Régóta várt beruházást jelentett be Hajdúsámson polgármestere

PENNY Market Áruház épül Hajdúsámson központjában – számolt be Antal Szabolcs polgármester a közösségi oldalán. Mint fogalmazott, február 2-án kapta meg a tájékoztatást a Kossuth utca 5-9. szám alatti ingatlan tulajdonosát képviselő vállalkozás vezetésétől, hogy – a hosszú tervezési és engedélyezési eljárásokat követően – partnerével, a PENNY Magyarországot üzemeltető KFT.-vel, az idei év első felében megépítik a terveknek megfelelően az áruházat.
A polgármester bejegyzésében azt írta, ez ügyben az elmúlt években rengeteg lakossági megkeresés érkezett, a lakosok különböző platformokon is jelezték igényüket. Az áruházhoz egy 89 férőhelyből álló, mindenki által használható parkolót is biztosítani fognak, mely segíti majd a mindennapok parkolási lehetőségét, valamint parkosított, zöld területtel is szépítik a környezetet.
Antal Szabolcs kifejezte, idő kellett a tervezéshez és engedélyekhez. A jogerős építkezési engedélyek már megvannak, így rövid időn belül az ingatlanon lévő épületek bontási munkálatai is elkezdődnek.


















