Közterület nem viselheti Horn Gyula nevét!

Jogszabálysértő, hogy Horn Gyuláról neveztek el sétányt a XIII. kerületben, ezért Sára Botond főispán felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a fennálló jogszabálysértő helyzetet 30 napon belül szüntesse meg, vagyis nevezzék át a sétányt – az erről szóló határozatot Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke posztolta a Facebookon, miután másodszor fordult a kormányhivatalhoz az ügyben
Sára Botond a mostani határozatában a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényre hivatkozik, aminek a 14. § második bekezdése szerint közterület vagy közintézmény nem viselheti:
a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy
b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.
Horn Gyula a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere, a rendszerváltás utáni Magyarország harmadik miniszterelnök volt. Tisztázatlan az 1956-os forradalomban vállalt szerepe. Ő azt állította, hogy a forradalom leverésében közreműködő karhatalmi egységekben a törvényes rendet védte, a forradalom idején kiszabadult bűnözőkkel szemben. Az előző korszakban játszott szerepe miatt mindenesetre ellentmondásos örökséget hagyott maga után.


















