Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Catherine Gabriel nem sokáig gondolkodott a Debrecen ajánlatán

| 2023. 10. 04. | 22:10:00
Az MKSZ statisztikája szerint 31 százalékos hatékonysággal védett, ez volt a hetedik legjobb mutató az NB I-ben.
Catherine Gabriel nem sokáig gondolkodott a Debrecen ajánlatán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Catherine Joelle Gabriel tavaly nyáron igazolt Debrecenbe a Paris 92 csapatától. Látványos bravúrjaival hamar belopta magát a szurkolók szívébe. Első szezonjában a bajnokságban és az Európa Ligában is voltak kiemelkedő mérkőzései. Például a Győr elleni idegenbeli találkozó, amikor a kapujára érkező lövések több mint felét hárította, de emlékezetes volt a kaproncai EL-meccs is, ahol jónéhány ziccer mellett két hetest is védett – írja a DVSC Schaeffler honlapján október 4-én.

Kiemelték, a tavalyi bajnokságban övé volt a legtöbb védés, szám szerint 221.

Az MKSZ statisztikája szerint 31 százalékos hatékonysággal védett, ez volt a hetedik legjobb mutató az NB I-ben. Idén a bajnokságban eddig 38 százalékkal áll, egyedül a Bajnokok Ligájában mutatott teljesítménye marad el kicsit a várttól, igaz, ott más mezőnyben kell helytállnia…

A klub újabb két évre szóló szerződést kínált neki, ami 2026 nyaráig szól, a francia játékos pedig nem sokat gondolkozott azon, hogy elfogadja-e.

– Nem volt kérdés, hogy Debrecenben maradok, hiszen jól érzem magam itt. A dolgozók, a szurkolók, a szponzorok és mindenki sokat tesz azért, hogy folyamatosan fejlődjön a klub, ami számomra nagyon fontos. Már eddig is sok mindent elértünk együtt, de vannak még komoly céljai a csapatnak a jövőben és én szeretnék részese lenni ennek. Úgy érzem jó helyen vagyok és tudok még itt fejlődni, hiszen a magyar a világ egyik legerősebb bajnoksága. Ja, és még egy dolog: így, hogy maradok még két évig, talán sikerül végre megtanulnom magyarul – mondta mosolyogva Catherine Gabriel.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Edzőmeccset játszik a válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Gazdaság
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés