Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben Nagy Bence a nap embere

| 2020. 02. 04. | 21:57:00
Hajúsági mérleg a Bocskai-emlékverseny második napján: két vereség, egy győzelem.
Debrecenben Nagy Bence a nap embere
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A késő estébe nyúló hétfői játéknap után nem sokat pihenhettek a bunyósok, mint ahogyan a közönség sem, hiszen kedden kora délután már elkezdődtek a második napi küzdelmek a 30 ország több mint 200 öklözőjét felvonultató 64. Bocskai-emlékversenyen.

Három hajdúsági várta, hogy szorítóba lépjen. Először a hajdúhadházi Bernáth Attilát szólították a kötelek közé az 52 kg-ban, és nagy reményeket fűztünk a két évvel ezelőtti junior Európa-bajnok szerepléséhez, de az eredményben csalódnunk kellett. Bernáthot ugyanis egy nagyon szoros pofoncsata után 4-1-es különbséggel látták gyengébbnek a bírák, azaz öt pontozóból négy jobbnak ítélte az olasz Serra Emilio Federicót. A hadházi legény minden tudását beleadta, de ez is kevésnek bizonyult.

A 81 kg-ban a derecskei származású, Debrecenben edződött, újabban – Bernáthoz hasonlóan – a budapesti Madárfészek színeit erősítő Tóth Ádám nagyszerű győzelemmel jutott a tovább hétfőn, kedden pedig az ukrán Valerij Harlamov várt rá. Szikrázó összecsapást láthattunk, mindkét legény beleadott apait-anyait, két meneten keresztül fej-fej mellett haladtak. A folytatásban az ukrán bírta a tempót, Ádám azonban nem. A harmadik menet elején intették mélyre hajolásért, a végén pedig az ukrán kezét emelte magasba a vezetőbíró. Tóth Ádám előtt ezzel együtt le a kalappal, és egy győztes meccsel a tarsolyban őrizheti meg szép emlékként a 2020-as Bocskait.

A tősgyökeres debreceni, Nagy Bence, a szupernehézsúly újdonsült magyar bajnoka, sok nagy csatát vívott már a Bocskai-emlékversenyen, és ezúttal is hasonló várt rá a szlovák színekben szorítóba lépő Kocsis Gábriel ellen. Már csak azért is, mert ebben súlyban már lórúgással felérő ütésekkel operálnak a fiúk. A debreceni legény az ellenfél súlyos pofonjai elől úgy hajolt el, ahogy az a nagykönyben meg van írva, miközben ő vitte be a „lórugásokat” a szép elmozgások után. A második negyedben számolni is kellett a szlovákiai legényre, akinek becsületére szóljon, hogy kihúzta lábon a három menetet, a debreceni győzelme azonban nem forgott veszélyben.

A +91 kg-ban a legjobb nyolc közé jutó Nagy Bence révén így továbbra élnek a debreceni remények, szerdán pedig az olimpia álmokat dédelgető Nagy Tímea is bemutatkozik a női 75 kg-ban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Két napig mozognak megállás nélkül Debrecenben
Megmozgatják az egyetemi kollektívát.
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Két debrecenit is díjaztak a sajtófotó-pályázaton
Derencsényi István és Czeglédi Zsolt fotóit 7438 kép közül választották ki.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
NHL-sztárok egész sora ellen bizonyíthat Mihalik András.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
A Hajdúszoboszló SE teniszezője 15 ezer dollárral gazdagodott.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
Losonczi Dávid Európa-bajnok
Losonczi Dávid Európa-bajnok
Olimpiai címvédőt vert a döntőben.
Elhunyt az amerikai bokszlegenda
Elhunyt az amerikai bokszlegenda
Minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka lett.
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Hat magyar siker született Debrecenben.
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
A debreceni torna március 15-ig, szombatig tart.
Debrecenben mutatkozik be Magyarország a World Boxingnak
Debrecenben mutatkozik be Magyarország a World Boxingnak
A házigazda magyarokkal együtt tizenegy országból, két kontinensről érkeznek a résztvevők.
Nincs Debrecen Bocskai nélkül!
Nincs Debrecen Bocskai nélkül!
Ismét megrendezik Európa egyik legnagyobb bokszversenyét a cívisvárosban.
Tizenöt ország bunyósai az idei Bocskain
Tizenöt ország bunyósai az idei Bocskain
Március 11-én kezdődik a debreceni ökölvívóverseny.
Vitatott nemű bokszolók: perel az IBA
Vitatott nemű bokszolók: perel az IBA
A NOB engedélyével léphetett szorítóba két sportoló.
Uszik megint legyőzte Tyson Furyt
Uszik megint legyőzte Tyson Furyt
Ezzel több mint százmillió dollárt keresett.
Ökölvívás: két debreceni ezüstérem az Ob-n
Ökölvívás: két debreceni ezüstérem az Ob-n
Az esélyesek nyertek a döntőkben.
Profinak áll a hajdúhadházi ász
Profinak áll a hajdúhadházi ász
Bernáth Attila továbbra is az amatőr pályafutására helyezi a hangsúlyt a debreceni klub színeiben.
Tyson-vereség: nem jöttek a félelmetes balhorgok
Tyson-vereség: nem jöttek a félelmetes balhorgok
A celeb Jake Paul nyerte a mérkőzést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés