Kozák Luca új országos csúccsal lett magyar bajnok

A DSC-SI atlétája, Kozák Luca fontos gátat szakított át a fedett ob február 27-i megmérettetésén: pályafutása során korábban már négy alkalommal is 7.97 másodpercet futott 60 méter gáton, amivel már eddig is a szám magyar rekorderének mondhatta magát. Ezúttal Nyíregyházán még ennél is jobb eredménnyel diadalmaskodott a döntőben. 7.92-es teljesítményével egy olyan versenyen tudta megjavítani az országos rekordját, ahol egy évvel korábban rossz rajt után kizárták. A második helyen az U20-as csúcstartó Tóth Anna ért célba 8.25-tel, a dobogó legalsó fokára pedig az idei legjobbját teljesítő, szintén cívisvárosi, Kerekes Gréta állhatott fel (8.28).
Fordulatos versenyt hozott a női hármasugrás is. Az első sorozat után Áts Viktória vezetett, majd második kísérletének köszönhetően Nyisztor Petra vette át a vezetést, hogy aztán a címvédő visszavegye az első helyet a harmadik sorozatban. A nyíregyháziak ugrója azonban utolsóra 12.81 méterre javította egyéni csúcsát, amivel élete első felnőtt bajnoki aranyérmét gyűjtötte be.


















