Tanárverés Debrecenben – eltörték az ujját!

Megvertek egy középiskolai tanárt Debrecenben a Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola udvarán. A pedagógust azért pofozta meg az egyik gyerek anyja, mert lányával a tanárnő korábban szóváltásba keveredett a tanítási órán. A verés következtében a pedagógusnak eltört az ujja is. Az eset még szerdán történt, de a rendőrség csak szombaton közölt a részleteket.
Vezendi Jánosné a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az ügy előzménye, hogy korábban a tanárnő óráján neveletlenkedett két kilencedikes diák. Mindketten szaktanári figyelmeztetést kaptak, ezután hívta fel az egyik diáklány az anyját. Az indulatos asszony a középiskola udvarán támadt a tanárnőre. Felpofozta, cibálta a haját, amitől a tanár a földre zuhant, és eltört az ujja.
A verekedő nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított nyomozást a Debreceni Rendőr-főkapitányság. Az ügyet gyorsított eljárásban vizsgálják, ezért a szülőt 30 napon belül bíróság elé állítják - közölte a szóvivő.
forrás: FH


















