Tíz borvidék 21 pincészete hozta el bioborait Debrecenbe
A bioborok népszerűsítése az egyik fő célja az Országos Bio Borversenynek, amelyet szeptember 18-án már 16. alkalommal szervezett meg Kovács Pál borakadémikus és a Debreceni Borozó. Idén minden eddigi rekordot túlszárnyalva, tavalyhoz képest mintegy 30 százalékkal több borászat küldte be a borait a borversenyre.
Puskás István, Debrecen alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a magyar borkultúra fejlesztését a város fontosnak tartja. Ennek érdekében támogatja többek között a 2015 óta minden évben meghirdetett Debrecen Város Bora borversenyt is, ami az eltelt időszaknak köszönhetően az egyik legnagyobb és szakmailag is rangos eseménnyé vált. Hozzátette, ezek a magyar borok bekerülnek Debrecen hivatalos eseményeire, szereplői a város gasztrokulturális programjainak, megkóstolhatóak a helyi éttermek borkínálatába.
Kovács Pál, a rendezvény ötletgazdája szakmai megnyitójában kiemelte, hogy a bio borverseny presztízse évről évre folyamatosan erősödik, a bioborágazat már fejlődésnek indult, és egyre több termelő lát fantáziát a hazai borfogyasztás még mindig csak néhány százalékát kitevő termékben. Idén 10 borvidékről 21 pincészet 88 borral képviseltette magát a szeptember 18-án a Hotel Aquaticum Debrecenben megrendezett versenyen. A borakadémikus külön megköszönte a nemzetközi zsűri munkáját, mert többen évek óta rendszeresen részt vesznek ebben a fontos és felelősségteljes borbírálatban.
A XVI. Országos Bio Borversenyen többek között közreműködött: Kaló Imre, a Borászok Borásza (2011), Dr. Kovács Tibor, c. egyetemi docens, a Tokaji Kutatóintézet Borászati Kutató Nonprofit Kft. igazgatója, Csávossy György, nemzetközi borbíró, (Nagyvárad), Dr. Györe Dániel, az Agrárminisztérium szőlő-bor szakreferense, Dr. Lucskai Attila, az Agrárminisztérium ökogazdálkodási és mikológiai szakreferense, Dr. Palik László, bioborász, (Felvidék), Domokos Attila, a tokaji Dobogó Pincészet főborásza, Siku Szabolcs, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezető ellenőre, Kanczler András és Kanczler Nóra, a Basilicus Szőlőbirtok főborászai, Mátyás András, a Mátyás Családi Pincészet főborásza (Kisújfalu, Szlovákia) Rittner Tibor, a Rittner Vinarium tulajdonosa, borásza (Érmellék), Váradi Zsolt, a METRO Áruház borszakértője.
Zárszóként Kovács Pál elmondta, hogy a versenyre beküldött bioborok kitűnő minőségüknek köszönhetően minden tekintetben felveszik a versenyt a legjobb magyar nem bio borászatokkal, sőt nemzetközi kitekintésben is sikeresek lehetnek. A borbírálat eredményeit szeptember 26-án, anagyközönség számára is nyitott sétáló borkóstolón jelentik be. Itt kiderül, hogy melyik Champion-díjat nyert borászat fogja képviselni hazánkat a németországi Nürnbergben a MUNDUS VINI nemzetközi versenyen. A győztesek a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. támogatásával jutnak ki a világ legnagyobb bio borversenyére.