Olyan derbi készül, amilyet még nem látott Debrecen
Előszőr rendeznek olyan versenyt Debrecenben, amelyiken 5-12 évesek próbálhatják ki képességeiket úgynevezett „ládaderbi” során. Hogy ez mit takar? Nos, a Schaeffler Mini Drive nevű kezdeményezés lényege, hogy május 29-én, a gyermeknap alkalmával a meghívott 16 csapat tagjai egy részben kész, részben változtatható, izomerő-meghajtású járművel autózhatnak összesen hat versenypályán.
Az eseményről április 8-án, a csapatoknak és a sajtónak tartott fejtágítón elhangzott: a Debreceni Szakképzési Centrum közreműködésével előre elkészített járműalap fix pontjai az alváz, a futómű és a kormányszerkezet. Ami variálható, az a fékrendszer, a fékpedál és a felni/gumi. Vagyis az indulóknak ez utóbbiak kapcsán lesz alkalma olyan egyéni megoldásokra, beállításokra, amelyek egyedivé tehetik a rajthoz álló járműveket, s előnyt biztosíthatnak az adot csapat számára.
Mint elhangzott, a Nagyerdei Stadionnál, azaz a rendezvény helyszínenén összesen hat pályát alakítanak ki, fele-fele arányban gyorsaságiakat és ügyességieket. A gyermeknap szombatján (május 28.) edzésekre is lesz lehetőség, míg előtte, május 25-én az elkészült „dobozautókat” átveszik, ellenőrzik a biztonság és a szabályok betartásának jegyében.
Az idei verseny még meghívásos, de ha minden jól alakul, akkor 2023-ban már bárki nevezhet a feltételek teljesítésével. A rendezvény elsődleges célja az élményszerzés, ezért több kategóriában avatnak majd győzteseket. Nem győzték hangsúlyozni, mennyire vigyáznak majd a gyerekekre, ezért a szervezők végig szoros kapcsolatban lesznek a csapatokkal, a pályákon egy-egy felnőtt segíthet tanácsokkal, s természetesen a rendezők is biztosítják a szükséges szakembereket.
RaL