Miklóssy Ferenc: Hajdú-Bihar Szabolcshoz képest is le van maradva
A fejlődés ütemében Románia északnyugati része jócskán elhúzott a szomszédos Északkelet-Magyarország mellett. Mi több, a GDP-tekintetében is már sokkal közelebb vannak az európai uniós átloghoz, mint mi – derült ki a vármegyei kereskedelmi és iparkamara nemrégiben megtartott fórumán. A szakmai megbeszélés után Miklóssy Ferenccel, a helyi kamara vezetőjével beszélgettünk régiónk gazdasági folyamatairól, a jelenlegi helyünkről és az előrelépés lehetőségeiről.
Valóban ennyire el vagyunk maradva a néhány évtizeddel ezelőtt még messze a mi gazdaságunk, a mi életszínvonalunk mögött kullogó Északnyugat-romániai régió mögött?
Miklóssy Ferenc: Régiós szinten nagyon rosszak az eredményeink, hiszen abba bele kell számolnunk a gyengén fejlett bihari térséget és Szatmár egy részét is. Ezek azért nem debreceni vagy nyíregyházi színvonalú jövedelemtermelő képességű helyek. Az országhatár túloldalán talán jobban eloszlik a termelés, mert vannak közepesen fejlett területek. Igaz, ezek nálunk is kezdenek kialakulni, de ebben a tekintetben Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéhez képest is le van maradva. Ott van Kisvárda, Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Nyírbátor, míg Hajdú-Biharban nincsenek ilyen gazdasági központok. Van viszont Debrecen, ami kimagaslik egész Északkelet-Magyarországon. Az országhatár túloldalán sokkal jobban megoszlik a gazdaság fejlődése. Igaz, ott is meghatározó Nagyvárad, de ennek a városnak talán nagyobb a kisugárzása. Északnyugat-Romániát azonban nem is Nagyvárad húzza annyira, hanem a régióban van Temesvár, ami messze Győr előtt áll, aztán Arad és Kolozsvár is. Románia velünk szomszédos régiójában a miénknél dinamikusabb volt a fejlődés. Az Eurostat legújabb kimutatása szerint az Európai Unió átlagához mért egy főre eső GDP 2004 és 2020 között az Észak-alföldi régióban 43-ról 49 százalékra, a román térségben pedig 31-ről 65 százalékra emelkedett, tehát bőven megduplázódott.
Ennek az óriási különbségnek nyilván több oka is lehet. Melyek ezek?
Miklóssy Ferenc: Az elmúlt 20 évben Románia északnyugati régióját dinamikusabb növekedés jellemezte, mint a mi Északkelet-magyarországi régiónkat. Nálunk az indulás időpontjával és a lendülettel volt gond. Nem jöttek olyan ütemben a cégek, főleg a hazaiak, továbbá nem alakult ki számottevően nagy, nemzetközileg is versenyképes cég. Debrecent kivéve nem is nagyon volt olyan fejlődés, mint a határ túloldalán. A centralizáltság Hajdú-Biharra nagyon jellemző, itt nem nőttek ki Nyírbátorok és Kisvárdák egy Nyíregyháza mellett. Ott emiatt sem olyan erős a vármegyeszékhely túlsúlya. Hiába erős tehát Debrecen gazdasága, ha a vármegye lehúzza az eredményt. Nézzük azonban a román és a magyar szomszédos régiókat. Romániában is a miénkhez hasonló iparágak honosodtak meg, de vannak különbségek is. A gépjárműipar mindkét helyre jellemző, a feldolgozóipar azonban ott már jobban jelen van. És ne feledjük el, hogy Romániából nagyon sokan dolgoznak külföldön, sok pénzt utalnak haza. Sőt a hazaköltözők között vannak, akik a nyugaton megkeresett pénzt befektették, vállalkozásokba kezdtek, akár az egykori nyugat-európai munkahelyükkel közös vállalatot hoztak létre, vagy az ottani technológiát honosították meg. Az építőipar, a szaniteráruk területén komoly együttműködések vannak, így sok vegyes vállalat alakult. És mindezek mellett van még egy sajátságos ok. Hajdú-Bihar mellett pozitívum, hogy az elmúlt 15 évben itt lényegesen nagyobb az egy főre jutó EU-támogatás, mint Romániában. A támogatásbőség miatt vármegyénkben azonban a források felhasználásának nem voltak olyan szigorú követelményei. Romániában viszont kevesebb volt a támogatás, így banki vagy egyéb hitelekből és saját forrásból kellett gazdálkodni. Nálunk olcsóbb volt a forrás, nem volt olyan hatékony a felhasználása, nem volt kényszer arra, hogy a piac változásához gyorsan igazodjunk. Míg a keleti szomszédunknál a befektetőnek nagyon jól meg kellett nézniük, hogyan hasznosul a saját tőke vagy a felvett hitel. Erre a gazdasági mentalitásra kiváló példa a török gazdaság, ahol semmiféle támogatás nincs. Van viszont piaci kényszer. Nagyon sokan tönkrementek, de aki tudott alkalmazkodni, az most már Európa-szinten is sokkal versenyképesebb.
Az, hogy Románia szomszédos területei gyorsabban fejlődnek, jelent-e vármegyénk és hazánk gazdaságára bármiféle veszélyt?
Miklóssy Ferenc: Határozott nem a válaszom! Romániával meghatározó és rendkívül széleskörű külkereskedelem zajlik, hiszen a külkereskedelmi forgalom 10 milliárd euró körüli, és mintegy hárommilliárd eurós az aktívumunk. Ezt a románok igyekeznek ledolgozni, továbbá elég sok magyar terméket el tudunk adni. Ez kedvező, és ezen az úton lehetne tovább menni, mégpedig úgy, hogy kapcsolódjanak a magyarok a különböző projektekhez. Hiszen ott nagyon sok fejlesztés indul, és bennük alig találkozni magyarral a közbeszerzéseken. Miközben ott van Németország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, nem beszélve a törökökről. Ebbe a versenybe a magyarok valahogy nem kapcsolódnak be. Ez majdnem olyan, minthogy itthon jól elvagyunk a sportban, de nem megyünk ki világversenyekre. A román cégek, vállalkozók azért több helyen jelen vannak Magyarországon. Úgy érzékelem, a vállalkozók versenyképessége, hozzáállása, innovációs hajlama nálunk kisebb, mint odaát. Ennek oka lehet, hogy a kényszer, a motiváció erősebb volt, mint nálunk.
Mit lehetne tenni Északkelet-Magyarországon azért, hogy a termelés hatékonyabb legyen?
Miklóssy Ferenc: Két nagy adottságunk van, ami a versenyképességet tudná erősíteni. Ez a termőföld, a termelési körülmények, és az élőmunka vagy humán tőke. Ha száz évre visszatekintünk, mindig ebben voltunk erősek, ezt kellene mindenképpen erősítenünk. Most azt erősítjük, amihez sem energiánk, sem alapanyagunk nincs. Nem jó út, hogy energia- és alapanyag-igényes munkákat próbálunk meghonosítani, hiszen azokból kiszolgáltatottak is vagyunk. Ezek helyett fektessünk az adottságainkhoz jobban igazodó, a szellemi- és a humántőkét, a felkészültséget még inkább kihasználó gazdasági ágakba. És itt van a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a zöldtechnológia, hiszen nagy a népességnövekedés és egyre égetőbb az élelmiszerhiány. Mi, hál’ Istennek, napjainkban többet tudunk fordítani az agráriumra. De itt is a hatékonyságot, az exportképességet kellene a középpontba állítani. Nézzük csak a lengyeleket, ők nagyon sokat fektettek az élelmiszeriparukba, és ma már szinte ellátják Európát. A sertésállomány számát tekintve rendkívüli eredményt értek el. A spanyolok után másodikok a harminc egynéhány millió sertésükkel, miközben nálunk 10 millióról 2,5 millióra csökkent a sertések száma. De nézhetjük a virágkultúrát is, amiben ugyancsak nagyot fejlődtek. Miközben nekik nincs, nekünk viszont van az üvegházak fűtésére is alkalmas termálvizünk.
