Rocksztárok kontra Loki-ikonok és ultrák: nagy buli lesz a Hódosban!

Nagyszabású jótékonysági gálát rendez a DVSC Öregfiúk és a Kowalsky meg a Vega formáció. A sztárok beveszik a buliba az Ultras Debrecen csapatát is, és azt ígérik, hogy a közönség remekül fog szórakoni a Hódos Imre-sportcsarnokban január 27-én, vasárnap.
A focitornára 800 forint a belépő, és a teljes bevételt egy gyerekeket segítő alapítvány számlájára utalják.
A csapatok örömmel álltak a kezdeményezés mellé, mindannyian szívügyüknek érzik, hogy a gyermekotthonokban nevelkedő és a hozzájuk hasonló gyerekeken, a nélkülözőkön, elesetteken segítsenek
- fogalmazott Bernáth Csaba főszervező az esemény apropóján tartott sajtóbeszélgetésen. A zenészek közül a Kowalsky meg a Vega basszusgitárosa, Szórád Csaba, azaz Jimmy és a dobos, Vajda Péter, azaz Sóder annyit tett hozá, hogy rendkívül komolyan, testben és lélekben egyaránt készülnek a focira, és mivel addig nem lesz fellépésük, semmi sem akadályozza őket abban, hogy a legjobb formájukat mutassák a Hódosban, ami az elején öt-hat perc kegyetlen iramot, majd utána fegyelmezett bunkerfocit jelent.
A debreceni kispályás bajnokságban induló DVSC Ultras együttesének a szurkolók támogatása is erőt adhat, Dobrán Csaba fődrukker elmondása szerint
a társak a lelátón "véresen komolyan" veszik majd a küzdelmet, tehát az igazi meccshangulat garantált.
A DVSC Öregfiúk a 2005-ös bajnokcsapat tagjaiból áll össze, azaz olyan korábbi kedvenceket láthat a nagyérdemű, mint Sándor Tamás, Dombi Tibor, Kerekes Zsombor, Habi Ronald, Szatmári Csaba és Bernáth Csaba. A Kowalsky meg a Vega azonban a vajlábú stábtagokkal erősít, hogy megnehezítsék a Loki-ikonok dolgát.
BeA





























