Vándorgyűlés, tüntetés

Mintegy százan tüntettek a pszichiátriában használt módszerek ellen szombaton Debrecenben, a Kölcsey Központ előtt, ahol a Magyar Pszichiátriai Társaság tartotta vándorgyűlését.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány által szervezett demonstráció résztvevői szórólapokat osztogattak, amelyben felhívták a figyelmet, hogy "nincsenek valódi gyógymódok a pszichiátriában". Megítélésük szerint "a pszichiátria mai kezelései nem a valódi mentális egészség felé vezetnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne léteznének olyan alternatívák, amelyekkel tényleges segítséget lehet nyújtani a mentális zavaroktól szenvedő embereknek...".
Degrell István professzor, a kongresszus elnöke az MTI tudósítójának elmondta: a demonstrálók nem zavarták meg társaságuk háromnapos, szombaton - a tüntetéssel egy időben - befejeződött tanácskozását. A pszichiátriai betegségek immár népegészségügyi problémát jelentenek Magyarországon, az ország bizonyos részein kritikus állapotok uralkodnak - mondta a konferencia kapcsán korábban Degrell István.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány (CCHR) egy nemzetközi szervezet, amit a Szcientológia Egyház alapított 1969-ben. Az alapítvány honlapja szerint a CCHR legfőbb célkitűzése, hogy kivizsgálja és feltárja a pszichiáterek által elkövetett visszaéléseket. A szervezet retorikája egyoldalú, a tagok sokszor nincsenek tisztában a pszichiátria fejlődésével.

















