A magyar ellenzék nekiment a Soros-ösztöndíjasoknak

Némileg meglepő, lényegében Soros Györgyöt is támadó javaslatot nyújtott be szerda délután a parlamentben Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője - írja az Index.
Szabó azt javasolja, hogy ne lehessen miniszterelnök az, aki Soros-ösztöndíjban részesült valaha.
A javasolt összeférhetetlenségi szabály természetesen elsősorban Orbán Viktor ellen irányul, és arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy a Soros ellen kampányt folytató miniszter évtizedekkel ezelőtt maga is Soros-ösztöndíjas volt.
Szabó a javaslat indoklásában ironikusan ezt írta:
„A magyar kormány meggyőződése, hogy Magyarország szuverenitását külső hatalmak veszélyeztetik. Ebbe a körbe tartozik a 88 éves Soros György is szerintük, ezért javasoljuk, hogy a törvényhozás ne végezzen félmunkát, mutassuk meg a nemzet egységét és állítsunk meg, minden olyan szervezetet és magánszemélyt, akire valaha Soros befolyással lehetett és/vagy valamilyen módon finanszírozott.”
Megkérdezték Szabót, hogy mi a célja a javaslattal. A frakcióvezető azt mondta az Indexnek, hogy nem számít a javaslat elfogadására, csak „a kormánypropaganda és a gyűlöletpolitika abszurditására kívánjuk felhívni a figyelmet”.
[Beillesztett cikk: Videó: Kósa Lajos elmagyarázza a Stop Sorost]


















