Hirdetés

Az MSZP erős embere lemond és kiszáll

mti

2018.01.26. 08:36

Az MSZP erős embere lemond és kiszáll
Bárándy Gergely (Fotó: mti)

Azt mondja, nem adja fel, csak most elege van.

Hirdetés

Hirdetés

Bárándy Gergely szocialista politikus pénteken közleményben tudatta, nem kíván indulni az országgyűlési választáson, és lemond párttisztségéről is.

A közlemény szerint Bárándy Gergely - aki jelenleg a párt Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának elnöke - már jelezte a pártelnöknek szándékát. Sem az MSZP, sem más párt színeiben, sem pedig függetlenként nem kíván indulni a választásokon. A parlamenti ciklus végéig az MSZP frakciójában folytatja a munkát, de  - mint írta - "a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás".  


IDE VÁG!


Bárándy hozzátette, visszatér a civil szakmájához, vagyis ügyvédként dolgozik tovább, így több ideje lesz a tudományos munkájára is.

Ez nem feladást jelent, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne vállalnék majd közéleti szerepet, s hogy ne keresném továbbra is aktívan annak a módját, hogy egy egységes, de legalábbis egységesebb demokratikus ellenzék megteremtésével, miként lehet visszatéríteni Magyarországot a jogállami fejlődés útjára

- fogalmazott a politikus, aki a közleményében sok sikert kívánt az MSZP-nek a választásokon való szerepléshez, utána pedig a demokratikus oldal újjászervezéséhez.

MSZPválasztás 2018

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.