Robin Schulz a debreceni Campus Fesztiválon!
![Robin Schulz a debreceni Campus Fesztiválon!](https://civishir.hu:10013/media/5bcf6611-eaf2-47ef-8971-4f05656c960f.jpg?size=850)
A jövő nyári Campus fellépői között elsőként két világsztár szerepel: ZAZ és Robin Schulz mellett pedig november 16-án több mint harminc hazai előadó neve is nyilvánossá vált – tudatták a debreceni fesztivál szervezői.
Süli András, a fesztivál programigazgatója elmondta: a zenei program összeállításával folyamatosan haladnak, több nemzetközi produkcióval is tárgyalásban vannak és bíznak benne, hogy még idén további, jól csengő neveket jelenthetnek be.
![](https://codefox.hu:10011/media/bff9a68f-b476-4b92-8e1c-e54f96daf0bd.jpg)
– A hazai színtérről is egy első ízelítőt kínálunk most, de nagyon sok zenekarról csak később fogjuk fellebbenteni a fátylat. Egy biztos, a Campus 2023-ban is a legváltozatosabb és legbevállalósabb zenei kínálatú fesztivál lesz. Önálló színpadot kap a hiphop, valamint egyedülálló módon a rock- és metalzene; továbbá számos zenei csemegének és izgalmas műfajokban utazó fiatal tehetségeknek is helyet biztosítunk majd. A más művészeti ágak iránt érdeklődők sem fognak unatkozni, a tizenötödik fesztivál kapcsán ráadásul néhány olyan különlegességgel is készülünk, amelyeket most még biztosan nem árulhatunk el. A 2023. július 19-én kezdődő rendezvény négy este páratlan nagyerdei környezetben, az ország legjobban felszerelt és legárnyékosabb fesztiválhelyszínén várja majd a látogatókat – jelentette ki Süli András.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)