Első győzelmükre hajtanak a DEAC kézisei

Az Ózd otthonában lép pályára a férfi kézilabda NBI/B 4. fordulójában a DEAC együttese. Két nyeretlen gárda összecsapása következik, hiszen a borsodiak az egyetemistákhoz hasonlóan eddig két vereséggel és egy döntetlennel szerénykednek a tabella alján.
A debreceniek csapatkapitánya, Hornyák Zoltán a klub honlapjának elmondta: bár a bajnokság előtt konkrét célokat nem tűztek ki, de a felsőház első öt helyezettje közé azért szeretnének odakerülni, ehhez viszont most már el kell kezdeni gyűjtögetni a pontokat.
Úgy készülünk, hogy Ózdról mindenképp győzelemmel térhessünk haza
– fogalmazott határozottan a kapitány.
A találkozót október 3-án, vasárnap 18 órától játsszák Ózdon, majd a két csapat jövő szerdán ismét megmérkőzik egymással. Akkor a Magyar Kupában a DEAC lesz a házigazda, és 20 órától fogadja ellenfelét a DESOK-csarnokban.


















