Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egyre kevesebb bevándorló érkezik Nagy-Britanniába

| 2019. 08. 22. | 20:20:00
Brexit? Csökkent az EU-ból érkezők száma.
Egyre kevesebb bevándorló érkezik Nagy-Britanniába
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Évek óta legalacsonyabb szintre süllyedt a Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás a márciussal zárult tizenkét hónapban, főként az Európai Unió társországaiból érkezők számának visszaesése miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint az idei első negyedév végéig terjedő egy évben mintegy 612 ezren érkeztek Nagy-Britanniába tartós letelepedési szándékkal, és 385 ezren távoztak végleg az országból, vagyis 2018 márciusa és 2019 márciusa között nettó 226 ezer új bevándorló érkezett. Ez a legalacsonyabb érték a 2013 decemberével zárult egyéves időszak óta - közölte az ONS.

A brit statisztikai hivatal által közölt adatok újfajta kísérleti statisztikán alapulnak, amelynek célja, hogy kiküszöböljék az intézmény által szerdán nyilvánosságra hozott hibákat, miszerint

2016-ot megelőzően éveken át alulbecsülték az Európai Unió társországaiból érkező bevándorlók számát, és vélhetően túlbecsülték az EU-n kívülől érkezőkét.

Az Európai Unión kívüli országokból nettó 219 ezren érkeztek tartós letelepedési szándékkal a 2019 márciusával zárult egy évben. Ez nem sokkal marad el a 2018 szeptemberében mért 236 ezres rekordtól. 

Az európai uniós társországokból érkező bevándorlók nettó száma viszont jelentősen, 59 ezerre esett 2018 márciusa és 2019 márciusa között.

A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül azonban többen távoztak, mint ahányan érkeztek. Az 59 ezres szám az egyik legalacsonyabb az elmúlt tíz évből - a csúcsérték 218 ezer volt 2015-ben - bár az összehasonlítások pontatlanok az ONS által feltárt hibák miatt. Az ONS tájékoztatása szerint

az európai uniós állampolgárok továbbra is elsősorban munkavállalási céllal érkeznek Nagy-Britanniába, míg az EU-n kívüli országokból jellemzően tanulni mennek a szigetországba.

Szakértők szerint az Európai Unióból érkező bevándorlás az eurózóna 2012-es válsága után erősödött fel. Ennek nyomán a dél-európai országokból is jelentős számban érkeztek munkavállalási céllal, ami hozzájárult a magasabb keresetek miatt érkező kelet-közép-európai munkavállalók számához. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A NAV figyelmeztet: már csak két hetünk maradt!
A tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni.
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Vízelvezetőt építenek Debrecen-Józsán
Kiválasztották a tervezőt.
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Modern Mintaüzem Program a Sensirionnál
Közel 20 hazai kis- és középvállalkozás képviselői ismerkedhettek a program eredményeivel, egymással és a cég innovatív gyártástechnológiáival.
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Adóbevallás: május 20-ig lehet módosítani
Automatikus részletfizetés jár 500 ezer forintig.
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Nem jutottak dűlőre a bíborosok.
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Kerek évfordulót ünnepel a világ.
Megint bezárt az Erdélybe járók kedvelt helye
Megint bezárt az Erdélybe járók kedvelt helye
Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott.
A pápaválasztáson tilos a mobilozás!
A pápaválasztáson tilos a mobilozás!
Lekapcsolják a jelet az egész Vatikánvárosban.
Lemondott a román miniszterelnök
Lemondott a román miniszterelnök
Marcel Ciolacu bejelentette a bukaresti kormánykoalíció felbomlását is.
A magyarellenes jelölt az élen Romániában
A magyarellenes jelölt az élen Romániában
Az elnökválasztás második fordulóját május 18-án rendezik meg.
Trump új álma: szeretne pápa lenni
Trump új álma: szeretne pápa lenni
Egy szerkesztett kép fel is került a közösségi oldalaira.
Még nincs új pápa, de már kész az első ruhája
Még nincs új pápa, de már kész az első ruhája
Raniero Mancinelli több egyházfőt öltöztetett már, köztük Ferenc pápát 2013-as megválasztásakor.
ChatGPT: Erdő Péter a TOP3 esélyes között
ChatGPT: Erdő Péter a TOP3 esélyes között
Pápaválasztás: felszerelték a Sixtus-kápolnára a kéményt: május 7-én először száll fel a füst.
Egymás tenyerébe csapott Amerika és Ukrajna
Egymás tenyerébe csapott Amerika és Ukrajna
Aláírták az ásványkincsek kitermeléséről szóló szerződést.
Százharminchárom bíborost zárnak be a Sixtus-kápolnába
Százharminchárom bíborost zárnak be a Sixtus-kápolnába
Az új pápa megválasztásához 88 szavazat kell majd.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés