Tanár, TikTok-sztár, példakép: szívvel tanít és emberré nevel

Egy hajdú-bihari kisváros széléről indult, ma pedig már három diplomával, Aranypánt-díjjal és több mint 48 ezer követővel a TikTokon bizonyítja: a tanítás nemcsak hivatás, hanem szeretetközösség is. Egy roma pedagógus, aki magyarórán irodalmi bíróságot tart, rapszövegeken keresztül tanít metaforát, és mindennap emlékezteti a diákjait: fontosak. A 28 éves Hadházi Renáta életútja nem csak arról szól, hogyan lehet valakiből tanár. Arról is, hogyan válhat valaki világítótoronnyá ott, ahol mások csak sötétséget látnak.

Cívishír: Nagyon kevés információt osztottál meg a gyerekkorodról. Annyit lehet tudni, hogy Polgáron nőttél fel. Beavatnád az olvasókat, hogy milyen volt ott felcseperedni?
Hadházi Renáta: A város szélén lévő kis utcában nőttem fel, de nem a cigánysoron. Nagyon fejletlen volt az infrastruktúra, ennek okán alacsonyak voltak az ingatlanok értékei. Szegény emberek vásároltak itt házakat, és mivel nem volt pénzük, az ingatlanokat sem tudták megfelelően rendben tartani. Idővel egyre több lett a romos, életveszélyes ház, melyeket többen elhagytak, így az utcakép is megváltozott. Ettől függetlenül nagyon-nagyon szép, tartalmas gyerekkorom volt. Sokat játszottunk az utcán, majd amikor felnőttünk, a játékot felváltották a tartalmas beszélgetések. A szüleim keményen dolgoztak, mindig törekedtek a szépre és a jóra, a munkára neveltek minket is. Mindenünk megvolt. Édesapám a vasiparban dolgozik, ma is sok pluszmunkát vállal. Édesanyám jelenleg háztartásbeli, de sokáig dolgozott a városgondnokságon. Mindig boldogan néztem a városközpontot, hiszen tudtam, ő is hozzájárult ahhoz, hogy gyönyörű, virágos legyen Polgár. Egy 25 éves öcsém és egy 30 éves bátyám van.

Cívishír: Polgáron végezted a tanulmányaidat is?
Hadházi Renáta: Középiskolába is itt jártam, majd érettségi után tanító szakra jelentkeztem, úgy érzetem, kisebb gyerekekkel szeretnék foglalkozni. A Nyíregyházi Főiskolára felvételiztem, de az ének része nem sikerült, pedig rengeteget készültem. Egy hajlításon elbuktam. Hiába volt meg a szükséges pontszámom, az énektanár alkalmatlannak tartott. A pszichológiai elbeszélgetésen a pszichológus bátorított, hogy ne adjam fel az álmaimat. Összetörtem lelkileg, újra kellett terveznem az életemet. A Szerencsi Szakképzési Centrum Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskolájába mentem, két évet tanultam ügyviteli titkár szakon, elvégeztem a technikumot plusz pontokért, közben emelt érettségit tettem magyarból. Végül a Miskolci Egyetem magyar alapszakán kötöttem ki, aztán jött a magyar nyelv és irodalom mesterképzés. Egyszerre voltam nappali és esti tagozatos, lényegében egész héten az egyetemen voltam. Estin végeztem a tanárit, nappalin a mestert; így összesen három diplomám lett.

Cívishír: Te vagy az első értelmiségi a családban. Miért épp a tanári pályát választottad?
Hadházi Renáta: Édesanyám könyveket szerető, olvasó és gondolkodó asszony. Gyerekkoromban sok könyvet kaptunk, megszerettem az irodalmat és a nyelvtant. Emellett általános és középiskolában is nagyon jó magyartanáraim voltak, akikre példaképként tekinthettem. Olyanná szerettem volna válni, mint az általános iskolai tanárom. Kedves volt, támogató, motiváló, nagyon sokat foglalkozott velem. Magyarszakkörre jártam, versmondó versenyekre vitt, emellett rengeteg szeretetet adott. Kialakult bennem egy szép "tanári kép". A gimnáziumban is hasonlót tapasztaltam. Annyira jó alapokat adtak, hogy még az egyetemen is azokat a jegyzeteket használtam, amiket ők diktáltak. Sőt, ma már ezekből is dolgozom a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolában – nagy hasznát veszem. Ez is azt bizonyítja, nemcsak remek emberek voltak, hanem szakmailag is kiválóak.

Cívishír: Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt töltötted fel az első TikTok-videódat, melyben bemutatod, hogyan készülsz fel egy tanítási napra, milyen érdekességekre bukkansz füzetellenőrzéskor, de azt is, hogyan kapcsol ki egy tanár. Elhangzik, a diákjaid miatt regisztráltál erre a csatornára.
Hadházi Renáta: Az első munkahelyem a volt iskolám, a Brassai volt Tiszaújvárosban, ahol már majdnem felnőtt diákokat tanítottam. Mindig mutogatták a TikTok-videókat, és érdeklődéssel figyeltem, mire bukkantak. Ismeretlen volt számomra a trendvideó és a vlog is. Mondogatták, csináljunk mi is videókat, és mivel láttam, nekik ez mennyire fontos és jólesik, hogy partner vagyok benne, belementem. El is készült egy-két videó, de csak a magunk örömére. Ahogy teltek a napok, hónapok, mondogatták, hogy az órai munkát jó lenne megosztani a nagyközönséggel. Jeleztem, nekem nincs időm videókat vágni, de buzdítottak, mondták, abban is segítenek, mutatnak alkalmazásokat, amivel gyorsabban haladhatunk. Mindig azt mondogatták, "tanárnő, higgye el, kommentekben mindenki azt fogja írni, bárcsak nekünk is ilyen tanárunk lenne".

Cívishír: Végül igazuk lett! Közben te is megtanultál feliratozni, vágni és zenét beilleszteni.
Hadházi Renáta: Korábban nem volt letöltve az alkalmazás, és ha olykor mutattak is egy-egy videót, legtöbbször csak a butaságot láttam. Kialakult bennem egy kép, és nem szerettem volna a részese lenni. Majd a gyerekek projektmunkákat készítettek, és olyan jól sikerültek, hogy szerettem volna egy összegzést készíteni nekik. Így készítettem egy videót, amivel óráikig szenvedtem. (Nem is lett minőségi, de nagyon hálásak voltak érte). Majd egy másikat a napomról, azt feltöltöttem akkor még az Instagramra. A gyerekek tanácsokat adtak, hogyan feliratozzak, milyen hosszú legyen egy-egy videó. Végül azt mondtam, vágjunk bele, mutassuk meg az embereknek, mi is zajlik a tanórán, milyen módszerekkel dolgozunk. Nagyon hálás vagyok a gyerekeknek, hogy megmutatták ezt a számomra akkor még ismeretlen világot. Ma sem az érdekel, hogy minél több követőm legyen, hanem hogy megoszthassam a módszertani ajánlásokat, ötleteket adjak, amiket más tanárok is használhatnak az óráikon. A gyerekek pedig örülnek, amikor a munkáikat megmutatom. Nem utolsósorban pedig számos sztereotípiát is próbálok ledönteni. A magyartanár is ember, ő is elmegy bulizni péntek vagy szombat este, süt-főz a barátaival, nyaral. Ezt is megosztom a követőimmel.

Cívishír: Az összes elérhető videódat megnéztem, és meglepett, hogy az óráidon ehetnek a gyerekek.
Hadházi Renáta: Úgy gondolom, hogy a tanuláshoz elengedhetetlen a jó közérzet, ezért nálam megengedett, hogy a diákok, természetesen kulturált keretek között, befejezzék a szünetben elkezdett étkezést az óra első pár percében. Ha valaki éhes, nehezebben figyel, és számomra fontos, hogy támogató, megértő légkört teremtsek az osztályteremben.

