Debreceni nyerte a nehézsúly magyar bajnoki címét, csak már nem Debrecennek

A DVSC-ben nevelkedett, de már a Madárészek Akadémia színeiben bokszoló Nagy Bence aranyérmet nyert az ökölvívók idei országos bajnokságán, amelyet Budapesten rendeztek meg. A debreceni legény ezúttal nem a nehézsúlyban tört babérokra, hanem a szupernehéz trónját célozta meg, és sikerrel járt.
Bence a döntőig magabiztosan menetelt, de ott sem volt kétséges a győzelme, a kecskeméti Fehér Koppány ellen 4:1-es pontozással diadalmaskodott. Bencét Salánki László, illetve az volt csapattárs Deél Szabolcs készítette fel a viadalra.
A Madárfészek hajdúsági különítménye még egy aranyéremmel térhetett haza, a hölgyek 75 kg-os súlycsoportjában Nagy Tímea állhatott a dobogó legfelső fokára, miután Ambrus Viktóriát (Fitt-Box) verte a döntőben 5:0-ra.
A hajdúhadháziak ifi Európa-bajnokának, Bernáth Attilának ezúttal be kellett érnie az ezüsttel. A fiatal öklöző az 52 kilogrammban az FTC-s Szaka Istvántól szenvedett vereséget pontozással (4:1).
Az új csapatot építő DVSC-nek most Pongor Zita révén egy ezüstérem jutott, aki a hölgyek 48 kg-os kategóriájában állhatott fel a dobogó második fokára.


















