Pontot szereztek a debreceniek a Fradi-szentélyben!

30-30-as döntetlent ért el a DVSC Schaeffler az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese ellen az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 2023. január 11-i játéknapján. Az Elek Gyula Arénában lejátszott találkozón a debreceniek nem kezdtek jól, a szünetben nem úgy tűnt, hogy az Európa Liga hétvégi fordulójára készülő Planétáék – a horvát Podravka lesz az ellenfél – megszorítják a magabiztos Fradit. Aztán mégis. Már a 41. percben sikerült ledolgozni a hátrányt, más kérdés, hogy a zöld-fehérek ekkor még oda tudtak lépni a gázra, és elhúztak hárommal. Hét perccel a vége előtt 28-25-re vezetettek a hazaiak, de a nagy szívvel küzdő DVSC eléggé hitt magában ahhoz, hogy néhány másodperccel a vége előtt Vámos Petra talpról elengedett lövésével 30-30-ra módosítsa az állást. A második félidőben az egész csapat kiemelkedőt produkált, a már említett Vámos Petra különösen, de a széleken Petrus és Costa is gólerősen játszott.
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Nehéz mit mondani, hiszen olyan sorozatban vagyunk, ahol minden pillanat, minden perc nagyon fontos. Jól kezdtük a meccset, stabil volt a védekezésünk. Szünet után fellazultunk, sok könnyű gólt kaptunk, nem zártunk vissza. Nem működtek a csapdáink, ezért sok gólt kaptunk szélről. Csak magunkat okolhatjuk a pontvesztés miatt. Ez nagy pofon volt, eddig lépéselőnyben voltunk, ezt elvesztettük, de hosszú még a bajnokság.
Szilágyi Zoltán: – Hatalmas küzdelemben született meg a számunkra győzelemmel felérő döntetlen. Pedig nem így indult a meccs, az elején dominált a Ferencváros, mi kishitűen, körülményesen, lassan játszottunk, a védekezésünk sem állt össze. Ennek a periódusnak az egyetlen pozitívuma, hogy a Fradi nem tett szert még nagyobb előnyre Szünet után, ahogy teltek a percek, úgy éreztük. hogy van keresnivalónk, s ezzel sikerült élni. Ehhez kellettek remek egyéni teljesítmények, tudtunk gyors gólokat lőni, és összeállt a védekezésünk, A végén szerencsénk is volt, így sikerült pontot szerezni. egy nagyszerű hangulatú, sportszerű meccsen.
TABELLA
1. | Győri Audi ETO KC | 13 | 12 | 0 | 1 | 416 | 300 | 116 | 24 | |
2. | FTC-Rail Cargo Hungaria | 10 | 9 | 1 | 0 | 322 | 233 | 89 | 19 | |
3. | DVSC SCHAEFFLER | 13 | 8 | 1 | 4 | 387 | 345 | 42 | 17 | |
4. | Motherson Mosonmagyaróvári KC | 9 | 6 | 0 | 3 | 286 | 252 | 34 | 12 | |
5. | DKKA | 11 | 5 | 2 | 4 | 287 | 326 | -39 | 12 | |
6. | Praktiker-Vác | 9 | 5 | 1 | 3 | 247 | 241 | 6 | 11 | |
7. | Moyra-Budaörs Handball | 10 | 4 | 1 | 5 | 262 | 281 | -19 | 9 | |
8. | Siófok KC | 9 | 4 | 0 | 5 | 237 | 243 | -6 | 8 | |
9. | Alba Fehérvár KC | 10 | 3 | 2 | 5 | 253 | 282 | -29 | 8 | |
10. | MTK Budapest | 10 | 3 | 1 | 6 | 279 | 290 | -11 | 7 | |
11. | Kisvárda Master Good SE | 10 | 3 | 0 | 7 | 222 | 264 | -42 | 6 | |
12. | EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE | 9 | 2 | 0 | 7 | 220 | 264 | -44 | 4 | |
13. | NEKA | 9 | 1 | 1 | 7 | 201 | 243 | -42 | 3 | |
14. | Érd | 10 | 1 | 0 | 9 | 248 | 303 | -55 | 2 |






























