Varsányi Nóra szerint őrült szezon elé nézünk

Korai visszavonulásával kikerült a reflektorfényből a DVSC Schaeffler jobbszélsője, ugyanakkor ma jobb rálátása van a klub életére, mint bármikor azelőtt. A Nádudvarról indult Varsányi Nóra nem akart elveszni a játékosévek után, ezért soha nem is gondolkodott hosszú sportpályafutásban. A 28 éves sportközdász a Cívishírnek beszélt az edzőiről, betekintést engedett a szemléletmódjába és arról is kérdeztük, befolyásolta-e a döntésben az, hogy egy párrá váltak Ábrók Zsolt ügyvezetővel.

Mit szólt ahhoz, hogy a kétharmad részben lejátszott bajnokság ellenére végül eredményt sem hirdettek a koronavírus miatt?
Varsányi Nóra: Annyira nem érzem igazságosnak, hogy bővebben inkább nem is kommenálnám… Nagyon csalódott voltam, ma is azt mondom mindenkinek, hogy az utolsó szezonomban a negyedik helyen végeztünk (a DVSC Schaeffler a negyedik helyen állt a megszakításkor, de hivatalosan a tavalyi eredményeket vette figyelembe a szövetség, azaz csak hatodikok lettek – a szerk.).

Hogyan lehet ébren tartani a tüzet ebben a szezonban úgy, hogy mindez akár meg is ismétlődhet?
Varsányi Nóra: Az otthoni egyéni edzések meg sem közelítették azt a terhelést, amit az idény akkori szakaszában normális megszoktunk. Nagyon nehéz edzői feladat lesz ebben a tudatban mindig meccsre éhesen tartani a játékosokat. Őrült szezon elé nézünk, nem lehet tudni, hogy adott helyzetben nem kell-e majd egy sor mérkőzést kirívóan gyors ütemezésben lejátszani. Ami biztos: száztíz százalékkal edzeni, hiszen a lelkiismeretes munka mindig kifizetődik, ezáltal előnyt szerezhetünk másokkal szemben. Hiszem, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát.

Tényleg annyira nem bízott a sérülése javulásában, hogy 28 évesen inkább befejezte?
Varsányi Nóra: Mindkét sarkammal gyulladás kínzott, az utolsó másfél év már csak fájdalomcsillapítókkal ment. A műtét és a lábadozás három-három hónap kihagyással járt volna, miközben a szerződésem 2021-ig szólt. Nem akartam ennyit kihagyni. De a visszavonulásomban még inkább közrejátszott az, hogy már jó előre eldöntöttem, 30 körül befejezem a játékot, mert nem szerettem volna a harmincas éveim második felében pályakezdő lenni a profi sport utáni munka világában. Tehát a kettő egybevágott.  

Ennyire előre gondolkodik? Mikor fogalmazódott meg pontosan ennek a korai befejezésnek az óhajtása?
Varsányi Nóra: Már egyetemistaként meditáltam azon, hogy a hasonló korú barátnőim tíz éve állásban lesznek, amikor én még egy jelenléti ívet nem töltöttem ki, a gyakorlati tudomásom pedig éppen nulla… Továbbá nem akartam kizsigerelni a testemet. Addig akartam kézilabdázni, amíg minden edzésen 100 százalékot tudok nyújtani. A csapatorvos egyébként azzal kecsegtetett, hogy a sarkaim így akár maguktól is meggyógyulhatnak.

A válogatott beálló, a 26 éves Mészáros Rea nemrég jelentette be a visszavonulását. A győri Yvette Broch esetéről sokat írtak. Ennyire megroppanthatja egy huszonéves nő egészségét az élvonalbeli kézilabda?
Varsányi Nóra: Bár engem elkerültek a nagyobb sérülések, sokan küzdenek térd- és vállproblémákkal. Ez részben genetikai, alkati kérdés, de a pozíciónak is van benne szerepe. A szélsők e szempontból szerencsésebbek, mert kevesebbet ütköznek, mint a belső játékosok, miként gyors irányváltásokra is ritkábban kényszerülnek.

A korai befejezésben szerepet játszott, hogy időközben egy pár lettek Ábrók Zsolttal, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetőjével?  
Varsányi Nóra: Egyáltalán nem. Amikor aláírtam a legutolsó, kétéves szerződésemet, már akkor a rövidebb kontraktus felé hajlottam, ő szorgalmazta a két évet. Ezt leszámítva teljesen rám hagyta a döntést. Annyit kért, idejében jelezzem az elhatározásomat, hiszen, ha nem vállalom a két évet, úgy igazolnia kell valakit.

