Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Londonra figyel a világ. Utoljára 70 éve tartottak koronázást

| 2023. 05. 05. | 19:04:00
Először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.
Londonra figyel a világ. Utoljára 70 éve tartottak koronázást
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az utolsó előkészületek zajlottak pénteken Londonban és az Egyesült Királyságban III. Károly király koronázása előtt. A királyt és hitvesét, Kamillát 2200 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázza meg szombaton Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban.

Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.

A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázótemploma. Itt koronázták meg hetven éve, 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját, és 1066 karácsonyán a normann hódítót, I. Vilmost is.

II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

A Buckingham-palota által ismertetett részletek szerint a koronázási ünnepségek első mozzanataként, szombat délelőtt a király és hitvese díszes menet (The King's Procession) élén a palotából a Westminster-apátságba hajtat. A ceremónia után egy még nagyobb létszámú díszfelvonulást (The Coronation Procession) vezetve a királyi házaspár visszatér a Buckingham-palotába. Ezután III. Károly és felesége, valamint a királyi család több tagja megjelenik a palota híres erkélyén és üdvözli a tiszteletükre összegyűlt tömeget.

III. Károly király életének 75. évében jár, és így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.

A szombati koronázást szinte példátlan biztonsági készültség kíséri. Scotland Yard ismertetése szerint a koronázási hétvégén összesen csaknem 30 ezer, a koronázás napján több mint 11 500 rendőr lesz szolgálatban. A londoni rendőrség közölte: London belvárosában arcfelismerő technológiát is alkalmazni kíván, és a figyelőlista olyanokra összpontosít, akiknek jelenléte a koronázás napján "aggályokat vetne fel a lakosság védelme szempontjából". Közöttük vannak mindazok, akik ellen körözés vagy elfogatóparancs van érvényben. A Scotland Yard "toleranciaküszöbe alacsony lesz bármiféle rendzavarással szemben" - fogalmaz figyelmeztetően a rendőrségi közlemény.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Először választottak amerikai pápát
Először választottak amerikai pápát
Robert Francis Prevost XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
Felszállt a fehér füst: megvan az új pápa
A konklávé második napján máris dűlőre jutottak a bíborosok.
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
Polt Pétert is jelölték alkotmánybírónak
A Fidesz Facebookon jelentette be a hírt.
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
Dobrev Klára azt is bejelentette: elválnak.
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Ismét fekete a füst, nincs új pápa
Nem jutottak dűlőre a bíborosok.
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Here it is! – idősek házassága az angolérettségin
Különös svájci jelenségről szóló szöveget is kaptak a diákok.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
Toroczkai szerint Magyar Péter öngólt rúgott
A „leleplezés” a Fideszt segíti - írja.
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Magyar Péter: Orbánék háborúba sodornák Magyarországot
Ezt olvassa ki a haderőreformból az ellenzéki párt elnöke.
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Ez a győzelem napja, mégis megosztotta Európát
Kerek évfordulót ünnepel a világ.
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Fekete füst szállt fel a Vatikánban
Egyelőre patthelyzet van.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés