Bajban a DEAC, csoda kell az osztályozóhoz

Öt másodperccel a vége előtt még vezetett a DEAC Balatonfüreden, ám a hazaiak nyertek, akik az egész mérkőzésen gólhátrányban voltak, csak a legvégén fordítottak.
A múlt heti, győzelemmel zárult Győr elleni hazai találkozó után újabb sorsdöntő mérkőzés elé néztek a DEAC kézilabdázói, aki ezúttal a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia otthonában vendégszerepeltek.
Kiválóan kezdte a mérkőzést a DEAC, amely a 14. percben már 7-3-ra vezetett, és a szünetre 16-12-vel vonulhattak az egyetemisták.
A második félidő is nagyon jól indult, majd jött egy rövidzárlat, és öt percen belül ledolgozta hátrányát a hazai alakulat. Innentől végig nagyon szoros volt az állás, izgalmasan alakult a mérkőzés. A fürediek többször is egyenlítettek, de a vezetést egyszer sem tudták átvenni. Egy perccel a vége előtt még 30-29-re vezetett a DEAC, ekkor rendkívül feszült pillanatok következtek (a két vezetőedzőt is kiállították). Sajnos a debreceniek nem tudták megtartani az előnyüket: előbb hetessel egyenlítettek a hazaiak, majd fordítottak; a mérkőzés folyamán először, de ez két pontot jelentett számukra.
Ezzel a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került a DEAC. Még két forduló van hátra: egy hét múlva a Pécs látogat hozzánk, majd június 4-én Komáromban zárjuk az alsóházi rájátszást. A csapat csak abban az esetben játszhat osztályozót a bennmaradásért, ha mindkét mérkőzését megnyeri, miközben a most negyedik helyen álló Győr mindkét meccsét elveszíti, valamint botlania kell még a Vecsésnek és a Mezőkövesdnek is.
A tabella:
1. | BFKA-Balatonfüred | 16 | 11 | 1 | 4 | 475 | 460 | 15 | 23 |
2. | Pick Szeged U21 | 15 | 11 | 0 | 4 | 447 | 388 | 59 | 22 |
3. | Százhalombattai KE | 15 | 10 | 0 | 5 | 465 | 423 | 42 | 20 |
4. | Agrofeed ETO UNI Győr | 16 | 10 | 0 | 6 | 482 | 446 | 36 | 20 |
5. | Mezőkövesdi KC | 16 | 8 | 1 | 7 | 489 | 469 | 20 | 17 |
6. | Vecsési SE | 16 | 8 | 1 | 7 | 488 | 475 | 13 | 17 |
7. | DEAC | 16 | 8 | 0 | 8 | 473 | 457 | 16 | 16 |
8. | FTC-Diagnosticum U21 | 16 | 6 | 1 | 9 | 467 | 504 | -37 | 13 |
9. | Komárom VSE | 16 | 2 | 2 | 12 | 409 | 484 | -75 | 6 |
10. | Pécsi VSE | 16 | 2 | 0 | 14 | 426 | 515 | -89 | 4 |


