Cívishír: Próbálod a mindennapokba becsempészni a játékot is, olykor még Activity-ztek is.
Hadházi Renáta: Nyolcadik osztályban, a második félévben nem íratok dolgozatot, a diákok projektfeladatokon dolgoznak. Ilyenkor kiélhetik a kreativitásukat, csapatban dolgozhatnak, festenek, zenéket gyártanak; élménnyé válik a tananyag feldolgozása. Például most a Légy jó mindhaláligot fogjuk feldolgozni, és van, aki Instagram-profilt készít a szerzőről. Így kialakul a kapcsolati térkép, a jellemábrázolás, egy-egy komment vagy poszt által bepillanthatunk a történetbe. Érdekes, hogy az ilyen munkáknál soha nincs késés, legtöbbször a határidő lejárta előtt már elkészülnek a feladatokkal. Év közben is próbálok figyelni arra, hogy ne csak én beszéljek az órákon. Nyolcadikban irodalmi bíróság is van, hiszen az állandó változó nyelvünk témakörében szóba kerül a szakzsargon, a szleng. Kiválasztunk egy művet, mondjuk a Nagy Gatsby-t. Daisy Buchanan a vádlott, a diákoknak pedig meg kell vitatniuk, felelősségre vonható-e Jay meggyilkolásáért. A diákok megnézték a filmet, majd a megbeszélt időpontra behívtuk az igazgatót, ő is az esküdtszék tagja volt. Mindegyik gyereknek megvolt a szerepe: volt jogi asszisztens, ügyész, védő, jegyző, én pedig a bíró. 45 percre tárgyalóteremmé változott az osztályterem, meghallgattuk a nyitó- és záróbeszédeket, bemutatták a bizonyítékokat, a végén pedig szavazott az esküdtszék. Egy ilyen projektben megtanulhatjuk a szakzsargont, hogy hogyan beszéljünk hivatali környezetben. Látványra is megindító egy ilyen óra; a fiúk öltönyben, a lányok kosztümben. Csodálatos látni, ahogy a 14 éves kamaszok lefolytatnak egy vitát. Ilyenkor látni igazán, az élménypedagógia, a szerepjátékok mennyire szebbé teszik az oktatást. Nem arra fog emlékezni felnőttként, hogy lediktáltam Ady életét, hanem arra, hogy ő volt az ügyvéd a tárgyaláson, miközben a változó nyelvünkkel ismerkedtünk.

Cívishír: Egy tanár mennyire kap szabad kezet a mai oktatási rendszerben? Mennyire térhetsz el a tantervtől?
Hadházi Renáta: Néhány órát rá tudunk szánni a kreatív feladatokra. Szívfájdalmam, hogy egy-két témában nincs idő elmélyülni, mert haladni kell.

Cívishír: Számomra szokatlan felfedezés volt az is, hogy rapszövegeken mutatod be például a metaforákat.
Hadházi Renáta: Ezt a zenei stílust is a diákok szerették meg velem. Elmondom én a metaforákat irodalmi szövegeken keresztül is, de az kevésbé érdekli őket. Ám ha berakok egy Pogány Indulót, azonnal felélednek. Tudom, számos trágár szó is van benne, de ez is a magyar nyelv szerves része. Ilyenkor jelzem, József Attila Szabad-ötletek jegyzékében még durvább dolgokat fognak látni. Ha a rapszövegeken keresztül lehet érdekesebbé, színesebbé tenni az irodalmat, akkor azt kell választani. Meghallgatjuk, elemezzük a hallott és tanult fogalmakat, beszélünk az irodalmi művekre való utalásokról, a szövegkörnyezetről.

Cívishír: Önismereti dobókockát is készítettél, önbizalom-fejlesztő feladatokat adsz a diákoknak.
Hadházi Renáta: Az előző munkahelyemen, a technikumban a születésnapomon megleptek a diákok. Mikor bementem az osztályba, szólt a zene, az asztalomon pedig egy gyönyörű szép levél várt, melyet ők írtak, és rólam szólt. Nagyon megfogott, és azonnal ötletet is merítettem belőle. Időről időre körbeadatom a diákok között a társaik füzeteit, és megkérem őket, írjanak bele a másikról szép dolgokat. Név nélkül megy a dolog, senki nem tudja, melyik jellemzést ki írta. A végeredmény pedig csodálatos! Sokan nem is tudják, milyen értékesek, de amikor leírva látják, a társai mit gondolnak róla, akkor talán elhiszik. Hogy szépen beszél, jó tanuló, segítőkész másokkal… és ezt látják a többiek is. Fontos ezekbe az apróságokba kapaszkodni, hiszen az interneten mindenki szép, tökéletes a bőre, gyönyörű a mosolya… Éppen ezért rengeteg önbizalomhiányos gyerek van. És ezért fontos az is, hogy sok-sok szeretetet adjunk másoknak.

Cívishír: Szintén az egyik videódban fogalmaztál úgy, hogy a szeretet miatt választottad a tanári pályát is.
Hadházi Renáta: Nemcsak adok, hanem kapok is. Rengeteget. Ezt talán nem is lehet szavakba önteni. A szeretetük nemcsak arra motivál, hogy jobb tanár legyek, hanem arra is, hogy jó ember. A gyerekek őszinték, tiszta szívből szeretnek, és ilyen környezetben öröm dolgozni. Olyan jó lenne, ha mindenki olyan helyen dolgozhatna, ahol szeretet veszi körül! Végeredményben az életünket a szeretet határozza meg – az, hogy szerethetünk és szeretve vagyunk. Úgy gondolom, ez az élet értelme, a szeretet a kulcs mindenhez. A technikumban zömében hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztam, sokan küzdöttek tanulási nehézséggel. Ott nem számított, milyen mesterképzést végeztem el, hány diplomám van, milyen módszertannal fogok tanítani. Csak az számított, hogy szeretve érezték magukat. Szerettek engem is, így megvolt az alapja a közös munkának.

Cívishír: Téged romaként ért az oktatási rendszerben, az életben hátrányos megkülönböztetés?
Hadházi Renáta: Nagyon hálás vagyok a környezetemért, soha nem ért semmi negatívum. A Jóisten mindig olyan baráti körökbe, csoportokba, iskolákba sodort, ahol nem számított, milyen a bőrszínem, csak az, mit tettem le az asztalra. Egyetlen példát tudok mondani, de az is pozitív: negyedik osztályos koromban anyák napján verset szavaltam. Bejött az egyik tanár, és azt súgta az osztályfőnökömnek: "azért tud ilyen szépen verset mondani, mert cigány". Engem soha nem bántottak, ugyanazt az oktatást kaptam, mint mások. Tudom magamról, hogy cigány vagyok és kész. Se több, se kevesebb másoknál.

Cívishír: Áprilisban, a nemzetközi roma napon megkaptak az Aranypánt-díjat. Hogyan érintett ez az elismerés?
Hadházi Renáta: A volt munkatársam, Hágen Zsolt jelölt a díjra, természetesen titokban. Telefonon értesítettek, hogy bekerültem a tíz jelölt közé. Ez már önmagában nagyon megtisztelő volt, mert soha nem gondoltam úgy magamra, a tevékenységeimre, az önkéntes munkáimra, hogy ez nemes dolog. Egyszerűen csak tettem a dolgomat. Mikor a díjátadón kimondták a nevem, akkor hálát éreztem, és bármennyire is fura, nem magamra voltam büszke, hanem a környezetemre. Az a mérhetetlen támogatás, a gyerekek szeretete, amit a közösségem adott nekem… Nagy felelősségnek is érzem a díjat, hiszen ezáltal képviselem a romákat, de úgy érzem, a díjátadó óta még motiváltabb lettem, folytatnom kell a megkezdett munkát. Maga a díjátadó nagyon színvonalas esemény volt, az öcsém kísért el, aki mindenben támogat. Rengeteg szuper, okos emberrel ismerkedhettem meg. Egy oklevelet és egy brosst kaptam, egy jelképes arany pántot, ami jelképezi a cigányságunkat és a magyarságunkat.

Cívishír: Ha már szóba hoztad az önkéntességet: mit csinálsz pontosan?
Hadházi Renáta: Van egy 20-as éveiben járó férfi diákom, aki analfabéta. Tanulási nehézségekkel, magatartásbeli gondokkal küzdött gyerekként, emiatt lemorzsolódott az oktatásban, nem tanult meg írni és olvasni. Az édesanyja keresett fel telefonon, személyes találkozót kért, egyéb részleteket nem árult el. Polgáron élnek, de nem ismertük egymást korábban. Elmentem hozzájuk, kértem, jöjjön ki a kis diák, mutassa meg, kit kellene korrepetálni. Meglepődésemre egy felnőtt, életerős férfi jött ki. Azt mondták, bármennyit fizetnek, csak tanítsam meg írni és olvasni. Jeleztem, nem a pénz a lényeg, hanem ehhez a feladathoz fel kell készülnöm, hiszen középiskolai magyartanár vagyok, nincs a birtokomban az a készség, hogy valakit írni és olvasni tanítsak, nincs módszertanom hozzá. A felkérés szeptemberben érkezett, januárban kezdtünk el tanulni. A kollégáimtól sok segítséget kaptam. Valaki szakirodalmat, más módszertani ajánlásokat adott. Kijelenthetem: rengeteget készültem rá. Január óta heti egy alkalommal találkozunk, az otthonomban tanítanom. Ilyenkor a hálószobám okostanteremmé változik, így próbálom megadni mindazt, amiben a diákjaim is részesülnek. Minden alkalommal egy betűt, egy hangot tanulunk, és nagyon jól megy neki. Polgáron vagy egy úgynevezett dobbantó műhelyiskola, ahol bárkinek lehetősége van elvégezni a nyolc általánost. A "kis" diákomat sikerült rávenni, hogy iratkozzon be, ami nagy szó, hiszen korábban el sem tudta képzelni, hogy közösségbe menjen, mert szégyelli magát. Ez óriási lépés, és tudom, az oktatásnak köszönhetően javulni fog az életminősége, és én továbbra is mindenben segíteni fogom. Szorgalmas, motivált, és ez a legfontosabb. Remélem, az év végére már olvasni fog, és ami még fontos, a szavak jelentését is megbeszéljük. Egyébként a "kis" diákom kétgyermekes apa, aki rengeteget dolgozik, hogy eltartsa a családját.

Cívishír: Az Aranypánt-díjat a tudományos tevékenységed miatt is kaptad.
Hadházi Renáta: Az egyetemi éveim alatt kutatásokat végeztem a cigány-magyar kétnyelvűség témakörében, ahol módszertani ötleteket dolgoztam ki a mentorommal együtt. Nagyon érdekel a hátrányos nyelvi helyzet, annak tudományos megközelítései, a különböző módszertanok, amelyekkel a hátrányokat le lehet küzdeni. Vannak olyan gyerekek, főleg Tiszavasváriban, akik cigány magyar kétnyelvűek. Ez azt jelenti, hogy amikor megszületnek, az édesanyjuk cigányul beszél hozzájuk, így a cigány nyelvi erőforrásuk sokkal nagyobb lesz, mint a magyar nyelvhez köthető. Ez önmagában nem baj, de az oktatás nyelve a magyar. Vagyis amikor belépnek az iskola falai közé, azzal szembesülnek, hogy nem értik a tanárt, a tananyagot. Nem azért, mert buták, hanem mert több a lovári, a cigány nyelvhez köthető erőforrásuk. Ezért Heltai János Imre nyelvész kialakított egy úgynevezett transzlingváló műhelyt. Itt a gyerekek olyan módszertanban tanulhatnak, ahol egy óra két nyelven folyik. Nem kell tudnia a tanárnak cigányul, mert a gyerekek fordítanak egymásnak. Hospitálásom során voltam olyan osztályban, ahol a tanító elolvasta magyarul a mesét, majd a tartalmat valamelyik kisdiák összefoglalta magyarul, egy másik gyerek pedig cigányul. Aztán a különböző szavakat lefordították magyarról cigány nyelvre. Ezáltal bővült a szókincsük is. Jelenleg kevés az új, innovatív a módszertan, amelyekkel fejleszteni, segíteni lehetne a hátrányos nyelvi helyzetben lévő diákokat, ezért is vagyok hálás Heltai János Imrének, hogy létrehozta ezt a műhelyt. Ő motivált, hogy szorgosan kutassam a hátrányos nyelvi helyzetet, végül a Miskolci Egyetem Esélyért díjban részesítette a mentoromat, Dr. Gréczi-Zsoldos Enikőt és engem a hátrányos nyelvi helyzet témakörében végzett tudományos munkánkért. Remélem, a jövőben több időm lesz még jobban elmerülni a témában, és kutathatok tovább.

Fogarasi Renáta