Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újpesten a Loki: cél a győzelem!

| 2026. 02. 12. | 16:12:58
Idén még nyeretlenek a lila-fehérek. Reméljük, a debreceniek elleni bajnoki után is azok maradnak!
Újpesten a Loki: cél a győzelem!
Cibla Flórián akcióban (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A téli edzőváltást követően még nem nyert mérkőzést a labdarúgó Fizz Ligában az Újpest, amely a harmadik helyen álló Debrecent fogadja a 22. forduló pénteki nyitómérkőzésén.

Szélesi Zoltán vezetőedzővel egy döntetlen és két vereség a lila-fehérek mérlege, ráadásul az utóbbi két fordulóban gólt sem szereztek, sőt, múlt szombaton az ősi rivális Ferencváros ellen a pontszerzésre sem volt esélyük, mivel a szünetben már háromgólos hátrányban voltak.

A papírforma alapján a DVSC ellen sem lesz könnyebb dolguk az újpestieknek, mivel október végén Bárány Donát duplájának is köszönhetően a hajdúságiak 5–2-re győztek, és ebben az idényben csak egyszer kaptak ki idegenben, míg az Újpest mindössze nyolc pontot szerzett a Szusza Ferenc Stadionban.

A vendég debreceniek éppen ellenkező utat járnak be idén, egyelőre ugyanis veretlenek, egy döntetlen mellett kétszer győztek, és a közvetlen rivális Paksot is megverték, illetve a második helyezett ETO otthonában is vezettek 2–0-ra, végül azonban meg kellett elégedniük az egy ponttal. 

A 22. forduló programja:
Február 13., péntek:
Újpest FC-Debreceni VSC 20.00
Február 14., szombat:
MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 14.45
Zalaegerszegi TE FC-Ferencvárosi TC 17.00
Paksi FC-Diósgyőri VTK 19.15
Február 15., vasárnap:
Kolorcity Kazincbarcika SC-Nyíregyháza Spartacus FC, Miskolc 15.30
ETO FC Győr-Kisvárda Master Good 17.45

Hirdetés
Hirdetés
Az NB I. állása
1FERENCVÁROSI TC2112451940
2ETO FC2111732140
3DVSC211155738
4PAKSI FC2110651236
5PUSKÁS AKADÉMIA FC21948031
6KISVÁRDA MASTER GOOD21948-731
7ZTE FC21867430
8MTK BUDAPEST217311-724
9ÚJPEST FC216510-923
10NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC215610-1221
11DVTK21489-720
12KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC214215-2114
Hirdetés
További híreink
Nyolcvanéves a DVSC legendája
Nyolcvanéves a DVSC legendája
Tíz éven át viselte a debreceniek mezét.
NB III.: a DEAC megint botlott
NB III.: a DEAC megint botlott
A másik debreceni csapat magabiztosan nyert.
Felmentették a Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatóját
Felmentették a Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatóját
Bíró Péter 2023. január 1-től irányította a szervezetet.
Javasolják a TAO-rendszer felülvizsgálatát
Javasolják a TAO-rendszer felülvizsgálatát
A labdarúgásra ment el a legtöbb pénz.
Két debreceni is bajnoki címet nyert
Két debreceni is bajnoki címet nyert
Csapatban végeztek az élen.
Klubtörténeti igazolás a debrecenieknél
Klubtörténeti igazolás a debrecenieknél
Észt játékost szerződtetett a DEAC.
Szendrei duplájával idegenben nyert a DVSC
Szendrei duplájával idegenben nyert a DVSC
A Debrecen már a szünetben két góllal vezetett, és végül 4–2-re nyert az atomvárosban.
Pakson kéne szárnyakat kapnia a DVSC-nek
Pakson kéne szárnyakat kapnia a DVSC-nek
A debreceniek kieső helyen állnak.
A DVSC-ben berobbant Varga Kevin hazatért
A DVSC-ben berobbant Varga Kevin hazatért
A Debrecenben volt csapattárs elégedett.
DEAC: újabb szoros vereség egy jobb csapattól
DEAC: újabb szoros vereség egy jobb csapattól
A debreceniek ismét a Nagymihállyal csaptak össze.
Meghívót kapott a válogatottba a DEAC középpályása
Meghívót kapott a válogatottba a DEAC középpályása
Az Arab-öböl Kupán képviselheti a hazáját a debreceni játékos.
Nyolcvanéves a DVSC legendája
Nyolcvanéves a DVSC legendája
Tíz éven át viselte a debreceniek mezét.
NB III.: a DEAC megint botlott
NB III.: a DEAC megint botlott
A másik debreceni csapat magabiztosan nyert.
Szendrei duplájával idegenben nyert a DVSC
Szendrei duplájával idegenben nyert a DVSC
A Debrecen már a szünetben két góllal vezetett, és végül 4–2-re nyert az atomvárosban.
Pakson kéne szárnyakat kapnia a DVSC-nek
Pakson kéne szárnyakat kapnia a DVSC-nek
A debreceniek kieső helyen állnak.
A DVSC-ben berobbant Varga Kevin hazatért
A DVSC-ben berobbant Varga Kevin hazatért
A Debrecenben volt csapattárs elégedett.
Meghívót kapott a válogatottba a DEAC középpályása
Meghívót kapott a válogatottba a DEAC középpályása
Az Arab-öböl Kupán képviselheti a hazáját a debreceni játékos.
Madagaszkári csatára lehet a DVSC-nek
Madagaszkári csatára lehet a DVSC-nek
A belga élvonalból érkezhet Debrecenbe.
Debrecenbe jön a Ferencváros – jegyértékesítés indul!
Debrecenbe jön a Ferencváros – jegyértékesítés indul!
A Magyar Kupában fogadja a DEAC a zöld-fehéreket.
Szombat estére írta ki a Loki–Vasast az MLSZ
Szombat estére írta ki a Loki–Vasast az MLSZ
A debreceniek az egyik újoncot fogadják.
Erősít a DVSC – mondjuk, rá is fér!
Erősít a DVSC – mondjuk, rá is fér!
Már Debrecenben tartózkodik egy guineai válogatott középpályás - írja a Nemzeti Sport.
NB III.: oda a debreceniek veretlensége
NB III.: oda a debreceniek veretlensége
A Kondás-csapat hazai pályán kapott ki.
Gyászol a DVSC: elhunyt Képíró János
Gyászol a DVSC: elhunyt Képíró János
A biztonsági szolgálatot vezette hosszú időn át.
Kiemelt híreink
A Fidesz és a TISZA is kapott a debreceni közmeghallgatáson
Az EcoPro engedélymódosítási kérelme volt az apropó, de az összes akkumulátorgyártót „hazaküldték”.
Öblítés vagy pazarlás? Megszólalt a Debreceni Vízmű
Az öblítés kontrollált, szabályos üzemeltetői feladat – közölték.
Hajdúböszörményi sírásók az ország legjobbjai
Tizenkilenc csapat mérte össze a tudását.
Új tanév, új tervek a Debreceni Egyetemen
Lannert Judit a felsőoktatás előtt álló változásokról, Bács Zoltán az egyetem lehetőségeiről beszélt a Főnix Arénában.
Tizenöt év munkája sorakozott fel Hajdúsámsonban
Réthy Pál: nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülést kaphatnak a közfoglalkoztatásban dolgozók.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Megújul a Fekete István utca Debrecenben
A remények szerint a kivitelező a tél beállta előtt végez majd a munkával.
Nagy tűzhöz vonultak Debrecenben
Családi ház és autó is égett.
Hirdetés
Hirdetés