Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pont nélkül maradtak a debreceniek

DEAC | 2025. 08. 27. | 20:26:36
A Putnok együttese látogatott a Dóczy utcai sporttelepre.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Hiába játszottak jobban a DEAC-osok, pontot nem szereztek (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ismét egy élmezőnybe tartozó együttes látogatott a Dóczy utcai sportcampusra, a veretlen Putnokkal csapott össze a bajnokság ötödik fordulójában augusztus 27-én délután a DEAC.

Több helyzetet is hozott az első húsz perc, azonban mindkét oldalon pontatlanok voltak a befejezések. Aztán a 31. minutumban büntetőhöz jutott a Debreceni Egyetem alakulata, Kelemen Zsoltot kaszálták el a 16-oson belül. Sándor Tamás viszont ezúttal kihagyta, a kapufát találta telibe, a kipattanót pedig a védők kivágták. Az események kissé megfogták a fekete-fehéreket, de szerencsére a vendégeknek sem adott nagy lökést a kimaradt tizenegyes.

Megnyomta a második félidő elejét a hazai egylet, egy szépen felépített bal oldali támadás végén Jankelic Iván ívelt középre, Lénárt Gergő pedig becsúszva próbálta a kapuba juttatni a labdát, Németh Barnabás nagyot védett. Rögtön utána Fekete Vince előtt adódott nagy helyzet, ám Németh ismét a helyén volt. A folytatásban kissé leült a meccs, egyre kiegyenlítettebbé vált a játék, olyannyira, hogy a 72. percben Jova Bálint hatalmas bombagóljával megszerezte a vezetést a Putnok. A hajrára megfogyatkozott a borsodi gárda: kontrával jöhettek a vendégek, Menyhárt Barnabás iramodott meg, majd egy szabadrúgás reményében nagyot vágódott a 16-os előtt. Kovács Kornél azonban szabályosan állította meg, a putnoki labdarúgó így műesésért második sárgáját is megkapta, az utolsó tíz minutumban tehát emberelőnyben rohamozhattak az egyetemisták.

Hiába játszottak jobban a hazaiak, ezúttal a szerencse nem állt mellettük, pont nélkül maradtak a debreceniek az ötödik fordulóban.

NB III. Északkeleti csoport, 5. forduló
DEAC-Putnok FC 0-1 (0-0)
Dóczy utcai sportcampus, vezette: Dobai J. (László I., Vozár Á.)
DEAC: Tóth D. – Jankelic I., Ujvárosi Á., Vincze Á., Lakatos B. – Papp G. B. (Kovács K., 46.), Sándor T. (Török L., 58), Kelemen Zs. (Tar K., 77.), Soltész J. – Lénárt Ge. (Tomola P., 77.), Fekete V. (Tóth D., 58.). Vezetőedző: Urbin Péter.
Gól: Jova B. (72.)
Kiállítás: Menyhárt B. (81.)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Operáció vár Bárány Donátra
Operáció vár Bárány Donátra
A debreceni támadóra hosszabb kihagyás vár.
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
Nagy Norbert – egy debreceni Nápolyban
A háromszoros BL-győztes első számú centere.
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
Debrecenben 1971 óta írják ki megszakítás nélkül a sorozatot.
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
A DVSC közleményt adott ki, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
A debreceniek le is csúsztak a dobogóról.
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Megszakadt a kis Loki veretlenségi sorozata.
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
A debreceniek a második félidő elején rövidzárlatot kaptak.
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Nem habozna, ha egyszer versenymotorra ülhetne.
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Nagy bukás után vitték a debreceni kórházba.
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Operáció vár Bárány Donátra
Operáció vár Bárány Donátra
A debreceni támadóra hosszabb kihagyás vár.
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
Debrecenben 1971 óta írják ki megszakítás nélkül a sorozatot.
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
Egymással verekedtek a Fradi-szurkolók Debrecenben
A DVSC közleményt adott ki, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVSC
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
Ez a tavasz egyelőre nem a Lokié
A debreceniek le is csúsztak a dobogóról.
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Megszakadt a kis Loki veretlenségi sorozata.
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
A debreceniek a második félidő elején rövidzárlatot kaptak.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Egy jegy két meccsre érvényes Debrecenben
Egy jegy két meccsre érvényes Debrecenben
A DVSC előtt a DEAC vív rangadót.
Szűcs: a válogatotté más szint, mint az NB I-é
Szűcs: a válogatotté más szint, mint az NB I-é
A debreceniek középpályása már kétszeres válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
Orbán Viktor: „Jövőt csak mi tudunk építeni”
A miniszterelnök tudatta, több mint ezer választási megfigyelő érkezik hazánkba.
Hirdetés
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Hirdetés
Hirdetés
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés