Szavazzunk a debrecenire! Még egy hét a határidőig!

A Kaszás Attila-díj három jelöltjére augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség a díj honlapján. Harminckilenc társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján adják át a díjat szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban.
Az idén Varga Klárit, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignácot, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsoltot, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagját jelölték a Kaszás Attila-díjra - mondta Tardy-Molnár Anna, a Kaszás Attila-díjat lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A díjra jelölt művészeket két kritérium alapján választották ki, a kiemelkedő művészeti teljesítményen túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepet értékelték.
A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.


















