Csak a végén törtek meg az Acélbikák Debrecenben

Egy héten belül háromszor is hazai pályán vív bajnokit a DEAC, amely elsőként a Dunaújvárosi Acélbikák együttesét fogadta pénteken este. A debreceniek ezúttal is négy meghatározó emberük nélkül léptek jégre, Vokla Roland ugyan visszatért, de a héten Sági Martin is feliratkozott a maródiak listájára, így ezúttal is csak három, ráadásul felforgatott sorral állt ki a DEAC.
Kellemes meglepetésre Mihalik András már az első percben megszerezte a vezetést egy szép akció végén, és ekkor azt hittük, debreceni gólparádét látunk, de csalódnunk kellett. A debreceniek rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de mind ki is hagyták, és félő volt, hogy ez megbosszulja majd magát.
A hosszú gólcsendet Novotny a második harmad végén egy emberelőnyös találattal megtörte, de a harmadik játékrész elején a Dunaújváros két perc alatt ledolgozta a hátrányát, és lélektani előnybe került. A debrecenieket – boksznyelven szólva – megfogta a két gyors vendéggól, és hosszú perceken át beszorultak, de szerencsére a Hetényi Zoltánt helyettesítő Gönczi Lajos kapus ismét remekelt.
A hajrában a Debrecenben is megfordult Léránt René fegyelmezetlensége miatt emberelőnybe kerültek a hazaiak, és ezt Zalamaj révén kihasználták, az utolsó percben pedig a mindent egy lapra feltéve támadó újvárosi legénység akcióit kivédekezve sikerült megszerezni a győzelemért járó három pontot.
A DEAC vasárnap este 18.30-tól a FEHA19 együttesét látja vendégül.
Mesterszemmel
György József: – Mindhárom harmadban nagy munkát végeztünk, alig három sorral játszottunk, semmi kivetnivalóm nincs. Annak nagyon örülök, hogy Gönczi Lajos megint kiválóan védett, kettős emberhátrányban sem tudták bevenni a kapuját. Szerintem a közönségnek és nekünk is jobb volt így, mintha simán behúztuk volna a három pontot.
Niko Eronen: – Az első harmadban lagymatag, gyenge teljesítményt nyújtottunk, és csak a kapusunknak köszönhettük, hogy megúsztuk egy kapott góllal. A másodikban még mindig kerestük a játékunkat, de még mindig a Debrecen hokizott fölényben. A harmadik harmadban végre tudásunknak megfelelően játszottunk, ki is tudtunk egyenlíteni, hajtottunk a győzelemért, de a végén a kiállításokkal tarkított zűrzavarban mi húztuk a rövidebbet.
Az állás
1 | BJAHC | 17 | 12 | 1 | 1 | 3 | 78 | 41 | +37 | 39 |
2 | Gyergyói HK | 16 | 11 | 0 | 1 | 4 | 67 | 40 | +27 | 34 |
3 | DVTK | 16 | 7 | 3 | 1 | 5 | 50 | 42 | +8 | 28 |
4 | DEAC | 18 | 8 | 1 | 1 | 8 | 57 | 57 | 0 | 27 |
5 | FTC | 16 | 8 | 0 | 1 | 7 | 45 | 51 | -6 | 25 |
6 | Csíkszereda | 16 | 5 | 3 | 4 | 4 | 50 | 48 | +2 | 25 |
7 | Brassó | 16 | 5 | 3 | 1 | 7 | 47 | 51 | -4 | 22 |
8 | Dunaújváros | 17 | 5 | 2 | 2 | 8 | 48 | 61 | -13 | 21 |
9 | UTE | 17 | 4 | 2 | 2 | 9 | 55 | 62 | -7 | 18 |
10 | FEHA19 | 17 | 2 | 1 | 2 | 12 | 35 | 79 | -44 | 10 |


















