norbert: Egyértelműen. Arra a gárdára, amelyik tavaly az NB II-es felnőttbajnokságban és az NB I-es ifibajnokságban is a harmadik helyen végzett. És természetesen ott lesznek az idősebb, rutinos játékosok is, például Hornyák Zoltán és Balázs Sándor is.

Érkeznek-e új játékosok? Kell-e erősíteni a kereten?
Mándi Norbert: Hárman, Tóth Máté, Zalai Balázs és Péter Dominik távozott, a többiek maradtak, így nagy mozgás nem lesz. Egyedül a jobb szélre szeretnék igazolni, mert ott jelenleg csak Gidai Mátét és Vécsei Vencelt vehetem számításba, és hát az én pozícióm is változik, nem védek tovább. A rutinos Boros Tamás mellett a 19 éves Maródi Ádám lesz a DEAC második számú kapusa. Ennek egyébként itt is volt már az ideje, mert Ádám nagyon tehetséges, játszania kell a további fejlődése érdekében. Most abban a kellemes helyzetben leszünk, hogy 22 fős kerettel vágunk neki a munkának, így remélem, nem kerülünk olyan szituációba, mint tavaly, amikor volt olyan időszak, hogy betegségek, sérülések vagy a covid miatt alig maradt bevethető ember a csapatban.

Harminckét éves vagy. Nem jött kicsit korán ez a lehetőség?
Mándi Norbert: Noha az volt a tervem, hogy pár évig még védek, de mivel most kaptam a felkérést, úgy gondoltam, meg kell ragadnom a lehetőséget, és közben az egri egyetemen végzem a szakedzőit is. Egyébként pont a múltkorában olvastam a két kedvenc edzőm életrajzában, hogy nekik is nagyjából ennyi idősen indult a pályájuk felnőttcsapatnál, ez is megerősített abban, hogy most kell lépnem, el kell fogadnom az ajánlatot.

Kik a példaképeid?  
Mándi Norbert: Nikolaj Jakobsen, a dánok mestere és Maik Machulla, a Flensburg trénere. Nagy stratégák, és szimpatikus, ahogy a játékosokkal kommunikálnak, ahogy meccs közben reagálnak egy-egy szituációra. Valami hasonló vonalat szeretnék én is képviselni. Ehhez folyamatosan tanulni kell, az újdonságokra vevő vagyok, nem igen telik el úgy nap, hogy nem foglalkoznék a kézilabdával, még akkor is, ha éppen szünet van a bajnokságban.

Ha már játékosként nem adatott meg az NB I., hátha edzőként összejön, mondjuk a DEAC-cal…
Mándi Norbert: Végig jártam a ranglétrát, hiszen először negyedikes, ötödikes gyerekekkel dolgoztam, akiknek igyekeztem átadni a játék szeretetét, aztán a serdülőket, majd az ifiket edzettem, most pedig a felnőtteket irányíthatom. Egyelőre az az egyértelmű cél, hogy jussunk vissza az NB I/B-be, ami nem ígérkezik könnyűnek, hiszen rajtunk kívül ugyanezt szeretné a két miskolci egyesület, a DVTK és az Acélváros KK, a Nyírbátor és a Mezőkövesd is. Ha sikerül a feljutás, a következő évben a biztos bennmaradás a feladat, utána jó lenne valahol az élmezőnyben végezni, mondjuk elcsípni egy érmet. Ez a szakosztály következő három évre szóló terve.

