Debrecen utcáin kelnek életre az elfeledett sorsok
A cívisváros utcái nemcsak falakból és téglákból állnak, hanem elfeledett történetekből, melyekre Szabóné Nagy Enikő segít rátalálni a Debreceni Séták keretein belül. A tősgyökeres debreceni idegenvezető és lelkes lokálpatrióta küldetésének tekinti, hogy a város rejtett kincseit és Szabó Magda világát közelebb hozza az emberekhez. Bár jelenleg a közigazgatásban dolgozik, eredeti hivatását tekintve tanító – a pedagógus vénája pedig minden sétáján megcsillan. Programjain nem száraz adatokat, hanem „élő” történelmet kapunk, legyen szó régi kereskedőcsaládok életéről vagy a házak belső udvarainak féltett világáról.
Enikővel kalandozva még a jól ismert főtér is új arcát mutatja, miközben a múlt szereplői hús-vér emberekké válnak.
– Nagyon sokáig angolt tanítottam gyerekeknek. Életem egyik legsikeresebb tíz éve volt, imádtam. A Debreceni Séták most ugyanolyan szerelem az életemben. Azt mondják, nincsenek véletlenek, és ezzel én is egyetértek. Valahogyan összeértek a szálak: ott porosodott az idegenvezetői igazolványom a fiókban, miközben az Ókút című kisregény és Szabó Magda világa teljesen beszippantott – emlékezett vissza a kezdetekre Enikő. A 2022-es első városi sétát másfél éves komoly felkészülés előzte meg, melynek során feldolgozta az írónő életművét.
Kezdetben csupán 10-12 fős csoportokkal számolt, de az érdeklődés minden várakozást felülmúlt: ma már nem ritkák a 30-40 fős séták sem.
– A Szabó Magda-séta a zászlóshajó, a vendégek rajonganak érte, és már nemcsak a környező városokból, hanem többször Budapestről is érkeznek érdeklődők. Az elmúlt négy évben több mint harmincféle programot szerveztem. Az irodalmi és helytörténeti kalandozások mellett igyekszem épületbejárásokat is tartani. Olyan helyekre viszem el a csoportokat, ahová a rohanó hétköznapokban nem jutunk el, vagy egyszerűen nincs lehetőség belépni, hiszen ezek az intézmények – érthető okokból – zártak. Megnéztük például, hogyan születnek a könyvek az Alföldi Nyomdában, de eljutottunk a Svetits Intézetbe és a Dóczy-gimnáziumba is. Debrecen határain túl is jártunk már, például a zsákai Rhédey-kastélyban. Zsáka egy méltatlanul mellőzött település, pedig itt fellelhető az angol királyi család vérvonala a Rhédey-ősök révén. Egy angol teaceremóniával egybekötött kastélylátogatáson több mint ötvenen vettünk részt – mesélte.
Enikő a jövőben is tervez hasonló kirándulásokat, a következő úti cél a téglási Degenfeld–Schomburg-kastély lesz. A soron következő debreceni alkalmon pedig Móricz Zsigmond kerül a középpontba. Mint mondta, legtöbbször hölgyek csatlakoznak a programokhoz, és sok a visszatérő vendég. Hozzátette, a közösség rendkívül nyitott és lelkes, ő pedig nemes kihívásnak tartja a kultúra közvetítését.
Nem mindenkinek köszönnek a Nagytemplom tornyai
Ez a szerelem azonban rengeteg lemondással és folyamatos tanulással jár. Enikő hat éve kutat történetek után az interneten, látogatja a könyvtárakat, és válogat Debrecen történelmi morzsái között. Családja maximálisan támogatja ebben; felnőtt lánya már a saját életét éli. Számos történetet maguktól a vendégektől ismer meg, sőt, egy 90 éves asszonnyal barátságot is kötött – őt még Szabó Magda tanította a Dóczyban.
– Ők az „utolsó mohikánok”, akiktől még személyes emlékeket gyűjthetek. De volt szerencsénk megismerni Tisza Ilona grófnőt is, aki nemrég költözött haza Amerikából Gesztre. A Tisza-család ezer szállal kötődik Debrecenhez is. A tavalyi szezont vele nyitottuk meg a Csonkatemplomban, ahová elkísérte a férje is, aki elvállalta a geszti gyülekezet vezetését. Kevesen tudják, de a Csonkatemplom idén 300 éves, és a tornya az egyetlen pont, amely teljes körpanorámát garantál Debrecenben. Ebben még a Nagytemplomot is megelőzi. Igazi adrenalinbomba a helyszín, ahová többszáz éves falépcsőkön juthatunk fel. Kevés ilyen idős épületünk maradt, hiszen a város történelme során a hatalmas tűzvészekben gyakran a település kétharmada megsemmisült – részletezte.
Enikő tősgyökeres debreceniként rajong a klasszikus építészetért.