Az embereknek leginkább az számít, mennyit keresnek. Románia ezen a téren is gyorsabban fejlődik. Lehet ezen változtatni?
Miklóssy Ferenc: Hadd kezdjem azzal, hogy Magyarországon még mindig jó élni. Annak ellenére, hogy egyre inkább drágulnak a napi fogyasztási cikkeink, azokat meg tudjuk vásárolni, megvan a biztonságunk, és én azt hiszem, hogy egy kicsit talán most jobban is élünk, mint amennyire versenyképes a gazdaságunk. Ebből adódóan a forrásokat másra költjük, de az adottságunk megvan, hogy egy hosszabb távon elérendő nagy lendülettel, egy korszerű oktatási rendszerrel, egy jobb ösztönző és motivációs módszerrel, a nemzeti cégek által piacra vitt fejlesztésekkel és szabadalmakkal 10-15 éves távlatban jelentősen előrébb tudjunk kerülni, az értékesítési láncban feljebb tudjunk lépni. Arra kis esélyünk van, hogy itt több világcég legyen, de az, hogy ezekbe beszállítóként, nagyobb hozzáadott értékkel kapcsolódjunk, az idővel jelentősebb profitot is jelent. Ehhez azonban tudás és versenyképes technológia kell. Tehát ha ebbe csak betanított munkás szinten kapcsolódunk, akkor betanított munkás szinten fogunk élni, és beragadunk ebbe a középszerűségbe. Az előrelépéshez megvan a történelmi tapasztalatunk. Magyarországon sok olyan gyár volt, amelyek nemcsak kiváló tudósokat adtak, hanem világszintű termékeket is előállítottak. Új Ikarusok, új Medicorok, új Tungsramok kellenek, amelyek nemzeti cégek, a megtermelt hozzáadott értéket itthon tartják, és abból élhet jobban a lakosság.
A Debrecenbe most betelepülő cégek ezek szerint nem visznek bennünket közelebb ahhoz, hogy jobban éljünk?
Mikóssy Ferenc: Hát, nem tudom… Nyilván meglesznek a stabil munkahelyek. Bizonyos tekintetben megvannak a feltételek, de hogy mondjuk egy Ausztria szinten éljünk, ahhoz ez kevés. Ahhoz nem végzünk olyan munkát, szolgáltatást, és nem termelünk akkora hozzáadott értéket, viszont el tudunk érni jó pozíciókat. Emelnünk kellene a vállalkozási kedvet, az oktatás színvonalát, a felkészültségünk szintjét. Nézzük csak a nyelvtudást, már ebben óriási hátrányban van Magyarország, Európában a legnagyobb hátrányban. Most meg pláne, hogy az egyetemi diplomához sem szükséges a nyelvtudás. Az, hogy egy szakmailag jól felkészült személy meghatározó pozícióba kerüljön nyelvtudás nélkül, az megengedhetetlen. Ha értékláncba akar valaki kapcsolódni, akkor abba a tudásba is be kell kapcsolódnia. És idesorolom a digitális ismereteket is. Ezek tehát a kihívások. A politika egy kicsit elkényeztetett bennünket. A külső kényszereket tompította, és ennek az a hátránya, hogy nem küzdöttünk meg annyit azért, amink van. Az, hogy a célt elérjük, az nem szándék kérdése, hanem ez iszonyú nagy kockázattal, rengeteg tanulással, a kényelmi zónából való kizökkentéssel járó kemény munka. Az a meglátásom, hogyha ezeket a mostani, relatíve jó életkörülményeket fenn akarjuk tartani, akkor a termelési kultúránkon, a munkakultúrákon, az innováción, az oktatáson jelentősen, dinamikusan változtatni kell.
CH