Mennyi fejtörést okozott a kapcsolatuk a mindennapokban?
Varsányi Nóra: Szakmai dolgokról csak ritkán beszélgettünk otthon. Egyrészt Zsolt mindent sokkal hamarabb megtud, másfelől nem volt szükség szócsőre. Nem mintha nagy titkok hangoznának el az öltözőben, de vigyáztam arra, hogy az ottani dolgok ott is maradjanak.

A csapattagok mit szóltak hozzá?
Varsányi Nóra: A mi kapcsolatunk nagyjából három napig volt érdekes. Normális, korrekt módon viszonyultak hozzá, ha volt kérdés, igyekeztem megválaszolni. De igazából mindenkit leköt a saját élete, így a miénkkel kevéssé foglalkoztak.

A diploma családi elvárás volt?
Varsányi Nóra: A szüleim tényleg nagyon „nyomták” a tanulást, nálunk is megfogalmazódott, hogy „addig járhatsz edzésre, amíg nem megy az iskola rovására”. De én sem szándékoztam pusztán a jó szerencsére bízni magamat a sportkarrierem végén.

Rossz példákat látott maga körül?
Varsányi Nóra: Csak rossz példákat láttam. Nem szükséges mindenkinek egyetemet végeznie, de muszáj tervezni.

Miért a sportközgazdász szakot választotta?
Varsányi Nóra: A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium matematika szakára jártam, az angol is jól ment – tudtam, hogy ezen a vonalon szeretnék továbbmenni. Sportszervező alapszakot végeztem a Debreceni Egyetemen, de tudtam, hogy ez önmagában nem sok. Ezért egy év kihagyással, 25 évesen felvételiztem a sportközdász mesterszakra. A marketing és a sport gazdasági dimenziói vonzóak, a számvitel kevésbé. Egyébként kipróbáltam magamat utánpótlásedzőként is: két éven át Tégláson gyerekekkel foglalkoztam. Hosszú távon nem nekem való. Az egyetem és a Loki összehangolása levelező tagozatosként inkább a vizsgaidőszakokban volt megterhelő, a mindennapokban könnyen ment. A pénteki hazai mérkőzések során délután kettőig az egyetemen voltam, ha szombatonként idegenben játszottunk, akkor a reggel és a délelőtt egy részét tudtam az iskolában tölteni. Összesen egy-két alkalommal kellett elkéredzkednem; edzést sosem hagytam ki, legfeljebb néhány melegítésről maradtam le.

És a DVSC-nél mi a feladata?
Varsányi Nóra: A nemzetközi és a társadalmi kapcsolatok felelőse vagyok. Utóbbihoz kapcsolódik mások mellett a támogatók, a szurkolók kiszolgálása, a jótékonysági akciók megszervezése, de az is, hogy vonzó életpályamodellt alkossunk a tehetséges fiatalok számára a Debreceni Egyetemmel közösen. A DVSC Kézilabda Akadémia létrejötte ezt különösen sürgetővé teszi, jó úton vagyunk – haladunk.

Akad, amit a barikád másik oldaláról máris másként lát, mint játékosként?
Varsányi Nóra: Persze. Például azt, hogy mennyi meló van már abban, hogy a csapat egyáltalán eljusson edzőtáborba. Vagy sokszor méltatlankodtam azon, hogy miért az utolsó pillanatban szólnak egyes programokról. Korábban azt hittem, ez a szervezők hibája, ma pedig szembesülök azzal, hogy így működik az élet. Amúgy is rigolyás vagyok abban, hogy szeretem egy hétre előre látni a fix dolgokat. Most sokkal jobban szükséges alkalmazkodnom.

Miért lett kézilabdázó?
Varsányi Nóra: Nem voltunk különösebben sportos család, mindössze apukám focizott a helyi csapatban, A DVSC mai ifiedzője, Győrvári Viktor testnevelőtanár volt akkor Nádudvaron, ahol a kézilabda és az aerobik volt erős. Nagyon vonzott a mozgás, másodikos voltam, amikor elkezdtem kézilabdázni nála, 15 éves koromig ő edzett. Azután Derecskére igazoltam, majd következett a DVSC 17 évesen. A derecskei-nyíradonyi időszakban vetődött fel bennem először az, hogy a kézilabdából élhetek. De igazából nem volt beszédtéma, inkább a tanulás szerepelt az első helyen.

A szülei mivel foglalkoznak?

Varsányi Nóra: Anyukám pénzügyi előadó volt a KITE-nél, apukám gépszerelő a NAGISZ-nál. Már nyugdíjasok. Végig rendkívül támogatóak voltak, mindent megtettek értem, ami az erejükből csak futotta. Hozták, vitték a kézilabdás gyerekeket más szülőkkel együtt. A felnőtt debreceni meccseimre mindig eljöttek, idegenbe is sokszor elkísértek. Mindez rendkívül sokat jelentett nekem. Ezzel együtt az a fajta terhelés nagyon más volt, mint ami ma megszokott. Mondok rá példát. 16 évesen reggel elmentem Nádudvarról Hajdúszoboszlóra a gimnáziumba, végigültem hat órát, majd felszálltam a debreceni buszra. Itt átültem Köstner Vilmos kocsijába, akkor ő volt a Derecske edzője. Elautóztunk Nyíradonyba edzeni a felnőttekkel (a Derecske akkor ott trénigezett és játszotta a mérkőzéseit), majd vissza Debrecenbe, ahol a járatos nádudvari busszal irány haza. Ez így ment két éven át, és nem fordulhatott elő, hogy „nem akarok menni”, miként az érettségi sem fordíthatta fel a rutint. A mai gyerekek könnyebben feladják. A mi időnkben semmi meglepő sem volt abban, hogy lejátszottam egy serdülő meccset Berettyóújfaluban, majd Derecskén még edzettem a felnőttekkel. Persze, ez is a kiválasztódás része, a kevésbé áldozatkészek feladják.

Ha szülő lenne, preferálná ezt a terhelést a gyermeke számára?
Varsányi Nóra: Egyértelműen igen, nekem ez segített NB1-es kézilabdázóvá válni.

Soha nem vetődött fel, hogy kipróbálja magát Debrecenen kívül?
Varsányi Nóra: Az alapszak befejezésekor gondolkodtam egy külföldi szerződésen, de szerencsére nem jött össze. Akkor még nem voltam se fiatal, se öreg egy ilyen váltáshoz, de igazából nekem nem fekszik az, hogy évente kétszer jöjjek haza a szüleimhez, ne legyenek körülöttem a hozzátartozóim, a barátaim. Elég volt a megyét „körbe kézilabdázni”.

Játsszunk egy kicsit! Köstner Vilmos, Pal Oldrup Jensen, Vida Gergő, Tone Tiselj, Varga József, Bíró Imre, Bakó Botond. Az időben visszafelé haladva mind az edzői voltak a DVSC-nél. Hogyan jellemezné a kapcsolatukat egy-egy jelzővel?
Varsányi Nóra: Köstner Vilmossal több időt töltöttem el, mint édesapámmal vagy mint ő a fiaival. Kiváló a viszonyunk, tudom, hogy szeret, de ettől még ugyanolyan erőskezűséggel és egyértelműséggel viszonyult hozzám, mint a csapattársaimhoz. Próbált meggyőzni arról, hogy ne vonuljak vissza. Tőle tanultam a legtöbbet.

Pal Oldrup Jensen? A norvég 2018-ban érkezett, de egy teljes évig sem húzta.
Varsányi Nóra: Végtelenül jó ember, nagyon sajnáltam a szerződésbontást. Nekem tetszett az ő nyugodt, kimért, a profi hozzáállást mindenkiről feltételező stílusa. Szerintem éppen emiatt nem passzolt ide, Kelet-Közép-Európába, ahol a mentalitás eltér az északitól.

Úgy érti, nálunk kemény kézzel lehet célt érni? Számomra többek fizikai állapota sem volt megnyugtató.
Varsányi Nóra: Van, akihez passzol az északi temperamentum, van, akihez nem. Jensen a fizikai felkészítés során nagyobb hangsúlyt helyezett a súlyzózásra és a rövidtávú futásra, nekem bevált, jött fel rám izom, igaz, oda is tettem magamat.

Vida Gergő?
Varsányi Nóra: Szintén nádudvari, mint földimnek sok sikert kívánok. Rossz pillanatban kapta meg a csapatot, nehéz időszak volt a bizonyításra. Fiatal, előtte az élet.

A Lokit 2016 és 2018 között irányító szlovén, Tone Tiselj?
Varsányi Nóra: Életem egyik legszebb időszaka, általa nemcsak a csapat, hanem én is nagy lendületet kaptam. A szemléletmódja az életem több területére máig hatással van. Vele tanultam meg, hogy a pihenőnapok nem henyélésre valók, akkor is fontos a rend, a mozgás. Hogy káros tíz óráig aludni, majd sült krumplizni és a nap további részét kizárólag sorozatok bámulásával folyatni. Helyette az egészséges egyensúlyt fenntartása a célravezető. Akkor jöttem rá például, hogy saját étrendet kell kialakítanom. Az orosz és fehérorosz csapattársaimmal sok időt töltöttem együtt, új sportokat próbáltunk ki, merítettem a szokásaiból. Tone Tiselj idején rengeteget agyaltam a kézilabdán: hol a leendő ellenfelekről néztem videókat, hol a legkülönbözőbb edzésmódszerekről, hogyan tudok magasabbra ugrani, jobban futni és a többi.

Hátrányt jelent a külföldi edző a kommunikációban, a motivációban?
Varsányi Nóra: Ezen a szinten az edzőknek már remek érzékük van ahhoz, hogy a gesztusok szintjén is tökéletesen előadják a mondanivalójukat. Jelena Despotovic vagy Elke Karsten nem beszélnek magyarul, mégis értik Köstner Vilmost. Nekem jól megy az angol, így nem szembesültem nyelvi akadályokkal, fordítottam is a csapatnak. Ettől még persze vannak játékosok, akik számára problémás egy ilyen szituáció.

A két és fél éven át a Lokinál dolgozó Varga József?
Varsányi Nóra: Vele nagyon változó volt a viszonyom, nem hagyott bennem a Tiseljhez hasonló nyomot.

A mostani DEAC-edző, a korábbi nagyszerű kapus, Bíró Imre?
Varsányi Nóra: Példamutató ember, nagyszerű pedagógus. Százhuszonötszörös válogatott kézilabdázóként megélt tapasztalatokat tudott átadni, és a pályán is képes volt bemutatni azt, amit kért. Ez nagyban hitelesítette.

[Beillesztett cikk: Debreceni 21-es: Varsányi Nóra]

Bakó Botond?
Varsányi Nóra: Csak fél évet dolgoztunk együtt, nagyon fiatal voltam, még ismerkedtem a környezettel és a tudattal, hogy válogatott játékosok a csapattársaim. De rokonszenves volt.

Miért nincs több női vezetőedző?
Varsányi Nóra: Ezen még nem gondolkodtam. A jó edző felkészült, profi, alkalmazza a kor vívmányait. A nők többségét a családi kötelezettségek elszakítják a pályától, később pedig, visszakerülve ebbe a körforgásba, gyerekekkel kell elkezdeniük dolgozni első vagy másodvonalbeli csapatok helyett. Szerintem több női edzőre lenne szükség. Kudor Kitti, a mostani pályaedző remek játékos volt, képes átadni a látásmódját a csapat számára, kellően modern szemléletű. Nagyon szurkolok neki!

A vezetőedzőkön kívül kitől tanulta a legtöbbet?
Varsányi Nóra: Grega Karpan, a Loki jelenlegi kapusedzője és statisztikusa Tone Tiseljjel érkezett, és Debrecenben maradt. Nagyon szeret itt élni, precíz, szorgalmas, munkamániás ember, kicsit szögletes, de valamennyire magam is az vagyok, ezáltal remekül megértjük egymást. A barátom, akitől sokat tanultam, nagyban segítette a felkészülésemet a közös futásokon, az ellenfél feltérképezésén át az egészséges életmódig.

Ki volt a legprofibb csapattársa?
Varsányi Nóra: A fehérorosz válogatott, debreceni közönségkedvenc, Karina Jezsikava. Számára a kézilabda volt a legfontosabb, mindent a sportnak rendelt alá, a napirendjétől az életmódjáig. Ha sérülés miatt nem léphetett pályára, kétszer annyit edzett, mint bárki más.

Kire nézett fel leginkább?
Varsányi Nóra: Példaképem nem volt, de Kudor Kittit rendkívül tiszteltem. Igazi vezére volt a csapatának, viszonyulási pont, aki képes volt meg is felelni ennek a szerepnek.

Ratalics László