Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nappal, az utcán rabolt ki egy gyereket Debrecenben

| 2024. 10. 09. | 07:50:47
Súlyos büntetést kér rá az ügyészség.
Nappal, az utcán rabolt ki egy gyereket Debrecenben
Éveket tölthet rács mögött (Fotó: Illusztráció (Freepik.com))
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rablás bűntette miatt kell felelnie annak a férfinak, aki pénz átadására kényszerítette a 13 éves sértettet - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint 2024. augusztus 6. napján 11 óra körül a vádlott Debrecen belvárosában egy bevásárlóközpont közelében gyalogosan haladt és észrevette a közelében lévő 13 éves sértettet. Odament hozzá, megszólította és pénzt kért tőle, azonban a sértett ezt megtagadta, majd továbbment.

A férfi nem hagyta ennyiben, követni kezdte a kiskorút, majd amikor utolérte, elé állt és felszólította, hogy álljon meg. Ismételten pénzt kért tőle és azt közölte vele, hogy amennyiben ennek nem tesz eleget, elvágja a torkát. A megfélemlített sértett a nála lévő 3.400 forintot átadta a vádlottnak, aki ezután elhagyta a helyszínt.

A bűncselekményt követően röviddel a vádlottat a debreceni vasútállomás területén a rendőrök elfogták, a vele együtt lévő élettársa táskájából előkerült a lopott pénz, amit a nyomozó hatóság lefoglalt, majd a későbbiekben kiadott a sértettnek. A vádlott élettársának nem volt tudomása arról, hogy a készpénz bűncselekmény elkövetéséből származik.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlott ellen rablás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban mértékes indítványként azt rögzítette, hogy amennyiben a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, őt a járásbíróság 5 év börtönbüntetésre ítélje és 5 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A buszmegállóba csapódott két autó a Csapó utcán
A buszmegállóba csapódott két autó a Csapó utcán
Két embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba Debrecenben.
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
Évértékelő beszélgetés dr. Ábrahám Lászlóval, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
Az A2L szenzort az amerikai piac igényének és elvárásának megfelelve a Sensirion az elsők között fejlesztette ki.
Gödrök a Szoboszlói úton: csúszik a munka
Gödrök a Szoboszlói úton: csúszik a munka
Debrecenben autózók, türelem!
Új művészeti vezető a Csokonai Színházban
Új művészeti vezető a Csokonai Színházban
A debreceni teátrumból Szabó K. István szeptemberben távozott.
Kutyafuttatót adtak át Debrecenben
Kutyafuttatót adtak át Debrecenben
Már használhatják a környék lakói.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
Baleset okoz hatalmas torlódást Debrecenben
Baleset okoz hatalmas torlódást Debrecenben
Mentő is érkezett a helyszínre.
Éjszakai járatokat indít a DKV
Éjszakai járatokat indít a DKV
Szilveszterkor változik az autóbuszok, trolibuszok és villamosok közlekedési rendje Debrecenben.
DE: a Debreceni Egyetem a legjobb választás
DE: a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent a a legfrissebb online felvételi tájékoztató.
Ezek Debrecen legdrágább utcái 2024-ben
Ezek Debrecen legdrágább utcái 2024-ben
Helytől függően az ingatlanárak között tetemes a különbség.
Kandallót, kukát is lopott az egyeki házaspár
Kandallót, kukát is lopott az egyeki házaspár
Kihallgatásuk után ott folytatták, ahol abbahagyták.
Cserbenhagyás miatt keresik ezt az autót
Cserbenhagyás miatt keresik ezt az autót
A berettyóújfalui rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Lebukott az ügyintézőt átverő hajdúdorogi férfi
Lebukott az ügyintézőt átverő hajdúdorogi férfi
Jogtalanul igényelt jogosítványt.
Se jogosítvány, se biztonsági öv: irány a fogda
Se jogosítvány, se biztonsági öv: irány a fogda
A debreceni rendőrök előállították a férfit.
Vádat emeltek a kilőtt farkas ügyében
Vádat emeltek a kilőtt farkas ügyében
Hidasnémeti környékén követték el a bűncselekményt.
A benzinkút kasszájából akarta rendezni az adósságát
A benzinkút kasszájából akarta rendezni az adósságát
A férfi az éjszakai műszakok alatt vett ki pénzt a debreceni cég pénztárából.
Sört akart – bántalmazta a debreceni eladót
Sört akart – bántalmazta a debreceni eladót
Fizetés nélkül távozott volna. Most vádat emeltek ellene.
Lakat alatt a marihuánát termesztő börtönőr
Lakat alatt a marihuánát termesztő börtönőr
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta a férfi és több ismerőse letartóztatást.
A britek körözték, Ártándnál lefoglalták
A britek körözték, Ártándnál lefoglalták
A román sofőrt előállították.
Ittasan okozott balesetet Hajdúsámsonban
Ittasan okozott balesetet Hajdúsámsonban
Nem ez volt az egyetlen bűne.
Kilőtt svájci farkas: jöhet a vádemelés
Kilőtt svájci farkas: jöhet a vádemelés
Két nyíregyházi férfit gyanúsítanak.
Letartóztatták Till Tamás gyilkosát
Letartóztatták Till Tamás gyilkosát
A nyomozási bíró kizárólag a letartóztatás tárgyában dönthet - írják a közleményben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
December 21.: Ceausescu bukása
December 21.: Ceausescu bukása
A végjáték Temesváron kezdődött, és Bukarestben fejeződött be.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
Évértékelő beszélgetés dr. Ábrahám Lászlóval, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
Az A2L szenzort az amerikai piac igényének és elvárásának megfelelve a Sensirion az elsők között fejlesztette ki.
KSH: 637 200 forint a bruttó átlagkereset
A reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett – közölték.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
Újabb szállodák Debrecenben?
2025-ben kulcsfontosságú közbeszerzést írnak ki a repülőtér fejlesztése érdekében.
Visszabontanák a belvárosi tér kőburkolatát
A Bethlen utca átépítéséhez is igénybe venne EU-s forrást a debreceni önkormányzat.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
A Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő az ünnepi időszakban is különleges élményekkel várja vendégeit.
Egész évben segítő kezet nyújt a HAJDU
Egész évben segítő kezet nyújt a HAJDU
A nagy múltú magyar vállalat beteg gyerekeket, diákokat és sportolókat is támogat.
Elkezdődött az elektromos autók regisztrációja Debrecenben
Elkezdődött az elektromos autók regisztrációja Debrecenben
Csak magánszemélyek jogosultak az ingyenes parkolásra.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés