Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újvidéki tragédia: újabb vádemeléseket jelentettek be

MTI | 2025. 09. 16. | 19:01:19
Elmulasztották az állomásépület szerkezetének a karbantartását is.
Újvidéki tragédia: újabb vádemeléseket jelentettek be
Pirosra festett tenyerüket felemelő tüntetők tiltakoznak és letartóztatásokat követelnek Belgrádban 2024. november 3-án (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A biztonság veszélyeztetésének minősített esete miatt emelt vádat az újvidéki felsőügyészség szeptember 16-án tizenhárom ember, köztük a volt építésügyi miniszter, Goran Vesic ellen a tavaly november elsején történt újvidéki tragédiával összefüggésben, amelynek során tizenhat ember vesztette életét.

A vádlottak között van Jelena Tanaskovic, a vasúti infrastruktúrafejlesztésért felelős vállalat korábbi vezetője, valamint több, a projekt megvalósításáért felelős személy.

A vádirat szerint a 13 embert azzal vádolják, hogy lehetővé tették egy közintézmény, az újvidéki vasútállomás B szárnyának használatát, annak ellenére, hogy az építési munkálatok még folytak, és az épületre még nem adták ki a használati engedélyt. A vádak között szerepel, hogy elmulasztották az állomásépület szerkezetének a karbantartását, továbbá hogy különböző bűncselekményeket követtek el az épület felújításának tervezési és kivitelezési szakaszában.

Az ügyészség a vádlottak előzetes letartóztatását kezdeményezte.

Miután az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén 16 ember halálát okozva leszakadt, országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. A tiltakozók követelései között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter tavaly júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament. A tiltakozók előrehozott választásokat is követelnek, mert szerintük a jelenlegi kormánnyal nem lehet tárgyalni. A várakozások szerint voksolást az idén már nem tartanak Szerbiában, ám Aleksandar Vucic szerb elnök közölte, várhatóan a jövő évben sor kerül az előrehozott választásra.

Szerbiában legutóbb 2023. december 17-én tartottak szintén előrehozott parlamenti választást.

Hirdetés
További híreink
Papp László is válaszolt a „történelmi bűnre”
Papp László is válaszolt a „történelmi bűnre”
A debreceni polgármester szerint Tárkányi kettős beszédet folytat.
Barcsa Lajos visszautasítja Tárkányi Zsolt állításait
Barcsa Lajos visszautasítja Tárkányi Zsolt állításait
A debreceni akkumulátorgyárak ürügyén ugrott össze a két politikus.
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
Tárkányi: a kormány szigorított a CATL-szabályokon
A debreceni politikus szerint példátlan szigor következik.
Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj
Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj
A Mi Hazánk inkább szakambert javasolt - így a pártelnök.
Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Magyar Péter az ellenzéki vezetőket ekézte
Sokatmondónak tartja, hogy nem fogadták el a meghívását.
Megkezdték a bárkák elsüllyesztését Paksnál
Megkezdték a bárkák elsüllyesztését Paksnál
Több mint 100 teherautó hordja a köveket.
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.
Többeket felfüggesztettek a köztévénél
Többeket felfüggesztettek a köztévénél
Fizetesét kapnak, de nem dolgozhatnak.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
Horvátország: 58 magyart kellett kimenekíteni
A horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodnak az ellátásukról.
Tűz Horvátországban: két magyar van kórházban
Tűz Horvátországban: két magyar van kórházban
A Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központhoz 13 közvetlen megkeresés érkezett.
Pokolgép robbant Moszkvában
Pokolgép robbant Moszkvában
Többen meghaltak; sok a sérült.
Egy iszlamista hajtott bele autóval a Pride-menetbe
Egy iszlamista hajtott bele autóval a Pride-menetbe
Egy nő meghalt, többen megsérültek.
Debrecen testvérvárosában betiltották a Pride-ot, mégis vonultak
Debrecen testvérvárosában betiltották a Pride-ot, mégis vonultak
A polgármestert Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin társaságában ábrázolták.
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Nyugat-Európában
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Nyugat-Európában
Negyedmillió embert már kitelepítettek.
Orbán Viktor: ellenállási politika következik
Orbán Viktor: ellenállási politika következik
A tiszás önkényuralmi rendszernek nincsenek meg a gazdasági alapjai - mondta.
A fesztivál, ahová Magyar Pétert nem hívták meg
A fesztivál, ahová Magyar Pétert nem hívták meg
A külhoni magyarság és a Tusványos nem lehet ellenzékben - hangzott el.
Az ukrán parlament menesztette a teljes kormányt
Az ukrán parlament menesztette a teljes kormányt
Az új miniszterelnök személyéről egyelőre nem született végleges döntés, négyen lehetnek esélyesek a posztra.
Hirdetés
Hirdetés
A végén megnyomta a Loki, de nem járt sikerrel
A végén megnyomta a Loki, de nem járt sikerrel
A debreceniek döntetlent játszottak a bajnoki címvédővel.
Még egy kicsit kell bírni, aztán jön a hidegfront
Még egy kicsit kell bírni, aztán jön a hidegfront
Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak.
Hirdetés
Debrecen operálják meg a megsérült nyíregyházi játékost
Debrecen operálják meg a megsérült nyíregyházi játékost
A CT vizsgálatok után kiderült, hogy eltört az arccsontja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
Legutóbb 1966-ban nyert magyar maratonista Eb-n érmet.
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
Női játékvezetők dirigáltak.
Gazdaság
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
Idén is lehet pályázni termékdíjra.
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Festenek, burkolnak, akadálymentesítenek.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Támogatott tartalom
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Hecht rönkhasító fejszés rönkhasítás helyett.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.