Villamossal közlekedik, és minden nap új élmény számára, amikor elhalad a Nagytemplom előtt. Ilyenkor próbál úgy tekinteni rá, ahogy egykor Szabó Magda tette. Neki ugyan nem köszönnek vissza a tornyok, de érzi: ott dobog Debrecen szíve. A Simonffy utca házait is kedveli, mert a helyiek által palotáknak hívott magas épületek egy másik világba varázsolják az embert. Ezek a homlokzatok tele vannak szabadkőműves szimbólumokkal, hiszen a mozgalom tagjai erőteljesen beépültek a helyi közéletbe. Enikő meglátása szerint a szabadkőműveseket sok misztikum és összeesküvés-elmélet övezi, valójában azonban nagy műveltségű, nemes szándékú emberek voltak.
– A családom generációk óta debreceni, sok olyan érzéssel tudok azonosulni, ami talán szembe megy a mai világ tempójával. Igazi cívis lélek lakozik bennem, a régi emberek értékrendjében, szellemiségében élek, de a híres-hírhedt nyakasságot nem érzem magamban – jegyezte meg nevetve. – A szívem csücske a Verestemplom is. Különlegessége, hogy református templom létére festett a belső tere. Amit kevésbé ismernek, de nagyon szeretek, az a Hősök temetője. Botanikus kerti környezet veszi körül a mauzóleumot, amely igazi építészeti remekmű. De maga a botanikus kert is a város ékköve. A Piac utcai Svetits-bérháznak pedig csodálatos belső udvara van, egy igazi oázis a belvárosban. Sajnálom, hogy az egykor ott burjánzó fügefát kivágták. Az egyik vendégem ott gyerekeskedett, elmesélése szerint úgy éltek ott, mint egy faluban, hiszen a három tömbben több százan laktak. De említhetném a „Hangya-bérház” kapuját is, ami mellett ezrek sietnek el naponta anélkül, hogy észrevennék: a díszítése tele van apró hangyákkal. Gyönyörű az egykori Kaszanyitzky-ház is, amely ma sajnos üresen áll. Volt szerencsém a család leszármazottjával, Kaszanyitzky Andrással – aki az ötödik Kaszanyitzky András a sorban – teázni, és igazi Kaszanyitzky-porcelánból ittam. Később eljött az egyik sétámra, és megmutatta nekünk az épületet. Az alsó szinten Kaszanyitzky Endre, az országos hírű üvegkereskedő alapította üzlet működött 1852-től, a felső részben a kereskedő és családja lakott. Freskók, csodás lépcsőház és egy török dohányzó is helyet kapott benne – sorolta, hozzátéve, hogy az üresen álló kirakatok látványa mindig elszomorítja.
Őrizzük meg a cívisházakat!
Sétái során nem a száraz adatokra, hanem az emberi sorsokra fókuszál. Természetesen az épületek történetét is ismerteti, de tapasztalata szerint az emberek az érdekességekre fogékonyabbak. – A Kenézy-villa is méltatlanul elfeledett épület. Mudrák József orvostörténésszel szoktuk bejárni, és a látogatók mindig elcsodálkoznak a bent rejlő kincseken. A Móricz-sétán pedig arra koncentrálok, ami az irodalomkönyvekből kimaradt: milyen volt a valódi „Móricz fröccs” az Aranybikában, milyen szerepet játszottak a nők az életében, vagy hogyan udvarolt a polgármester lányának, Magoss Olgának.
Enikő nagy becsben tartja függetlenségét. Mint mondja, ez a nehezebb út, de megadja számára a szabadságot, hogy a saját tempójában fejlődhessen.
– A kutatómunka függőséget okoz. Hiába tudom, hogy már rég más témánál kellene tartanom, nem bírom abbahagyni. Rengeteg titkos összefonódás rejlik ebben a városban. Szabó Magda és Móricz Zsigmond műveit is folyamatosan forgatom, hiszen az irodalmon keresztül is újabb titkokra bukkanok. Sajnos egyre több a „föld alatti Debrecen”, sok cívisház eltűnt már, ezért meg kell becsülnünk a maradékot. Az óvárosban, a Révész tér környékén még látni összefüggő utcarészleteket, de már oda is beékelődnek az új építésű házak – tette hozzá.
Nemrég egy ötgenerációs cívisházban járt a Varga utcán, ahol úgy érezte, megállt az idő. Míg az utcán száguldottak az autók, a nagykapun belül virágba borult udvar fogadta.
– A Simonyi út 42. szám alatt áll egy Sajó István által tervezett villa, és ugyan nem cívisház, de oda nagyon szívesen bejutnék. Az utcáról is látni a régi medencét, nem győzök gyönyörködni ebben az art deco csodában. Persze érthető, ha az emberek óvják az intim szférájukat. Így maradnak nekünk a cívisházakról szóló könyvek és a fotók, hogy emlékezzünk erre a pár tucat megmaradt épületre. Régi vágyam továbbá, hogy egyszer a Dobozi lakótelepen lévő víztorony tetejére is feljuthassak egy csoporttal.
Petőfi ma rocksztár lenne
Enikő három évvel ezelőtt indította el a Séta Suli programot is, ahol újra előtérbe került benne a pedagógus. 2023-ban, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján számos iskolás osztályt kalauzolt végig a városon. – Petőfi izgalmas, modern személyiségét igyekszem bemutatni. Szerintem, ha ma élne, rocksztár lenne: vagány, formabontó volt. A gyerekek imádták a történeteket arról, hogy Petőfi csigát evett, pipázott, Szendrey Júlia pedig nadrágot hordott. A gyerekekhez saját nyelvükön kell szólni, interaktívnak kell lenni, különben elveszítik az érdeklődésüket és azonnal jelzik, ha valami nem köti le őket. Manapság már önkormányzati szervezésben is zajlanak hasonló séták; talán a Séta Sulinak is szerepe volt abban, hogy a város vezetői felismerték, milyen fontos az, hogy a következő generáció is megismerje Debrecen múltját és történeteit – tette hozzá.
Vezetései nem rohanósak, általában maximum kétórásak.
Volt olyan belvárosi programja, amelyet csak két részletben tudott bemutatni a Szent Anna utcától a Déri térig, érintve a híres kereskedőcsaládok otthonait. – A városunk tele van csodákkal, de szomorúan látom, hogy sok apróságra nem figyelnek a döntéshozók. A Piac utcán őrzött régi fahíd-darab feletti üveglapot már rég ki kellett volna cserélni, mert alig látni tőle valamit. A Szabó Magda-szobor melletti QR-kód is tönkrement hónapokkal ezelőtt, pedig filléres dolog lenne pótolni. Ami pedig igazán bánt, hogy a város címerét a főtéren a földbe süllyesztették, így a gyerekek kerékpárral hajtanak át rajta.
Szabó Magda holtáig szerette Debrecent
Szabó Magda élete teljesen lenyűgözi Enikőt. Úgy véli, a Dóczy szellemisége és kiváló tanárai meghatározóak voltak, ami az Abigél lapjain is visszaköszön. – Minél mélyebbre ásol az életművében, annál inkább látod, mekkora formátumú személyiség volt. Az egyik kedvenc történetem róla a gyerekkorához fűződik. Nehezen jött a világra az első világháború alatt, Kenézy professzor segédletével. Sovány, beteges kislány volt, ezért vidékre küldték rokonokhoz erősödni. Ő azonban imádta a szüleit, egy szerető burokban nevelték, nem akart elmenni. Már a vonaton tudta: este újra Debrecenben lesz. Miután megérkezett, a nagynénje körbevezette a házban, és szigorúan megtiltotta, hogy a szalonba belépjen. Magda megkereste az ollót, és módszeresen szétvágta a szalon összes bútorának szövetét, még a lószőrt is kihúzta belőlük. Aznap este már otthon is volt – mesélte Enikő mosolyogva.
Szabó Magda háromévesen már latinul tanult, így köszönt a postásnak is. Ismerte a magyar történelmet, bár ha a család valamivel nem értett egyet, hajlamosak voltak „átírni” azt.
– Így eshetett meg náluk, hogy a családi legendárium szerint a tizenhárom aradi vértanú végezte ki Ferenc Józsefet, mert ez mégiscsak jobban hangzott. Magda klasszikus műveltséget kapott, de imádott az utcagyerekekkel bandázni is; legjobb barátjától, Gurigától még káromkodni is megtanult. Igazi belevaló, fiús kislány volt, aki holtáig imádta Debrecent – mondta Enikő. Hozzátette, Szabó Magda szentül hitte, hogy éjszaka a szobrok életre kelnek, és élik a maguk életét. A szülei sokszor vitték színházba, és sajnálta a zenekari árokban ülő zenészeket, mert azt gondolta, a zene a karmester pálcájából jön ki.
– Édesanyja, Jablonczay Lenke neveltetése okán rendkívül prűd volt. Nagyanyja, a híres Rickl Mária nevelte, aki úgy tartotta, a férfi mihaszna lény, aki három dolgot tud csinálni: gyereket, háborút és adósságot. Miután összeházasodott Szabó Elekkel, megszületett a várt gyermek, amire ők úgymond szerződtek, ezt követően kulcsra zárta a hálószobája ajtaját. Onnantól kezdve testvéri-baráti szeretetben éltek. De ettől függetlenül Lenke is nagyon különleges nő volt, mindent imádott, amitől a normális ember félt. Szerette a viharokat, a tüzet. Első férjére, Majthényi Bélára többször hozta rá a szívbajt, amikor úgy tett, mintha belefulladt volna a tengerbe. Lenke tartotta fenn a víz felszínén a háromfős család hajóját, mert Szabó Elek álmodozó volt. Minden érdekelte, ami egy normális férfiembert nem, azaz nem kártyázott, nem ivott, nem vadászott. Ezért Debrecen társadalmában nem is vívta ki magának azt a rangot, ami egy jó városi tisztviselőhöz illett volna. Ebben a különc és varázslatos családi körben nőhetett fel az ország egyik legnagyobb írónője.
Enikő pedig fáradhatatlanul kutat tovább, hogy ezek a varázslatos történetek ne maradjanak a könyvek lapjain, hanem a látogatóknak elmesélve váljanak ismét a város identitásának részévé.
Fogarasi Renáta
