Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úszó OB: a régi nagy sztárok babérjaira törnek a fiatalok Debrecenben

| 2018. 03. 07. | 13:46:00
Papp László bejelentette, hogy bővítik az uszodát.
Úszó OB: a régi nagy sztárok babérjaira törnek a fiatalok Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke Debrecenben bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testülete (OBT). A debreceni, 120. úszó országos bajnokság szerdai sajtótájékoztatóján - amelyen jelen volt Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó is - a MÚSZ első embere úgy fogalmazott: a testület megalakítását szeretnék "kőbe vésni", vagyis rögzíteni a szövetség szervezeti és működési szabályzatában, illetve az alapszabályban. Emlékezetett rá, hogy

a magyar úszók 28 olimpiai aranyérmet szereztek,

és jogos igény, hogy a példaképek támogassák a magyar úszósportot, részt vegyenek a mindennapi sportéletben. Az olimpiai bajnokok 90 százaléka már jelezte részvételét a testületben. A leendő testület tagjai akár önálló szakmai anyagok készítésével, illetve a szövetség dokumentumainak véleményezésével is segíthetik a jövőben a magyar úszósportot - mondta Wladár Sándor, aki

stratégiai partnernek nevezte Debrecent, amely számos hazai és nemzetközi úszóverseny helyszíne volt az elmúlt években,

s tavaly után idén is megrendezi az ob-t március 28. és 31. között.

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az ob-t illetően elmondta: az úszásban zajlik a generációváltás, Debrecenben a régi nagy sztárok és a fiatalok is versenyeznek. A kapitány reményét fejezte ki, hogy teltházas, jó versenyekre számíthatnak a debreceni uszodában.

[Beillesztett cikk: Hét érv, hogy a gyermeke kezdjen el sportolni]

Papp László, Debrecen polgármestere örömét fejezte ki, hogy a város már hatodik alkalommal adhat otthont az úszó országos bajnokságnak, amelyet Széchy Tamás emlékére rendeznek. Bejelentette: jövőre tovább bővítik a városi sportuszodát. Míg tavaly az önkormányzat saját forrásból

726 millió forinttal támogatta a sportot, az idén már 890 milliót fordít erre a célra.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum igazgatója reményét fejezte ki, hogy 15-20 debreceni úszó is ott lehet az ob-n.

Koroknai András, a válogatott keret orvosa elmondta: hamarosan elkészül a szövetség sporttudományi, sportegészségügyi stratégiája. A részletek ismertetése nélkül közölte, hogy változtatnak a jelenlegi struktúrákon, lesznek rendszeres laborvizsgálatok az úszóknak, teljes diagnosztikai vizsgálatokat vezetnek be és mozgásterápiás szakemberek is figyelik majd az edzéseket.  

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Derencsényi István és Czeglédi Zsolt fotóit 7438 kép közül választották ki.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
NHL-sztárok egész sora ellen bizonyíthat Mihalik András.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
A Hajdúszoboszló SE teniszezője 15 ezer dollárral gazdagodott.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés