Nem ér véget a gázai borzalom: rengeteg a sebesült
![Nem ér véget a gázai borzalom: rengeteg a sebesült](https://civishir.hu:10013/media/f67ed850-297b-497d-a280-4d3c61186e44.jpg?size=850)
Négyen meghaltak és mintegy százötvenre emelkedett a sebesültek száma a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a palesztinok között április 6-án kiújult összecsapásokban - jelentette az izraeli sajtó.
Az izraeli 10-es csatorna kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy a sebesültek közül öt ember állapota súlyos. A csatorna az előző hetinél kevésbé súlyosnak ítéli meg az összecsapásokat.
A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint ezúttal a kövek és gumiabroncsok mellett Molotov-koktélokat is dobtak az izraeli katonák felé a tiltakozó palesztinok.
Az izraeli hadsereg a határ mentén öt helyen számolt be rendbontásról, s bejelentette, hogy tömegoszlató eszközöket, s ha szükséges, lőfegyvert is használni fog a határsértőkkel szemben.
A palesztin tiltakozók gumiabroncsokat gyújtottak fel a határ mellett, ami miatt sűrű füst gomolygott a környéken. A füsttel - és tükrökkel - az izraeli mesterlövészeket igyekeztek megzavarni. Az izraeli biztonsági hatóságok pedig zárt katonai övezetté nyilvánították a határ környékét, ahová csak katonai engedéllyel lehet bemenni.
Mahmúd al-Zahar, a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet szóvivője meglátogatta a tüntetőket, és nekik mondott beszédében megfenyegette az izraeli katonákat, hogy ha az övezet belsejére támadnak, akkor a Hamász válaszul mélyen Izraelt fogja célba venni.
A múlt héten legalább 16 palesztint lőttek agyon izraeli katonák a határnál kezdődött tiltakozások során. A Hamász ugyanis arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonukba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)