Zűr az űrben - hová tűnt Matt Damon?
Napok, sőt hónapok óta készül zaftos falatokra a filmrajongók népes serege, hiszen így az ősz közepe felé már javában játszani szokták a mozik azokat a dolgozatokat, amelyek közül a jövő évi Oscar-átadón kikerülnek az aranyszobrocskák boldog nyertesei. A helyzet viszont úgy áll, hogy eddig ilyeneket még nem láttunk, így várhatóan az előttünk álló hetek tartogatják majd a finomabbnál finomabb élményeket.
Nem véletlen, hogy többen felszisszentek, amikor Matt Damon úgyis, mint Mark Watney, másfél évnyi kihagyás után, újra főszerepet vállalt A marsi (The Martian) című eposzban; Ridley Scott rendezésében láthatjuk most őt viszont, ráadásul 144 percen keresztül, megszakítás nélkül. Nehogy azt higgyük azonban, hogy Palik László kedveséről szól a mű, s ettől tartva a fordítók trollbrigádjai gyorsan oda is faragták a Mentőexpedíció címet, ami hát megint csak fejvakarásra adhat okot, de lépjünk túl ezen. Az alkotók nem fárasztottak bennünket mindenféle előzményekkel, a nyitó képsorokon már azt láthatjuk, hogy hat űrhajós pepecsel a Marson, ami persze végig vörös, és lenyűgöző, kifejezetten forgatásra ajánlott.
A bonyodalom ott kezdődik, hogy egy küszöbön álló vihar a vártnál hamarabb átlépi a küszöböt, egy elszabadult kábeltenger Matt Damonnal együtt a piszkos mélybe vész, s a többiek némi tanakodás után úgy döntenek, hogy társuk már rég halott lehet valahol, és villámgyorsan elhúznak a Marsnak még a közeléből is. Nyilván durva lenne, ha ezek után a jegyszedők kitessékelnének bennünket, ezért rögvest kiderül, hogy hősünk megtörve bár, de nagyon is életben marad. Miután magához tér, ő is úgy érez, mint Macaulay Culkin a Reszkessetek betörők szériában; egyedül hagyták, pillanatnyilag csak magára számíthat. A helyzet annyival bonyolultabb, hogy itt a segítség – mint azt az összes plakátok ordították – 225 millió kilométerre van, ami egyáltalán nem vicces, ráadásul egyetlen rosszarcú sincs a közelben, ami - így utólag – nem is lett volna pedig baj.
Minden arra utalt, hogy egy izgalmas túlélő-thrillerrel lesz dolgunk, de ne siessük el. Watney kétségkívül nem adja fel, nagy nehezen kapcsolatot teremt a Földdel, a rendelkezésre álló tartalék felmérésén túl – botanikus lévén – növénytermesztési kísérletbe kezd, kezdeti sikerrel, későbbi kudarccal – aktív filmbéli tevékenysége azonban gyakorlatilag ezen a ponton véget ér. Ami az ezt követő mintegy száz percben történik, az már nem rá tartozik; a gimnáziumi, elfeledettnek hitt fizikaórák baljós légköre telepszik a mozira; a NASA különböző helyiségeiben asztrofizikai és aerodinamikai kiselőadásokat hallgathatunk végig, elméleteket ütköztetnek bonyolult képletekkel, bőséges és részletes tudományos kiselőadásokat tartanak felváltva az erre illetékes őrült tekintetű szaktekintélyek: hogyan kellene visszahozni még időben a magára maradt Watneyt, mielőtt utolsót szólna a kakukkos óra. A készítetők iszonyatosan lecsupaszították a sztorit, érzelmek nincsenek, humor-bonbonok ugyan röpködnek, de alapvetően a monoton történetvezetést semmi sem bonyolítja; tulajdonképpen cselekmény sincs, hiszen aki bántó vírusokat vagy félelmetes űrlényeket vizionál, az üljön be a Minyonokra.
A fizika- és kémiafaktosok sci-fije ez, de úgy, hogy Ciolkovszkij vagy Öveges József is üvöltve menekülne, elvégre szórakozni ültek volna be, nem szakmázni. Egyébként nincs mit csodálkozni; az alapmű szerzője Andy Weir édesapja részecskefizikus, anyja pedig villamosmérnök volt, maga Weir pedig még egy szoftvert is írt a keringési pályákhoz szükséges számítások elvégzésére, a NASA pedig nemcsak szponzorálta, hanem konzultánsokkal segítette a forgatást, és meg is dicsérte a filmet a karakterek és a köztük lévő interakciók élethű felvázolásáért is.
Na, ezek után tegye fel a kezét, aki a kockafejűeken kívül lelkiismeret furdalás nélkül bárkinek ajánlani tudja a Mindentudás Egyeteme nagyköltségvetésű epizódját. Persze, tudjuk: óriási közönségsiker itthon és tengerentúlon egyaránt, ha gondolják, szánják rá az életükből ezt a nem kevés időt, a kockázatokról és mellékhatásokról mi előre szóltunk. Különben is: nekünk a Gravitáció túl magasra helyezte a lécet.
SzN.
