Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Romákat riogattak az ultrák

| 2014. 12. 28. | 12:05:01
A lakók szerint azt skandálták, hog „Meghaltok, cigányok!”
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sálakkal eltakart arcú, fekete ruhás alakok jelentek meg a miskolci számozott utcákban szombaton - írja az Index. A rendőrség szerint diósgyőri ultrák voltak, akik arra hivatkoztak, hogy filmet forgattak.

Szombat délben egy 20-30 fős, feketébe öltözött csoport jelent meg a miskolci számozott utcákból álló, lebontani kívánt nyomortelepen – írja az Index, amelynek több ottani lakó azt mondta, hogy a csoport tagjai cigányellenes rigmusokat kiabáltak, így azt, hogy „Meghaltok, cigányok!” és „Ölitek a magyarokat!”. Attól félnek, hogy éjszaka újra visszajönnek a felvonulók.

Az ott lakók bezárkóztak, riasztották a rendőröket, akiknek megérkezése vetett véget a vonulásnak. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség megerősítette, hogy kimentek a helyszínre és igazoltatták a felvonulókat. Szerintük a diósgyőri szurkolók húsz fős csoportja volt ott, akik elmondásuk szerint „filmet akartak forgatni” a számozott utcákban, amit az ott lakók egy része „támadásként fogott fel”. A rendőrség szerint viszont a felvonuló csoport tagjai nem kiabáltak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Azonnali jogvédelmet kapott a főváros
Azonnali jogvédelmet kapott a főváros
A Magyar Államkincstárt több mint 10 milliárd forint visszafizetésére kötelezték.
Kósa Lajosék köszöntötték Putnok polgármesterét
Kósa Lajosék köszöntötték Putnok polgármesterét
A debreceni politikus jó erőt és jó egészséget kívánt a települést 30 éve irányító kollégájának.
Belügyminisztérium: nem szűnik meg a TAJ-kártya
Belügyminisztérium: nem szűnik meg a TAJ-kártya
A kormányhatározat a TB-kiskönyvre vonatkozik - közölték.
Visszavonják Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét
Visszavonják Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét
A miskolci születésű humoristát levélben értesítették. MTVA: az eset figyelmeztetés minden közszereplő számára.
A fővárosi önkormányzat rendezi meg a melegfelvonulást
A fővárosi önkormányzat rendezi meg a melegfelvonulást
A szabadságot nem lehet betiltani - ez a mottó.
Magyarország mentőakciót hajt végre Izraelben
Magyarország mentőakciót hajt végre Izraelben
Mivel a légterek zárva vannak, az evakuációs műveletek most bonyolultabbak, mint általában.
Százezernél is többen voltak a Bagossy koncertjén
Százezernél is többen voltak a Bagossy koncertjén
A csíksomlyói nyeregben rengeteg ember gyűlt össze.
Erdészre támadt egy medve Romániában
Erdészre támadt egy medve Romániában
Súlyosan megsérült a férfi.
Vízbe fulladt egy hatéves kislány
Vízbe fulladt egy hatéves kislány
Felügyelet nélkül játszott a medencében.
Kormánybiztos: magasabb fokozatba kapcsol a hajtóvadászat
Kormánybiztos: magasabb fokozatba kapcsol a hajtóvadászat
Az eddiginél is szigorúbb fellépés várható.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetközi biokémiai kurzus a Debreceni Egyetemen
Nemzetközi biokémiai kurzus a Debreceni Egyetemen
Rangos nemzetközi tudományos képzési programhoz csatlakozott a Debreceni Egyetem.
Hirdetés
Hirdetés
Gépről terjedt át a tűz teherautóra Tégláson
Gépről terjedt át a tűz teherautóra Tégláson
Három település tűzoltói érkeztek.
Marad Debrecenben a kiváló kapus
Marad Debrecenben a kiváló kapus
Hetényi Zoltán a 2025/26-os kiírásban is a DEAC-ot erősíti.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
„Mit fúr a BMW és CATL Debrecenben?”
A kérdést Varga Zoltán tette fel az Országgyűlésben.
Több út vezet a sikerhez – egy hajdúsági cég meg is mutatja, hogyan
Aranykalászos gazdák és tudatos ügyintézők – így tanulnak a felnőttek Hajdú-Biharban.
Újra 400 forint felett az euró
Megkínozza a közel-keleti konfliktus a magyar fizetőeszközt.
A patikák érvényesítik az önkéntes árkorlátozást
Mutatjuk, mely készítmények lesznek olcsóbbak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Suli a strandon – a Bihar Termálligetben is
Suli a strandon – a Bihar Termálligetben is
Oktató jellegű tanítási nap.
Finom ételek, sztárséfek, koncertek a Nagyerdőn
Finom ételek, sztárséfek, koncertek a Nagyerdőn
Sokszínű kínálat a gourmet fesztiválon.
Pünkösdi hétvége a Hungarospa fürdőkomplexumában
Pünkösdi hétvége a Hungarospa fürdőkomplexumában
Ünnepeljen a családjával Hajdúszoboszlón!
Összesen 11 medence várja a fürdőzőket Berettyóújfaluban
Összesen 11 medence várja a fürdőzőket Berettyóújfaluban
A pünkösdi hétvégén nyit a Bihar Termálliget strandfürdője.
Hirdetés