Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyon fontos győzelmet csikart ki a Debrecen

| 2021. 10. 01. | 21:37:00
Yezhykaváék elvitték a pontokat Vácról.
Nagyon fontos győzelmet csikart ki a Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

26-25-re legyőzte a DVSC Schaeffler a Váci NKSE együttesét a K&H női kézilabda liga október elsejei játéknapján. Ritka kiélezett mérkőzés volt, amelyen elsődlegesen az döntött, hogy a hazaiak kulcsjátékosai elfáradtak a végére, a Loki pedig egy percre sem adta fel, éberen várta a lehetőséget a győzelem kicsakarására. Először az 55. percben vezetett a DVSC, s egyszer még tudtak egyenlíteni a meccs nagyobb részében előnyben lévő Kácsorék, de Planéta 57. percben szerzett góljára már nem jött válasz. Remekül indul a debreceni idény, hiszen ezzel a győzelemmel eddig négyből négy!

Masszív Vác

Erősen kezdett a Schatzl, Kácsor, Kuczora, Helembai, Hámori, Diószegi összeállításban kezdő hazai hatos Pásztorral a kapuban, a 8. percben 5-2-re vezettek a támadásban eléggé megszeppent debreceniek ellen. A Petrus, Yezhykava, Vámos, Tóvizi, Planéta, Costa felállású DVSC – leghátul Csapóval – az első nekilendülések során kapura lövésig is alig jutott el, ha meg mégis, akkor Pásztor védett. Az elmúlt öt évben még éppen Vácott edzősködő, de az idei szezontól már a Lokit irányító Szilágyi Zoltán ekkor még nem kért időt és igaza volt. Előbb a fehérorosz Yezhykava vette észre jól a hazai védelem megnyílását, majd egy Csapó-védés utáni gyors Planéta-góllal már szépen zárkózott a Loki (5-4, 9. perc). Egalizálnia is sikerült a 11. percben Tóvizinek, s volt lehetőség a vezetés megszerzésére, ám a váciak vették vissza az irányítást azzal, hogy képesek voltak magasabb fokozatba kapcsolni.

Újra elbizonytalanodott a Szilágyi-csapat, lepattantak Hámoriékról, ennek következtében a 23. percben egy Kácsor-góllal már 13-9 szerepelt az eredményjelzőn. A félidő végére megint visszaestek a hazaiak, akik szinte csak a széleken változtattak, míg a DVSC például a sérülése miatt a felkészülés nagy részét kihagyó, az elmúlt három mérkőzésről szintén hiányzó Kovács Annát is bedobhatta. A nagyszerű jobbátlövő kevéssel a pályára lépése után bevette Pásztor kapuját, s az irányító posztra becserélt Szabó Ninával együtt sokat tett azért, hogy két gólra csökkenjen a hátrány a szünetig (15-13).

Tüdővel jobban bírta a Loki

Már ekkor érezhető volt, hogy a sokkal rövidebb cserepaddal bíró hazaiaknak nagyon-nagyon nehéz dolga lesz a második félidőben. Ennél a kétgólosnál már nem is nyílt szélesebbre az olló. Azonban hiába egyenlített ki többször egymás után a Loki, Kácsoréknak sikerült maguk felé billenteni a meccset. Előbb Arany a 39. percben (19-19), majd Yezhykava a 44. percben (22-22), aztán Kovács a 48. percben (23-23) egalizált, utóbbi ravaszul, test mellől. Hogy azután mégis a Vác szerezze a következő gólt.

[Beillesztett cikk: Huszonöt perc után magára talált a Debrecen]

Az áttörés a második félidőben kiválóan kézilabdázó Vámos Petrának és Planéta Szimonettának sikerült, előbbi 10 méterről is lőtt egy bődületes gólt, hiába csimpaszkodtak bele. A két hölgy együttműködésének hála, a Loki átvette a vezetést az 55. percben. Ekkorra már nagyon „kivolt” a Vác, a belső tengelyt alkotó Kácsor-Kuczora-Helembai-Hámori négyes alig pihent, a debreceniek viszont vérszagot érezve küzdöttek hátul, és egymás után tették hidegre a hazai próbálkozásokat.

Elsődlegesen ennek, a fáradó váciak elleni változatlan elánnak volt köszönhető, hogy Planéta 57. perces góljára (25-26) már nem volt ellenszere Helembai Fanniéknak, s lehajtott fejjel szemlélhették a lefújáskor a pályájukon ünneplő debrecenieket.

MESTERMÉRLEG
Ottó Katalin: – Nagyon nehéz egy ilyen csapat ellen felkészülni, hiszen nemcsak a kezdősorra, hanem egy azonos értékű másik sorra is figyelni kell. Amíg bírtuk erővel fantasztikusan játszottunk, ez erőt adhat a jövőre
Szilágyi Zoltán: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy remek Vác ellen. Nagyon értékes két pontot szereztünk, hiszen tudom milyen nehéz itt nyerni. Végig a hazaiak kezében volt az előny, többször el is dőlhetett volna a meccs, dicséret illetti a csapatot, hogy nem adtuk fel! Tudtuk, hogy hosszabb a kispadunk, ezért is erőltettük a gyors játékot, tudtuk, hogy a hajrára felőrülhetjük a vendéglátókat. A végén a szerencse is kellett, hogy egy kitűnően felkészített csapat ellen nyerni tudjunk.

RaL

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Edzőmeccset játszik a válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés