Újabb nehéz feladat előtt a DEAC

Idegenben folytatódik a bajnokság a férfi kézilabda NB I/B-ben szereplő DEAC számára. A 7. fordulóban az egyetemisták a Salgótarjáni SKC otthonában lépnek pályára.
A nógrádiak a szezon során viszonylag hullámzó teljesítményt nyújtottak, az utolsó három mérkőzésükről azonban győztesen távoztak, így sikerült a tabella második helyére kerülniük. A Debreceni Egyetem alakulata ugyan az 5. fordulóban, az FTC U21 ellen megszerezte első győzelmét, de a jó formát nem sikerült átmenteni a legutóbbi, Békés otthonában rendezett bajnokira, amely kilencgólos hazai sikerrel zárult, így a DEAC jelenleg csupán a nyolcadik helyen áll.
Mándi Norbert, a DEAC kapusa szerint a Békés elleni mérkőzés során a védekezéssel akadtak problémák, amely általában a legnagyobb erőssége szokott lenni a csapatnak, ám úgy látja, a vereség nem nyomta rá a bélyegét a hangulatra, és határozott léptekkel folytatják a bajnokságot. Sajnos azonban vannak sérültek, Bíró Ádám pedig játékvezetői elfoglaltsága miatt biztosan nem tud elutazni a mérkőzésre.
Nyilvánvalóan nyerni megyünk Salgótarjánba, azonban nem lesz könnyű dolgunk, mert több sérültünk is van, de reméljük, hogy a hét folyamán sikerül felépülniük. Mindenképpen nehéz találkozóra számítunk, egyrészt mivel idegenben fogunk játszani, másrészt az ellenfél csapata elég jó kerettel és tapasztalt játékosokkal rendelkezik. Ennek ellenére ez egy nyerhető mérkőzés lehet, attól függően, mi lesz a sérültjeinkkel
– zárta Mándi Norbert.


















