Mi köze az akkumulátorgyárnak a Civaquához? – ez (volt) itt a kérdés

Határozott nemmel felelt Kóthay László volt szakállamtitkár arra a kérdésre, hogy van-e köze a Civaquának a debreceni akkumulátoripari beruházások vízellátásához. A vízépítő mérnök hangsúlyozta: a Civaqua tervezése már 1998-ban elkezdődött, amikor még az iparág ilyen fokú fejlődése sem került szóba, nemhogy annak debreceni megjelenése. – Másrészt a Tócóba táplált víznek sem a mennyisége (275 liter másodpercenként), sem annak minősége nem alkalmas ipari vízigény fedezésére. Azért is dőreség ezt hangoztatni, mert ugyan miért utaztatnánk a vizet a Tócó felső folyásától 15 kilométerre lévő debreceni iparterületekre, például a CATL számára? – utalt az észszerűtlenségre Kóthay, hozzátéve, a Tócó vizét ekkora távolság során az ipar számára kedvezőtlen hatások érik. Leszögezte, amit a debreceni városvezetés is megtett már párszor: a Civaqua most elkészült üteme a Tócó rehabilitációját szolgálja. 

Kóthay László 1999-től nyolc éven át volt a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője. 2007-től vízügyért felelős államtitkárként, majd az ágazat más vezető pozícióiban tevékenykedett. A kormányzati munkából 2012-ben lépett át a magánszférába. Most egy debreceni konferencián, egy pódiumbeszélgetés során formált véleményt.

A Future of Debrecen által szervezett, az M5-ről ismert Gulyás István szerkesztő-műsorvezető (Ez itt a kérdés) moderálta eszmecsere során Kóthay nem titkolta, „borzasztó csapásként” élte meg, amikor az azt megelőző években részletesen kidolgozott Civaqua 2007-ben elbukott, vagyis nem kapott pénzt a megvalósításra. Majd szűk tíz évvel később, 2015-2016 körül látták, hogy ismét megnyílik a lehetőség.

– Debrecennek komoly problémája a várostól nyugatra és keletre lévő vízfolyások kiszáradása. Ebből is következik, hogy a hajdúháti lösz apró szemű porszemcséi a város levegőjébe kerülve növelik a légúti betegségben szenvedők számát. A kiszáradás tehát nemcsak agrár- és vízgazdálkodási, hanem egészségügyi probléma is. A Civaquával megvalósuló 20 ezer hektáros öntözésfejlesztés nagyobb mennyiségű löszport köthet meg a termőföldeken – mondta.

Nem melegedne fel annyira a város 

Grigorszky István egyetemi tanár a kiszáradásra utalva úgy fogalmazott, a Tócó és Debrecen felszíni, felszín alatti vízrendszere infarktust kapott. A problémát a szakemberek sok évtizede folyamatosan jelezték. A Civaqua első ütemével elindul a „beteg rehabilitációja” annak a tudatában, hogy bizony sokat tettünk ezért a szívinfarktusért. – Most viszont reményt kaptunk egy aktívabb életre. Az én generációm már úgy nőtt fel, hogy a meder több nyári hónapra tekepályává változott. Ily módon jól érzékelhető lesz, mekkora változást jelent a Tócó megújulása. Levegővételhez jutunk azzal, hogy a víz újra megjelenik Debrecenben. Ha a többi ütem is megvalósul, a lehető legnagyobb reményekkel lehetünk – magyarázta a tanszékvezető (Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Hidrobiológiai Tanszék).

Lengyel Szabolcs is annak adott hangot, hogy közvetlenül, személyesen érzékelhető változást jelent a Civaqua. – A helyiek nemcsak az élővilág visszatérésnek örülhetnek. A beruházás hatással lesz a lokális klímaszabályozásra, azaz a levegő párásabb lesz, a felmelegedés kevésbé érvényesül, a zöld területek vízellátottsága javul – vetítette előre a Debreceni Egyetem Biodiverzitás, Klímaváltozás és Vízgazdálkodás Koordinációs Kutató Központjának tudományos tanácsadója. Hozzátette: újfajta gondolkodás indulhat meg a zöld területek megújítására, megőrzésére, növelésére, ami szintén közvetlenül befolyásolhatja a helyiek életét. Rámutatott, a változások egy része előrelátható, másik része kevésbé, azaz a Tócót és környezetét folyamatosan figyelni kell a jövőben. Könnyebben érthető példaként hozta fel: amennyiben hódok jelennének meg a vízfolyásnál, azt máris számításba kellene venni a vízgazdálkodás során. A Nagyerdőn korábban voltak nehezen átjárható vizes élőhelyek, sások, tocsogósok, amelyek az utóbbi 15-20 évben eltűntek. Ezek a második ütem megvalósítása következtében visszaalakulhatnak.

A beszélgetés során Lengyel Szabolcs arra is kitért, hogy a Civaquától a Debrecenre jellemző hősziget jelenség csökkenését várja. – Ez Debrecenben éves átlagban 2,5 fok, azaz ennyivel melegebb a város magja, mint a külterületek – jegyezte meg.

A felismerés ideje még várat

Tágabb kitekintésben elhangzott: azzal, hogy a Tisza egyre mélyebbre „ássa magát” a medrében, egyre hosszabb az az időszak, amikor a folyó vízállása alacsony. Ráadásként a Tisza mélyebben fekszik a debreceni talajvízszintnél, ezáltal elszívó hatással van az itteni, földben található vizekre. Miként egy várandós anyától a magzat elveszi a tápanyagokat – élt hasonlattal Grigorszky István, kiemelve, mivel ez a folyamat nem fog megváltozni, nekünk kell segíteni a problémán. 

Lengyel Szabolcs hozzáfűzte: a tiszai alföld visszatérő problémája a hol túl sok, hol túl kevés víz. Ezért ő fontosnak tartaná a vízvisszatartás előtérbe kerülését. – Vannak civil kezdeményezések a belvizes szántók megkülönböztetésére, azaz egyes szántókon meg kellene hagyni a belvizet, mint a növények számára fontos tartalék vizet. E célra szolgálhatnának a természetes mélyületek és az eróziós medencék. Megfelelő kezeléssel a Civaqua a vízvisszatartáshoz is hozzájárulhat – mondta.

– Ez olyan konfliktus, amelyet a politika még nem ismet fel. A jövőben valóban szóba jöhet, hogy bizonyos területeket nem volna-e érdemesebb e célra kijelölni. Hiszen a talajvíz vízpótlásra alkalmasabbak, mint növénytermesztésre. Ehhez azonban az agrártámogatási rendszeren is változtatni szükséges, hiszen a gazdáktól sem elvárható el, hogy lemondjanak a termelésből adódó haszonról 

– közölte Láng István. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója annak a véleményének is hangot adott, mely szerint tévhit, hogy az árhullámok általában alkalmasak a vízvisszatartásra. – Jól hangzik, de közel sem ennyire egyszerű. Csak a terepszintet 1-1,5 méterrel meghaladó árhullámok alkalmasak érdemi vízkivezetésre, ezek azonban közel sem rendszeresek és az sem mindegy, mennyi idő alatt vonulnak le – mondta. Kiszámították: a talajvízszint érdemi emelkedéséhez egy teljes évig kellene visszatartani a Tiszát…  A legjobb tározó a talaj. Ezt a képességet veszítettük el az utóbbi évtizedekben – summázta a legégetőbb gondot Láng István.

Ratalics László