Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Utcán inni továbbra sem lehet(ne)

| 2009. 11. 22. | 12:01:10
Debrecen – A belvárosban és a Nagyerdőn bezárnák az éjjel-nappali boltokat, de a szilveszter felmentést ad az éjszakai (utcai) ivóknak.
Utcán inni továbbra sem lehet(ne)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Október 1-jétől lépett hatályba a kereskedelemről szóló, módosított törvény, amely sok új előírást vezetett be. Természetes tehát, hogy a debreceni körülményekre alapozott, helyi rendeletet is újra kell alkotni. Korábban a közgyűlés – kivételes szabályként – lehetővé tette, hogy éjjel is nyitva tartsanak azok az élelmiszer üzletek, amelyekben nem árulnak alkoholt.

Az eddig elvégzett kereskedelmi ellenőrzések azt igazolták, hogy a városközponttól távolabb fekvő városrészekben nem jellemző az élelmiszer üzletek éjszakai nyitva tartása és az ehhez kötődő közterületi ivászat, ezért itt nem indokolt a boltok nyitva tartását korlátozni. Ugyanakkor – Dr. Vizeli Sándor főosztályvezető szerint – a belváros közelében lévő városrészek mindegyikében működik olyan élelmiszerüzlet, ahol „hajnalig tartó nyugalomzavarást keltve a bolt előtti közterületet használják szórakozóhelyként”.

Csak egyetlen övezetben

A gyakorlati tapasztalatokat, valamint az Alkotmánybíróság döntéseit figyelembe véve a főosztályvezető egy olyan belterületi övezetre tesz javaslatot, ahol az üzletek a 22 és reggel 6 óra között a jövőben sem, vagy csak a szeszesital árusításának felfüggesztése mellett tarthatnak nyitva. Az egész városra vonatkozó eddigi korlátozás tehát egy meghatározott területre szűkülne.

Tavaly májusban a Nagyerdő területén is korlátozni javasolták az éjszakai nyitva tartást, ám a tervet végül nem fogadta el a közgyűlés. A Nagyerdő egyébként évtizedeken át a város csendes övezete volt, részben a klinikák gyógyászati tevékenysége, részben pedig a szállodák miatt. A szórakozási szokások átalakulása, az este tíz óra után nyitó diszkók lármája és gépjárműforgalma révén azonban a Nagyerdő éjszakai csendjét ma a belvároséval vetekedő zajhatások érik. Emiatt újra felmerült ezen a területen az éjszakai nyitva tartás korlátozásának lehetősége.
Az elképzelés az, hogy a Nagyerdei körút által körbehatárolt területen lévő vendéglátó üzletekre – 24 és 06 óra között – nyitva tartási tilalmat rendelne el a város. Ugyanakkor az ott lévő összes szállodában éjszakai korlátozás nélkül működhetnének mind a vendéglátó üzletek, mind az éttermek. Az új szabályozás elfogadása esetén a rendezvények zártkörű módon sem tarthatók meg a nyitvatartási időn túl.

A nyitvatartási korlátozások december 31-én nem érvényesek.

További híreink
Felborult egy autó Debrecen külterületén
Felborult egy autó Debrecen külterületén
Riasztották a tűzoltókat és a mentőket is.
A Cívishír csapata is tölti a kolbászt a Zamaton
A Cívishír csapata is tölti a kolbászt a Zamaton
Amatőrök versengenek Debrecenben.
Hat autó égett Debrecenben
Hat autó égett Debrecenben
Két vízsugárral oltották a lángokat.
Biztonság hete: Debrecenben fókuszban a motorosok
Biztonság hete: Debrecenben fókuszban a motorosok
Ingyenes rendezvényt tart a Koroknai Autósiskola.
Egy jó ötlet több mint 5 millió forintot érhet
Egy jó ötlet több mint 5 millió forintot érhet
Debrecenben is rendeznek területi válogatót.
Templomok Éjszakája Debrecenben
Templomok Éjszakája Debrecenben
Ingyenes rendezvényre várják az érdeklődőket.
Szijjártó közölte, mikor nyit meg a debreceni BMW-gyár
Szijjártó közölte, mikor nyit meg a debreceni BMW-gyár
A cívisvárosban fogják gyártani az új iX3 nevű modellt.
Baleset a debreceni körforgalomban
Baleset a debreceni körforgalomban
Terelőútvonalon több buszjárat.
Ütött, rúgott az idős nőt kirabló bagaméri tini
Ütött, rúgott az idős nőt kirabló bagaméri tini
Miskolc követte el a bűncselekményt.
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
A rendezvényre a belépés 10 év alatt ingyenes.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A DEAC is a legjobb 32 között
A DEAC is a legjobb 32 között
A debreceniek Pécsett remekeltek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Kezdődik a hortobágyi madárszínház építése
A projekt teljes elszámolható költsége meghaladja a 4,3 milliárd forintot.
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult
A visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartását vizsgálják.
Megakasztotta a kormány a debreceni lakásprogramot
Muszáj újragondolni az önkormányzati kezdeményezést; októberben szociális bérlakásokat is pályáztatnak.
Bizonytalanság a vérhígító forgalmazása körül
Lejárt a széles körben használt Clexane szabadalmi védettsége, de a szakember szerint nincs ok aggodalomra.
Műfüves pályával gazdagodik Derecske
Hamarosan kezdődik a kivitelezés.
Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben
Közel duplájára nőhet a kínálat.
Támogatott tartalom
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
A rendezvényre a belépés 10 év alatt ingyenes.
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
Találkozzunk, és szórakozzunk Tállyán!
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés