Rabok és kutyák együtt keresik az utat

Az Együtt az állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesület, valamint a Debreceni Kutyaiskola Egyesület kezdeményezése révén egy nagyszerű projekt valósult meg Debrecenben, amely a büntetés-végrehajtás egyik legfontosabb célkitűzését, a reintegrációt is segíti: Életre ítélve.

Cívishír-interjú a projekt kivitelezőjével, Nagy Annamáriával a Debreceni Kutyaiskola vezetőjével, és Szabó Szandrával, ösztönkezelési segítővel.

Cívishír: Kutyák és rabok együtt keresik az utat. Mesélnél a programról? Mi is ez az egész pontosan?

Nagy Annamária: Úgy véljük, hogy a két sors találkozik egymással, mivel mind a ketten a társadalomból kirekesztettek. A menhelyi kutyák és a fogvatartottak is valamilyen bűnt követtek el, kutyáknál ez elég érdekes tud lenni, mert az is bűnnek számíthat, ha egy kutya túl aktív vagy túl nagy, esetleg fekete. A két sors között megtalálva ezt a közös kapcsot gondoltuk azt, hogy tudnak egymásnak segíteni.

Cívishír: Az ötlet honnan jött?

N. A.: Az ötlet Amerikából jött, mint megannyi sok más. Ott halálsoros kutyákkal foglalkoznak a fogvatartottak, és ott bent is laknak a kutyák a börtönben. Ezek a kutyák a börtönben élik le az életüket. Debrecenben a programot Törő Vanda Olga, a menhely önkéntese álmodta meg és indította el.

Cívishír: A program mióta zajlik? Mi a célkitűzése?

N. A.: Másfél éve zajlik. Részünkről a legfontosabb célkitűzés a kutyák szempontjából jött, hogy egy alapképzést kapjanak, szocializáltak legyenek, így könnyebb az örökbe adásuk.  A benti gazdák abban segítenek nekünk, hogy egy alapképzettséget, egy kulturált viselkedést tanítanak a kutyáknak. Ez minden egyes alkalommal bővül, attól függően, hogy a BV-nek, illetve a menhelynek milyen kérései vannak a program felé, amit az meg is tud valósítani. Legutóbb három hónapos kaukázusi keverék kutyákat vittünk be. A börtön falai között nőttek szinte fel, de nem laktak bent. Ez egy állandó program volt számukra, aminek jótékony hatása volt fejlődésükre nézve. Hiszen fajtájukat tekintve, ha csak a menhelyen érintkeztek volna emberekkel, akkor nagyon nagy szocializációs hiányosságokkal élő felnőtté váltak volna. Mindig testre szabott a program, attól függően, hogy milyen kutyusokkal állunk szemben. Volt, hogy agresszióproblémás kutyákkal foglalkoztunk bent, volt kölyökcsoport, voltak fizikai fogyatékkel élő kutyák.

Cívishír: Azok a rabok, akik nem vesznek részt ebben, mit gondolnak erről? Nem tartják puhánynak a részvevőket? Milyen volt a program fogadtatása?

N. A.: Puhánynak? Nem, abszolút nem.  Sőt! A fogvatartottak nyolcvan százaléka szeretne bejutni a programba. Ez egy pozitív, motiváló dologként jelenik meg a falak között. Már az első tanfolyam után érzékelhető volt, hogy jobbak bent a fogvatartottak. A jó magaviselet révén szerettek volna bejutni. Nekik ez egy feltöltődési lehetőség. Mindezen túl nem olyan egyszerű feladat hétszer másfél órában engedelmes kutyát faragni sok esetben problémás kutyákból.

Cívishír: Akkor tehát változik ettől a rabok viselkedése jó irányba.

N. A.: Abszolút! Van olyan fogvatartott, aki már szabadult, és örökbe fogadta azt a kutyát, akivel bent foglalkozott. Mai napig tartjuk vele a kapcsolatot, és esze ágában sincs visszakerülni, próbál jó úton maradni, hiszen ha visszakerülne, ki gondoskodna a kutyájáról? Ez visszatartó erő, a felelősségtudatot nagyon növeli.

Cívishír: A kutyák hogy érzik magukat? Hogy viselkednek a rabokkal?

N. A.: A kutyák először nagyon meg szoktak lepődni, egy teremben vagyunk, ahol egymást is, és a többi embert is el kell viselni. A menhelyeken általában hölgyek dolgoznak, az empátia, az együttérzés miatt elnőiesedett ez a szakma, szóval bent, amikor meglátnak több fiatalembert, akkor eléggé furcsán szokták venni, amikor elkezdik őket ölelgetni. De szépen megszokják őket. Második alkalommal, a klikker és jutalomfalat használata miatt sok pozitív megerősítést kapnak a kutyák, onnantól kezdve alig várják a következő alkalmat. A második, harmadik foglalkozás után pedig azonnal megtalálják azt a fogvatartottat, aki vele szokott foglalkozni. Érdekes, hogy mennyire ki vannak éhezve ezek a kutyák az emberi kontaktusra.

Cívishír: Ez jutalom az elítélteknek. Milyen vétséggel kerülhet be valaki a programba? Ha valami súlyosért ül, akkor is részt vehet benne vagy azért van egy határ?

N. A.: Mi nem szoktuk tudni, hogy a fogvatartottak miért vannak bent, de a BV tudatosan választja ki, hogy melyik programba, mikor, kik kerülhetnek be. Arra is figyelnek, hogy a csoport harmóniája is meg legyen és minél hatékonyabb legyen a csoportdinamika. Tesznek be interaktívabbakat és csendesebbeket is.

Cívishír: Úgy gondoljátok, hogy a program hosszú távon is sikeres lehet?

N. A.: Rendkívül sikeres, és nagyon jól és jó eredményekkel működik. Megtaláltuk a szervezetek közötti együttműködési vonalakat, határokat, lehetőségeket, így mindenféleképpen hosszú távra tervezünk, illetve szeretnénk specializálódni 1-1 csoporttal. Most például a SANSZ alapítvány elnökének, Ármós Ibolyának a segítségével terápiás, segítő kutya irányba. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kiválogattunk kutyákat, és az alapelváráson kívül kiképezzük sérült emberek mellé.

Cívishír: Mesélnél a klikkerről?

N. A.: A kutyák képekben tanulnak, képekben emlékeznek, és voltaképpen rögzítünk számukra vele egy képet.  Olyan, mint egy fényképezőgép. Lefotózom vele azt a pillanatot, amit én szívesen látnék, például ha jön felém a kutya, amikor hívom. A képet pedig úgy hívom elő, hogy kap érte egy jutalomfalatot a kutya. Az előhívott képet pedig újra és újra meg tudom nézni, vagyis a helyes viselkedést ezen a példán keresztül, hogyha hívom, akkor jön. Minden klikk után jár egy jutalomfalat, mindig, bármi is történik. A pozitív megerősítés nyolcvan százalékkal hatékonyabb, mint a negatív megerősítés. Ebben a programban ez kiváltképp fontos momentum, mert a fogvatartottaknál az erőszakot visszafogjuk. Megmutatjuk nekik, hogy pozitívan is lehet kutyát képezni, célokat elérni. A képzések alkalmával rávilágítunk arra, hogy a konfliktusokat másképpen is meg lehet oldani.

Cívishír: Lehet csatlakozni önkénteseknek a börtönbe vagy akár a börtönön kívül is, ha valaki szeretne segíteni?

N. A.: Lehet, hogyne! A börtönön kívül a menhelyen is folyamatosan. Én szeretnék komolyabb pszichológiai segítséget bevonni, hogy mérhetővé váljon, hogy a fogvatartottakban a program mit vált ki. Mik azok az értékek pontosan, amiket lehet ezzel a programmal fejleszteni. A tükör módszernek hála a program vele járója a személyiség fejlődése, viszont mi a kutyákhoz értünk első sorban, így már gondoltam rá, hogy kreatív, lelkes kezdő pszichológusokat bevonjunk a programba.

Cívishír: A program milyen időközönként van? Hetente?

N. A.: Hét hetes turnusokban zajlanak, heti egy alkalommal, péntekenként. Hétszer másfél óráról beszélünk, de hihetetlen milyen eredményeket lehet vele elérni.

Cívishír: Szandra, te önkéntes vagy, és a programban is részt veszel. Hogy kerültél bele? Mi a feladatod?

Szabó Szandra: Én a kutyázás révén kerültem be, jártunk kutyaiskolába, és ott megfigyelőként, illetve segítőként ösztönkezeléssel foglalkozom. Ezt azért tanulni kell, nagyon sok szituációban részt kell venni, hogy az ember elkezdje látni és előre észrevenni azokat a helyzeteket, amivel meg tudunk előzni konfliktusokat. A börtön speciális, teljesen mások a körülmények, mint egy kutyaiskolán, de ott is szükség van rá, hogy ne csak egy oktató legyen bent  a kutyákkal, hanem legyen mindig ott olyan segítő, aki figyel arra, hogy a kutyusok merre vannak, hol vannak, amikre még a képzés elején lévő fogvatartottak nem figyelnek vagy nem úgy tudnak figyelni. A kutyákkal, illetve gyakorlási blokkokban a fogvatartottakkal dolgozunk együtt.  

Gorzsás Anita