A fanatikus szurkolókon kívül viszont a többséget csak az NB I. érdekli. A Hódost vagy a Főnixet akkor lehetne megtölteni nézőkkel...
Mándi Norbert: Ha ezek teljesülnek, utána érdemes beszélni az NB I-ről. Azt azért tudni kell, hogy az elsőosztály egy teljesen más világ. Ott mindenki profi, a kézilabdából él, sőt, ez már a másodosztály csapatinak többségére is igaz, míg nálunk jelenleg sokan egyetemre járnak vagy dolgoznak a sport mellett. Nyerjük meg pár év múlva az NB I/B-t, és akkor szerintem nem lesz akadálya az NB I-nek sem! Nagyon sok tehetséges játékos bontogatja a szárnyait a DEAC-ban, és nem csak az ifiknél, hanem a fiatalabb korosztályokban is. Ez mindenképpen biztató a jövőre nézve, és az a célunk, hogyha lesz NB I-es csapat, akkor ezek a srácok alkossák majd a csapat gerincét.

Először vagy felnőttcsapat edzője, ráadásul egykori csapattársaid főnöke lettél. Van benned izgalom?
Mándi Norbert: Persze, hogy van, de szerintem ez így természetes. A felkészülési program elkészült, alig várom, hogy végre kezdjük már a munkát. Amiatt viszont nincs bennem drukk, hogy a volt csapattársaim edzője lettem. Szerintem ebből nem lesz probléma, inkább előnyt kovácsolhatunk belőle. Ismerek mindenkit, tudom, hogy kihez hogyan kell szólni, kit mivel lehet motiválni. Nyilván az öltözői ugratásokból, zrikákból most már kimaradok, hiszen az edzőjük leszek, nem pedig a barátjuk. Ugyanakkor szeretnék mindenkivel jó kapcsolatot kialakítani, olyat, hogy bárkivel leülhessek beszélgetni egy kávé vagy egy ebéd mellett.

Mire számítsanak a játékosok?
Mándi Norbert: Egyelőre egyéni program alapján készülnek, a közös munka majd július 25-én kezdődik. Az erőnléti edzések mellett nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni képzésre, és persze edzőmeccseket is játszunk. Úgy tervezem, hogy a bajnoki mérkőzéseken elég sokat „forgatom” majd a csapatot, ehhez mindenkinek ugyanazt a szintet kell hoznia. A fiataloknak napi két edzésük lesz, az idősebbeknek kevesebb. És ami talán a legfontosabb feladatom, hogy a felkészülés során mindenki nyerje vissza a hitét, a magabiztosságát, mert e nélkül nem fog menni, nem lehetünk sikeresek. 

Korábbi edződ, Bíró Imre adott-e valami tanácsot útravalóul?
Mándi Norbert: Azt tanácsolta, hogy azt a szemléletet vigyem tovább a nagycsapatnál, amit az ifiknél látott a meccseinken. Szeretném, ha offenzív védekezésen, sok labdaszerzésen alapuló, lerohanásra épülő, gyors játékot játszanánk a bajnokságban. Felállt fal ellen is látványos, eredményes kézilabdára törünk majd, ezt ígérhetem. 

A magyar kézilabdasport valahogy mintha megrekedt volna egy szinten. A legjobbakkal a nagy világversenyeken nem tudjuk felvenni a versenyt. Mi az oka a lemaradásnak?
Mándi Norbert: Valami nem klappol, az biztos. Szerintem ennek oka abban keresendő, hogy a fiatalok közül kevesen kerülnek NB I-es csapathoz, és akik oda is kerülnek, azok közül is csak néhányan játszanak rendszeresen. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy folyamatosan játékban legyenek, mert különben megrekednek a fejlődésben. Azt látom, hogy az eredménykényszer miatt nincs idő foglalkozni a tehetségekkel, a klubok inkább hoznak külföldről egy „kész” játékost, aki aztán vagy tud segíteni vagy nem. Pedig az akadémia együttese jó példa arra, hogy magyar játékosokkal is lehet eredményt elérni. A NEKA fiataljai bennmaradtak az NB I-ben, holott erre sokan egy lyukas garast sem tettek volna fel. Jó néhányukat el is vitték más csapatok, kérdés, hogy ott is megkapják-e ugyanazt a játékpercet. Ha nem, fennáll a veszélye, amire korábban is volt már nem egy példa, hogy abbahagyják, és inkább elmennek dolgozni.

Takács Tibor