A magyarokat is riasztották a koszovói lövöldözések miatt

Aleksandar Vucic szerb elnök arról beszélt a május 28-i észak-koszovói különleges rendőri akció kapcsán, hogy a KFOR magyar tagjai közbe akartak lépni, de a parancsnok visszahívta őket azzal az indokkal, hogy korrupció elleni harcról van szó.
A Magyar Távirati Iroda azt írja, legalább 23 koszovói szerbet és bosnyákot, köztük rendőröket fogott el szervezett bűnözés gyanújával a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat. A helyszíni beszámolók szerint a Rosu akciója idején több helyen lövöldözés volt, ketten megsebesültek. A koszovói hatóságok közlése szerint hónapok óta tartó nyomozás eredményeként csaptak le az egyebek mellett szervezett bűnözéssel, csempészettel és illegális kereskedelemmel gyanúsított szerbekre. Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint azonban nem bűnügyi eseményről, inkább megfélemlítésről van szó, az albánok így akarják rettegésben tartani és elűzni otthonából a kisszámú koszovói szerbséget.
Hashim Thaci koszovói elnök arra szólította fel a koszovói szerbeket, hogy ne szálljanak szembe a rendőrséggel. A közösségi médiában azt írta, az akció nem egyes nemzetiségek, hanem bűnözők ellen irányult.
A jelenleg szolgáló magyar KFOR-erőt a debreceni székhelyű Bocska-lövészdandár biztosítja, a most kinn tartózkodó váltás zömmel hódmezővásárhelyi katonákból áll. A kontingens vezetője, Rácz Szabolcs a kiutazást megelőzően arról beszélt a Honvédelem.hu-nak, hogy „Koszovóban napjainkban hullámzó a béke állapota”, éppen ezért folyamatosan készen kell állniuk a reagálásra.
Aleksandar Vucic szerb elnök teljes harckészültségben helyezte a hadsereget, összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, valamint felhívta az Európai Unió figyelmét arra, hogy Szerbia cselekedni fog, amennyiben a Rosu tagjai nem hagyják el Észak-Koszovót. Közölte: azért helyezte teljes harckészültségbe a hadsereget, hogy szükség esetén, vagyis ha a koszovói szerbek veszélybe kerülnek, Belgrád azonnal tudjon reagálni. Mint mondta, az sem lehetetlen, hogy a koszovóiak a dél-szerbiai Kopaonik-hegységnél akarják majd meghúzni a szerb-koszovói határt, de Szerbia ezt meg fogja akadályozni.
A KFOR, vagyis a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő parancsnoka, Vincenzo Grasso megerősítette, hogy a koszovói rendőrség a pristinai ügyészség utasítására tartóztatja le egy szervezett bűnözéssel gyanúsított csoport tagjait, de az akció nemcsak a szerbek lakta Észak-Koszovóban, hanem Koszovó teljes területén zajlik, és nem a szerbek ellen irányul.


















