Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj

| 2026. 08. 15. | 13:55:59
A Mi Hazánk inkább szakambert javasolt - így a pártelnök.
Toroczkai: Magyar Péternek fontosabb a beteges kéj
Toroczkai László (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az X-en válaszolt Magyar Péter miniszterelnöknek augusztus 15-én.

Magyar Péter tegnap este nekem küldött levelében jelezte, hogy a mai meghívás kizárólag a parlamenti pártelnököknek szólt, tehát szakembert, dr. Tóth Mátét nem delegálhatom magam helyett a mai találkozónkra. Egyébként pedig megint a korábban éppen vele egyeztetett, az Országgyűlés egyhetes szabadságára időzített, három kislányommal tervezett nyaralásomat emlegette. Ezzel világossá tette, hogy a pártelnökök meghívásával nem a szakmai javaslatok egyeztetése volt a célja, csak a hangulatkeltés. Így pedig akkor sem segítettünk volna Magyarországnak, ha minden pártelnök elmegy

- fogalmazott Toroczkai, aki szerint demagógia lenne azt állítania, hogy Magyar Péter azzal okozott 42–45 milliárd forintos kárt a magyar adófizetőknek, hogy júliusban, amikor már látszott a Duna apadása, elment nyaralni Törökországba a fiaival.

Nem, azzal nekem nem volt semmi gondom. A baj az, hogy mi két hete javasoltuk neki azokat az intézkedéseket, amelyeket csak most kezdett el megvalósítani. Amennyiben rögtön hallgatott volna ránk, és nem szokása szerint gúnyolódni kezdett volna rajtunk, nem kellett volna a kieső paksi áramot méregdrága importtal (a tőzsdén 500 euró/MWh áron) pótolni az esti csúcsidőszakokban. A probléma az, hogy Magyar Péter számára fontosabb a beteges kéj, amit mások megalázása, kigúnyolása okoz neki, mint a haza érdeke. Fontosabb számára a show, mint a tényleges munka

- így Toroczkai László, aki hozzátette: Tóth Máté az elutasítása ellenére is Pakson lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Közeleg a fűtésszezon, ideje hívni a kéményseprőt

Magánszemélyeknek ingyenes a tisztítás és az ellenőrzés.
Október 23-án újra Békemenet
Október 23-án újra Békemenet
Addig még tüntetés is lesz a Terror Háza Múzeumnál.
Kiderült, hogyan teljesítenek a hazai lombikcentrumok

Országos szinten javult az eredményesség.
Kórházi főigazgató: ilyen mélyen még nem volt az egészségügy

Az OKFŐ is teljesen meg kíván újulni - mondta.
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak

Április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét - mondta.
Lannert: kevesebb magolás, több gondolkodás kell

Az oktatási és gyermekügyi miniszter elmondta, a szülőknek is példát kell mutatniuk.
Egy napon át 999 forintos napijeggyel lehet utazni

A napijegy a helyi közlekedésben nem érvényes.
KSH: 745 ezer forint a bruttó átlagkereset

Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Őrizetbe vették az egyik leggazdagabb magyart

Jellinek Dániel mindenben együttműködik a hatósággal.

Kiemelt híreink
Nyit az újabb debreceni Lidl
Huszonkilenc munkahely.
Tárkányi: elindult a Nagyállomás-projekt
Megtörtént az első, virtuális kapavágás Debrecenben – mondta a politikus.
Püspökladányban politikai játszma lett a hiányból?
A polgármester szerint egyes testületi döntések nehezítik a kilábalást.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Életmentő pont lett a debreceni gimnázium
A tanárok szakszerű képzésben részesültek.
Tűzoltók gyakorlatoznak a debreceni mélygarázsban
A parkolást is akadályozhatják egyes szinteken.
yoUDay – élőben a YouTube-on!
Több mint 21 ezer jegy kelt el a Debreceni Egyetem különleges estjére.