Nagyvadat ejtettek a harcos debreceniek. Bravó!

Az alapszakaszt toronymagasan megnyerő, a középszakaszban azonban eddig bukdácsoló Csíkszereda volt a vendége DEAC-nak a jégkorong Erste Ligában. A felsőházi találkozó igencsak vehemensen kezdődött. Három gól, sok kiállítás és egy kihagyott büntető – mindez csak az első harmadban történt, nem unatkozott tehát a közönség.
A Csíkszereda alig másfél perc alatt betalált, de még az első szünet előtt fordított a DEAC, köszönhetően annak is, hogy Hetényi büntetőt hárított! Ezután hatalmas csíki fölény borzolta a hazai szurkoló idegeit, a debreceniek azonban a hősies és hatékony védekezés magasiskoláját mutatták be, időnként pedig villámgyors kontrákat vezettek. Kulesov és Izacky leleményessége révén sikerült növelni az előnyt, és hiába tett fel mindent egy lapra a székely együttes a harmadik harmadban, Hetényi Zoltán lehúzta a rolót.
Nagyvadat ejtettünk! – mondhatja a kiváló képességekkel megáldott debreceni kapus, aki vadgazdamérnöknek tanul a Debreceni Egyetemen.
A DEAC ezzel a sikerrel feljött a felsőházban a harmadik helyre, vasárnap pedig újabb nagy rangadót vív: a a nagy rivális Brassó lesz a vendég a Derék utcai jégcsarnokban!
Mesterszemmel
David Musial: - Ma minden játékosom a maximumot nyújtotta, ennek köszönhetjük ezt az értékes győzelmet az alapszakaszt megnyerő Csíkszereda ellen. Egyszerűen, de rendkívül hatékonyan védekeztünk, és ha hibáztunk is néhányszor hátul, akkor Hetényi Zoli kisegített. Különösen értékes ez a három pont annak tükrében, hogy továbbra is több meghatározó játékosunk hiányzik sérülés miatt.
Az eltiltott Jason Morgan helyett Hozó Levente pályaedző nyilatkozott: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés, hiszen a Debrecen harcos csapat, különösen hazai pályán. Sajnos most is fölösleges kiállításokkal hoztuk nehéz helyzetbe magunkat, ezzel együtt jobb helyzetkihasználással nyerhettünk volna, hiszen a második harmadtól nagy nyomás alatt tartottuk a debrecenieket. Keressük a kiutat a gödörből, remélem, mielőbb megtaláljuk!
Az állás
1 | FTC-Telekom | 3 | 2 | 1 | 0 | 0 | 15 | 9 | +6 | 11 |
2 | Dunaújvárosi Acélbikák | 4 | 3 | 0 | 0 | 1 | 11 | 7 | +4 | 10 |
3 | DEAC | 3 | 2 | 0 | 0 | 1 | 9 | 7 | +2 | 6 |
4 | Corona Brasov | 3 | 1 | 0 | 1 | 1 | 8 | 9 | -1 | 6 |
5 | Sport Club Csíkszereda | 5 | 0 | 0 | 0 | 5 | 10 | 21 | -11 | 6 |


















