Hirdetés
Zavarta a lakótelepi köznyugalmat egy férfi
police.hu | 2025. 09. 29. | 10:37:41
A debreceni rendőrök őrizetbe vették.

Telefonon tett bejelentést egy nő szeptember 27-én délelőtt arról, hogy Debrecenben, az Ötvenhatosok terén egy férfi válogatás nélkül beleköt a járókelőkbe, erősen ittas, és nem lehet csitítani sem. A járőrök a helyszínen igazoltatták, majd alkoholszondát is alkalmaztak vele szemben, ami megerősítette a gyanút, hogy meglehetősen sok szeszes italt ivott.
Elfogták a 41 éves helyi lakost, majd közbiztonsági őrizetbe vették, mivel súlyosan megzavarta a köznyugalmat és zaklatott másokat.
További híreink

Motorháztetőbe kapaszkodott egy debreceni nő
Meg akarta állítani a párját, akivel összevesztek.

Nem a hajléktalanok voltak legtöbben az ételosztáson
Ismét megvendégelték a rászorulókat Debrecenben.

„Minket nem szoktak megkérdezni”
A Csokonai Színház társulata már korán érzékelte a szikrákat, amelyek később villámokká alakultak.

Ráfutásos baleset Debrecennél
A hajdúszováti csomópont közelében kellett beavatkozni.

„Bolygóközi invázió” Debrecen déli részén
Épül a körforgalom, alakul az új lakóterület, ahol a Naprendszer ihleti a névadásokat.

Debrecenben rózsaszínben vonultak a motorosok
A felvonulást nemes céllal szervezték.

Orbán Viktor: éveken át dolgoztunk Debrecenért
Kellett hozzá a helyiek tehetsége - fogalmazott.

Majd’ kétméteres szörny akadt horogra Debrecennél
A Látóképi-víztározóban ilyenek is élnek.

Orbán Viktor DPK-partin zárta a napot Debrecenben
Erről büszkén posztoltak a helyi fideszesek.

Autó égett a Debrecen Plaza parkolójában
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Biciklist gázoltak Józsán
Mentő is érkezett a baleset helyszínére.

BMW-vezér: mesterterv Debrecenben
Orbán Viktor a gyárátadón: szelekció jön az iparágakban és az országok között is.

Vádjavaslat: nem fizetett az autóért a böszörményi férfi
Befejezte a nyomozást a rendőrség.

Rendőrkézen az egyeki díler
Ismerőseinek árult drogot.

Debreceni ingatlanokba surrant be, elfogták
Autókat is átkutatott.

Tragédia a 48-ason: elítélték a hajdú-bihari sofőrt
Az ittas férfi miatt ketten meghaltak.

Szövevényes ügy végére jártak a püspökladányi nyomozók
Kabaiakat zsarolt egy férfi.

Rablás a debreceni belvárosban
Több is van az elkövetők rovásán.

Rendőr mentett kutyákat Újszentmargitán
Borzalmas körülmények között tartották az állatokat.

Halál a 48-ason: ítélet születhet Debrecenben
A vádlott ittas volt és több szabályt is megszegett.

A hadházi férfi nem vette, hanem lopta a fát
Egyenesen a telepről.

Halottakból operált ki csontokat a boncmester
Egy pécsi orvost is elítéltek az ügyben.

Túlsúly: több mint 1,6 milliós bírság Hajdú-Biharban
Három járműszerelvény is fennakadt a rostán.

Üldözéses akció Hajdúszoboszlónál
Kilométereken át menekült a drogos a rendőrök elől.
Olvasta már?
Hirdetés

Jobbik: szigorúbb büntetést a pedofiloknak
Határozati javaslatot nyújtott be a párt.

Örökös pásztorát gyászolja a Hortobágy
Pályafutását csikósként fejezte be Szálkahalmon.

Visszatértek a helyes útra a debreceniek
Idegenben szerzett két pontot a DEAC.
Gazdaság
Debrecenből is hadat üzentek a kartelleknek
A GVH elnöke beszélt erről.
Orbán Viktor: éveken át dolgoztunk Debrecenért
Kellett hozzá a helyiek tehetsége - fogalmazott.
BMW-vezér: mesterterv Debrecenben
Orbán Viktor a gyárátadón: szelekció jön az iparágakban és az országok között is.
Aszály: milliárdok jutottak a kukoricatermelőknek
Több mint 58 ezer kifizetést teljesítettek.
Hiába minden: továbbra is kevés gyermek születik
A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,31.
A csapadék hátráltatja a betakarítást
A szeptemberi eső rontja a napraforgó és a kukorica minőségét.
Támogatott tartalom

Mintegy ötezer felújított vízmérőt vásárolnának
A Debreceni Vízmű Zrt. pályázati felhívása.

Érkezik a második Oktoberfest Debrecen
Igazi bajor hangulat az Egyetem téren

Aukciót tart a Villás Galéria
Összesen 193 tétel kerül kalapács alá.

24 órás úszás a Bihar Termálligetben
Csatlakozz Te is az Európai Sporthéthez!
Hirdetés